Süvölvény korunkban valósággal faltuk az útleírásokat. Széchenyi Zsigmond, Stein Aurél, Lóczy Lajos, Kittenberger, Cholnoky, Xantus, Reguly, Vámbéry útjai nyűgöztek le minket. Jogosan. Kíváncsiságunkat, olvasói rajongásunkat fokozta, hogy az ötvenes években hazánk határát sem léphettük át. A nyugati „határsáv” meglátogatásához is engedély kellett. Példát sem tudtunk rá, hogy nemzedéktársaink ugyanúgy járhatják be a nagyvilágot, mint a nagy elődök.
Később két barátom is lett, akik fiatalon vághattak neki az utazásnak. Egyiküket Rockenbauer Pálnak (1933–1987) hívták. Kollégák voltunk a Televízióban. Amikor az 1964-es Ki miben tudós?-t szerkesztettem, Pali mutatott be korábbi professzorainak, hogy zsűrizésre kérhessem fel őket. Dramaturgként segített, hogy elkészíthessem első tévéjátékaimat. Mindez azonban eltörpül amellett, amivel a nézőket ajándékozta meg.
Barátaival két ízben is végigjárta az országos kék túrajelzést. Erről a vándorlásról forgatott filmjei – „Másfélmillió lépés Magyarországon” és „…és még egymillió lépés” – sokunkat buzdítottak természetjárásra. Megalapította az első magyar természetfilmes műhelyt, a Natura szerkesztőséget, és diavetítéses úti beszámolókat tartott az ismeretterjesztő társulat klubjaiban.
Nem csupán a táj érdekelte. Jóvoltából megnézhettük a szénégetők munkáját, megleshettük a matyó hímzés titkait, figyelhettük a helybeli ételek, a dödölle, a slambuc, a birkagulyás készítését. És hallgathattuk a pásztor, az erdőkerülő, a tanár, a múzeumőr emlékeit, élményeit, jótanácsait. Filmjeivel hozzájárult ahhoz, hogy amit itthon tapasztalunk, azt előbb-utóbb otthonunknak érezzük.
Forgatócsoportjával végre-valahára külföldre is utazhatott. Hajózott a Mediterránban, majd eljutott az Antarktiszra. „A napsugár nyomában” című filmsorozata megmutatott valamit Észak- és Dél-Amerikából, Kubából, Óceánia egyes szigeteiből. Azután jöttek a hegyek…Nem is akármilyenek. Pali megmászta a Pamír legmagasabb csúcsát, túrázott Nepálban, látta füstölögni Hawaii vulkánjait. Keserűen jegyezte meg, hogy a hatezresek nem okoztak neki annyi fejfájást, mint egyes korlátolt, kicsinyes főnökök akadékoskodásai.
Élményeit könyvekben is megörökítette. Iskolákban, klubokban tartott előadásai többet értek a legjelesebb földrajzóráknál. Holttestét a Naszály hegy oldalában, az erdőben találták meg. Halálának oka máig rejtély. Nevét emléktúrák, turistaházak őrzik. És persze a tévékben gyakran vetített filmek, valamint a könyvtárakban található könyvei: „Szívességből a Mediterránban”; „Csipetnyi Antarktisz”; „Amiről a térkép mesél”; „Amiről a jégvilág mesél”.
Másik világjáró barátom, Vedres László (1942–1975) még a krisztusi kort, a harminchárom évet sem érte meg. Biológiát és meteorológiát tanult, ő is országjárással kezdte a pályát, mint Pali, azaz „Roki”. Végigevezett a Dunántúl folyóin, aztán egy társával nekivágott a Rhone örvényeinek. „Gumikajakkal két tengerre” című könyve arról is tanúskodik, hogy az utazóknak nemcsak megérteniük, hanem segíteniük is kell egymást. Megírta „A fáraók folyóján”, a Níluson tett kalandos vízi túráját is. Egy szerencsétlen pillanatban belefordult a fertőzött vízbe. Bilharziát kapott. Két évig betegeskedett, és végül a rák vetett véget életének.
Személyiségét akkor ismertem meg alaposabban, amikor együtt voltunk egy skóciai utazáson. Nélküle nem tudtam volna megvalósítani a televízióban a „Világjáró fiatalok klubja” című adássorozatot. Tudtommal a politikailag mindig kiszámíthatatlan Irakban, a mezopotámiai nagy folyamokon tett kalandos, nem veszélytelen útjáról szóló könyve még kiadóra vár. Alkotói körökben az a mondás járja, hogy az igazi kunszt nem más, mint az expedíciókra szánt pénz megszerzése. A többi már „csak” művészet és tudomány.
Gyakran esik szó arról, hogy a fiataloknak példaképekre lenne szükségük. Celebek, séfek, rockerek, modellek ajánlgatják magukat nap mint nap, hogy tessék, próbáljátok élni a mi színes életünket.
Hát nem! Fordítsátok tekintetetek inkább a hegyekre, és megpillanthatjátok a hátizsákos Rokit, kezében a világfelfedező kamerával! Nézzétek a folyókat, és megláthatjátok a hullámokon sikló kajakot, kenut, s benne a mindenre kíváncsi, aggályokat legyőző Vedres Lacit!
