Az Európai Bizottság a tervek szerint decemberben bejelent egy új járműkategóriát, „megfizethető kisméretű elektromos autók” címmel. Az intézkedés egyértelmű célja, hogy az európai autóipar érdemben képes legyen szembeszállni a kínai versenytárssal. Ezzel új impulzust szeretnének adni a kontinens teljes iparának és autókereskedelmének – közölte a Reuters Stephane Séjournéra, a szervezet ipari biztosára hivatkozva.
A döntés fókuszában az áll, hogy létrehozzanak egy új, köztes kategóriát a néhány száz kilogrammos négykerekűek és az összes többi autó között, amely jelenleg nem létezik. Az új szegmensbe tartozó kis elektromos gépjárművek számára ezáltal megnyílna egy kapu, amely szerint nem kellene annyi biztonsági felszerelést és technológiát tartalmazniuk, mint például egy nagyméretű közép- vagy felsőkategóriás szedánnak. Ez pedig azt jelentené, hogy ezeket az extrákat elhagyva – forintban is kifejezve – akár milliókkal olcsóbbak lehetnének az érintett járművek a mostaninál. Az említett kiegészítőket ugyanis jelenleg kötelező beépíteni még a kiskategóriás gépjárművekbe is. A most közölt információ azért is fajsúlyos, mert eddig az erre irányuló uniós reform ütemterve teljesen bizonytalan volt, holott egy ilyen új kategória megalkotását számos európai autógyártó és vezetőjük szorgalmazta már.
Amerikai vámemelés, kínai luxusadó: nem ilyen 2025-ről álmodtak az autógyártókIdén áprilisban fordult elő először, hogy a BYD több elektromos autót adott el Európában, mint a TeslaEnnek magyarázata, hogy jelenleg olyan időszakot élünk, amikor a kínai márkák egyre nagyobb piaci részesedést szereznek Európa cégeinek saját felségterületén. E mögött számos esetben az ázsiai országban alkalmazott, a gyártóknak nyújtott jelentős állami támogatások állnak. Így ugyanis olyan árakat tudnak kínálni, amelyekkel a szabályozásokkal és a drága, az autóból az előírások miatt kihagyhatatlan kiegészítők „súlyával” küzdő európai gyártók nem tudnak versenyezni.
A cégek célja, hogy 15 000 és 20 000 euró (5,9–7,8 millió forint) közötti új kisautókat hozzanak forgalomba, annak köszönhetően, hogy a szabályozási korlátok nem befolyásolják – vagyis nem emelik meg jelentősen – az árat. „Létre fogjuk hozni ezt a szabályozási keretet” – mondta Stephane Séjourné. Hozzátette: az a szándék, hogy az új keretrendszer szerepeljen a Bizottság december 10-i bejelentéseiben. Az ipari biztos szavaiból nem derül ki, hogy mely autók tartozhatnak a kategóriába, ám a Renault jelenlegi elnöke, François Provost viszonylag egyszerű limitet javasolt: olyan villanyautó tartozzon ide, amely nem éri el a 4,2 méter hosszúságot.
Kínai elektromosautó-gyártókat vizsgál az Európai Bizottság, köztük van a Szegedre készülő BYD isNem telik új autóra a magyaroknak, a debreceni BMW és a kecskeméti Mercedes árnyékában sokan az esztergomi Suzukit sem engedhetik meg
