Kaotikusak az állapotok a világpolitika színpadán. A látszat nem csal, valóban teljes a zűrzavar. Atomhatalmak fenyegetőznek, egyre pusztítóbb új fegyverek neveit ismerjük meg hétről hétre, az ukrán háború frontjain pedig az eddigieknél is hevesebb ütközetek zajlanak. Államfők és miniszterelnökök fogalmaznak meg minden korábbinál nyersebb fenyegetéseket.
Az amerikai választóknak köszönhetően olyan elnöke lett a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmának, aki a rémálma lett nem csak Washington ellenfeleinek, de szövetségeseinek is. Donald Trump és szélsőségesen konzervatív, leginkább szélsőjobboldali támogatói meggyőződéssel vallják, hogy a teljes hatalmi elit cseréjével, az állami működést biztosító struktúrák radikális átalakításával megkezdik az új, és szerintük a jelenleginél erősebb Egyesült Államok létrehozását. A Demokrata Párt, de még a republikánusok számottevő része is a hagyományos demokratikus értékek elleni támadásként értékeli Trump rombolását. Az amerikai elnök csupa hasonszőrű, drámaian tudatlan, szakpolitikai ismeretek nélküli, viszont látványosan szervilis hívét nevezte ki az állami irányítás és a tanácsadói testületek felelős posztjaira. Új világot alkotott, olyan új Amerikát, ahol a Pentagon élére Pete Hegsethet ültette, egészségügyi miniszter az oltásellenes Robert F. Kennedy, a vámpolitikai világhadjáratot pedig Peter Navarro elnöki főtanácsadó fantáziájára bízták. A demokratikus értékek legfőbb nemzetközi őrének szerepe helyett olyan USA-t ismerhettünk meg, melynek elnöke diktátorokkal haverkodik, háborús bűnösökkel egyezkedik üzleti alapon és a legdurvább csapásokkal éppen a legfőbb szövetségeseit bünteti.
Ebben az egyensúlyi nyugalmából kibillent, európai háborúval és világkereskedelmi feszültségekkel terhelt nemzetközi helyzetben Oroszország és Kína élnek a Trump kínálta lehetőséggel, és az eddigiektől gyökeresen eltérő rendet igyekeznek rákényszeríteni Európára, az euroatlanti szövetségi rendszert alkotó államokra.
Az ukrajnai háború évei alatt Oroszországnak sikerült elérni az egyik fontos célját: Trumpnak köszönhetően Vlagyimir Putyin és országa kiléphettek a nemzetközi elszigeteltségből. Így Moszkva folytathatja az immár nemzetközi léptékűvé duzzasztott játszmáját. A geopolitikai értékelések pontról pontra azt jelzik, hogy Oroszország eredeti, Ukrajnára vonatkozó tervei kudarcot vallottak. Putyinnak, az orosz birodalmi újjászületést vizionáló elképzelései már az ukránokon zátonyra futottak. A kétkontinensnyi néhai birodalomnak nem sikerült maga alá gyűrnie a nyugati világ felé forduló renitens szláv testvért. Az európai demokráciák, a NATO támogatását élvező Ukrajna hadserege mára a kontinens legütőképesebb fegyveres erejévé fejlődött. És bár a sajátosan orosz érdekeket képviselő jelenlegi magyar és szlovák kormányok nagyon nem akarják elismerni, de Ukrajna Európa keleti végváraként tartja vissza Oroszországot a nyugati irányú terjeszkedéstől.
Putyin mesterien igyekszik nemzetközi zavarkeltéssel pótolni az ukrajnai fronton elszenvedett sikertelenségét. Mert hogyan másképp lehetne értékelni az egy év alatt elfoglalt 2 százaléknyi ukrán területet. Katonai értelemben ez az újabb tél beállta előtti „haladás”, leginkább kudarcnak számít. Moszkva jelenleg egy rettenetesen kockázatos versenyfutásba hajszolta bele magát. Ez a ukrajnai csatamezőtől függetlenül vizsgálható két speciális frontvonalat jelent.
A legerősebb fejfájást Putyinnak az ukránok által nagyon hatékonyan alkalmazott nagy hatótávolságú csapásmérés okozhat. Kijev beváltotta régi fenyegetését és most már két-három naponta támadja az Oroszország európai felén számára elérhetővé vált katonai, ipari és energetikai infrastruktúra létesítményeit. Mivel eddig nem sikerült az agresszort rákényszeríteni sem a tűzszünetre, sem a béketárgyalásokra, Kijev immár korlátlanul irányíthatja Oroszország hátországára a saját fejlesztésű nagy hatótávolságú drónjait és rakétarendszereit. Ezek a támadások mindenkit váratlanul értek. Moszkva azzal szembesült, hogy nem tudja megvédeni az állami bevételek több mint felét biztosító olaj- és gázipari létesítményeit. A megközelítően 35 nagyobb kőolaj-finomító, az olajat és üzemanyagot szállító csővezetékek és a négy legnagyobb olajterminál kikötő levadászhatóvá vált.
