konyha;vers;emlékezet;

Kállay Kotász Zoltán: Ott fogsz

                                                                                                          (Emlék 1982-ből)

Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam,
tányéron hagytam a kelkáposzta-főzeléket,
nagyi dühösen felkapja, eltakarítja,
aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd:
„Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Ezerszer hallottam tőle,
aztán ezeregyedik alkalommal elgondolkodtam:
sírni tehát úgy kell, hogy lássák…
Mások előtt. Ha nem látják, az felesleges. Az csőd!
„Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát,
százszor megcsókolsz egy szál ibolyát…”
A második sort többnyire lespórolta,
kilógott a koncepciójából;
nem romantikázunk, most róla van szó, az anyáról, nagymamáról,
aki feláldozza magát a családjáért!
Miatta kell… amikor már… ahol már…

Nem ettem meg a kelkáposzta-főzeléket,
spenótot,
sárgaborsót,
tököt,
nem kaptam be, nem nyeltem le, nem bíztam, nem híztam…
„OTT FOGSZ MAJD SÍÍÍRNI, AHOL SENKI SE LÁÁÁÁT…!”
A nagyszoba közepén kuszált hajjal áriázik,
ha ő meghal, mindennek vége,
ha ő nincs, semmi sincs,
ríhatunk,
ő azonban felpáternoszterezik a Mennyországba,
nagy pacsi a tenyérbe,
„csüccs ide, Rózsikám, mellém,
a trónra!”

Holnap talán túrós tészta lesz ebédre.

A konyhában történt mindig, minden

címmel december elején az Arnolfini Books gondozásában jelenik meg a szerző legújabb verseskötete.

Miután a szabadságharc leverését követő könyörtelensége okán a bécsi udvar számára is egyre inkább kényelmetlenné váló Haynau táborszernagyot nyugdíjazták, egy Szatmár vármegyei, ma már nem létező településen, Nagygécen vásárolt magának kastélyt, ott élt a lányával. Alig pár évet, ott-tartózkodása mégis annyira mélyen beleivódott a helyi folklórba, hogy emberöltőkkel később is komplett rémtörténetek szóltak ottani életéről. A történelmi tényeken kívül ezekből a mendemondákból építkezik Benedek Szabolcs készülő regénye, melyből négy héten át közöl részleteket a Nyitott mondat.