E katonai feladat leghatékonyabb, leggyorsabb végrehajtásához remélte megkapni Zelenszkij az amerikai Tomahawk rakétákat. Ám nem kis csalódást okozva Kijevnek, Trump most még megtagadta ennek átadását. Pedig a Pentagon áldását adta a lépésre, és amerikai kormányközeli vélemények szerint csak idő kérdése a Tomahawk-ok hadrendbe állítása az ukránok oldalán. Amíg ez megtörténik, Kijevnek meg kell elégednie az eddig alkalmazott nyugati légi indítású, illetve föld-föld rakétákkal, valamint a pontos célmegjelöléshez, a radarok kikerüléséhez nélkülözhetetlen műholdas hírszerzési információkkal. Eddig Oroszország nem talált megoldást létesítményei megvédésére. Így számolnia kell azzal, hogy elveszítheti az olajfinomítási képességeinek a felét, és a nyersolaj exportjának a kétharmadát.
A másik drámai frontvonal, amivel Moszkva most kénytelen szembesülni, az az önmaga által kiprovokált nukleáris fegyverkezési verseny. Érzékelve hadserege eredménytelenségét, valamint azt, hogy nem sikerül megroppantani a NATO egységét Kijev támogatásában, már a háború első évét követően világossá vált, hogy Putyin a nukleáris fenyegetés eszközéhez nyúl. Az atomdorong politikája Moszkva alkalmazásában egy többlépcsős, sokszereplős játszma. Éveken keresztül leginkább a központi propagandisták fenyegetőzései és Putyin elnöki dublőre, Dmitrij Medvegyev alpárian agresszív internetes posztjai emlékeztettek Moszkva szándékaira. Ezt a kórust erősítették fel időnként Putyin itt-ott elejtett kétértelmű félmondatai.
Egy újabb szintet jelentett, amikor közölték, hogy Moszkva kész fehéroroszországi bázisokon elhelyezni néhányat az Oresnyik nevet viselő interkontinentális ballisztikus rakétáiból. Az Oresnyik nukleáris robbanófejek célba juttatására alkalmas rakétarendszer. Alkalmas, elvileg! Szakemberek úgy vélik, egy fejlesztési szakaszban levő eszközről van szó. Ezért csak komoly kétségekkel szabad fogadni a napokban Minszkből elhangzott jelzést. A magát fehérorosz elnöknek tituláló Lukasenka a napokban bejelentette, hogy decemberben hadrendbe állítják az ország területén levő Oresnyik rakétákat. Ezt csak annyira ildomos komolyan venni, mint Putyin minszki helytartójának eddigi bármelyik megszólalását. Azt viszont mindenképp érdemes megjegyezni, hogy közlendője tökéletesen illeszkedik a Moszkva által felpörgetett atomháborús fenyegetőzéshez.
Putyin elnök október 26-án jelentette be, hogy sikeresen befejezték a nukleáris meghajtású Burevesztnyik cirkálórakéta fejlesztését. A katonai szakemberek által „repülő Csernobilnak” gúnyolt, elavultnak és önveszélyesnek minősített eszköz beleillik azon „csodafegyverek” sorába, melyekkel Putyin nagy előszeretettel szokott fenyegetőzni. Ilyen a Poszeidón névre elkeresztelt szuper torpedó is. Ezek mind olyan fegyverek, melyek üzemszerű hadrendbe állítását nehezen elrejthető, sikeres kísérletek sorával lehet elérni. Ilyenekről viszont az arra illetékes hírszerző szolgálatoknak az eddig nyilvánosságra hozott reakciók alapján nincs tudomása. Vagyis, nagy bizonyossággal állítható, hogy egy újabb, a Tomahawk-okra válaszul megkomponált orosz blöffről van szó. Mielőtt bárki sietne félelmében megtervezni az elérési utat a legközelebbi atombunkerhez, érdemes lehiggadni és elhinni azt, hogy még hosszú, felelőtlen riogatásokkal kikövezett út vezet a valós atomháborús kockázatok időszakáig.
Hogy milyen további elrettentőnek szánt lépésekre számíthatunk Moszkvától? Könnyen előfordulhat, hogy Putyin kísérletet tesz arra, hogy megbizonyosodjon a birtokolt robbanófejek működőképességéről. Ehhez először be kell üzemelni a távoli Novaja Zemlján levő bázist. A jeges-tengeri szigeten utoljára 1990-ben hajtottak végre földalatti robbantást. A moszkvai propaganda által intenzíven kommunikált hamis harctéri sikereket pont ezek a nukleáris- és csodafegyver fenyegetések leplezik le. Minderre nem lenne szüksége Putyinnak, ha hadserege nem egy falu elfoglalását ünnepeltetné sztálingrádi diadalként egy évnyi ostrom után.
