Szeptember vége felé mindig megszaporodnak a hívások. Nem is csoda, a kertészetben, ellentétben például az idegenforgalommal, számunkra ekkor kezdődik a főszezon. Augusztus 31-ére már önszorgalomból előveszem a sövényvágómat, a lombfűrészt meg a gereblyéket, és Sally örömére kisebb zenebonát csapok a társasházhoz tartozó kertben afféle bemelegítésként. Később Sally is besegít, persze csak a könnyebb, nők által is megterhelés nélkül végezhető munkákat bízom rá, mint amilyen a levelek összehúzása, bezsákolása, általános szemétszedés, ilyesmik.
Sally a nővérem, de mindenki azt hiszi, együtt járunk. 180 magas, fiús nő, csak a bal fülében visel ezüstszínű, ék alakú függőt, a jobbat is kifúratta, de az egy nap észrevétlen magától összeforrt. Általában testhez simulós farmert hord, ami szépen kihozza a hátsóját. Szerintem körte formájú, szerinte alma, de ilyesmin nem veszünk össze, elvégre mindkettő őszi gyümölcs. A múltkor szemeteszsákért zavartam el a Walmartba, mondván, nehogy már férfi létemre nekem kelljen intézni a bevásárlást. Persze rossz méretet választott, azt hitte, otthonra lesz, még szabadkozott is, hogy pedig direkt lemérte a szemetesvödör szájának kerületét.
Néha megőrjít a precízségével, hiába magyarázom neki, hogy a túléléshez mennyi spontaneitásra van szükség. És ezt nem én akarom belésulykolni, hanem Charles Darwin, aki szerint azok az egyedek maradnak életben és szaporodnak nagyobb valószínűséggel, amelyek rendelkeznek a kihívások leküzdéséhez szükséges tulajdonságokkal. Na, mármost ezek közül a spontaneitás, amivel Sally ugye nem rendelkezik, vagy legalábbis nem tartozik az erősségei közé, privilegitást élvez. Persze nem estem zavarba, nagyobb problémákat is orvosoltam már. Legfeljebb többet fordulsz, Sally drágám, mondtam, és hagytam, hogy egyedül megoldja; tudtam, hogy morogni fog, hogy szentségel, de a munka el lesz végezve.
Tegnap futott be az új hívás, a pasi elég sokat ígért. Elég sokat ahhoz, hogy komolyan fontolóra vegyem az ajánlatát. Még azt se mondhatom, hogy komolyabban gondolkodóba estem, mert nem így volt. Ezúttal nem a fáit kell megmetszeni és összegereblyézni a kertben a megsárgult avart, hanem: „Tök mindegy, mit csináltok, öregem, de nekem jövő hónapra tüntessétek el az őszt! Írmagja se maradjon! Értve vagyok?” – Megadta a haverja számát is, ha őt véletlen nem érném utol, azzal rám tette a telefont.
Nem jöttem zavarba. Végül is bizonyos munkafázisok megegyeznek. Mindössze annyival kell elébe menni az októbernek, hogy délutánonként szabadidőmben elkezdem letépkedni a fák lombjáról a faleveleket. Sallyt elküldtem anyagot venni, mondtam neki, valami örökzöldet, édes, de nehogy nekem tűlevelű legyen. Meg szólj annak a nagy seggű Samantha barátnődnek is, hogy emelje meg a valagát, és az egyetemi könyvtárban nézzen valami szabásmintát. Mit tudom én, melyik kertészeti szaklapban. Ennyit csak rá lehet bízni, nem?
Samantha régóta tetszett, egyedül a rézvörös hajával nem tudtam mit kezdeni, úgyhogy bár hónapok óta fontolgattam, végül nem hívtam el randizni. Igazából nem is az esetem, a filigrán, vékony nőket részesítem előnyben, ha muszáj példát mondjak, hát legyen, Audrey Hepburn a Sabrinából. Samantha pont az ellentéte, kicsit zömök, csípőben erős, nagy mellekkel, mégis minden alkalommal találok benne valami gusztusosat és vonzót. Leszámítva ugye a vörös haját, meg a megrögzött lustaságot.
Míg én az érzéseimmel viaskodtam, Sally előbányászta a sufni mélyéről a nagyi öreg Singerét, és lezavart egy próbavarrást. Meg voltam elégedve. Felmásztam a környék legmagasabb fájára, bőrvarró tűvel ráhurkoltam a legfölső ágra, és napokig néztük. Gyönyörűen táncolt. Nem volt olyan szél vagy eső, ami képes lett volna letépni. A katonaságnál tanultam meg varrni.
Sally azt mondta, ha szól pár haverjának, két hét alatt lecsupaszítják az egész környéket. Végül is olyan, mint karácsony után leszedni a karácsonyfát. A varrással is meglesz két hét alatt, ha kicsit összekapja magát, és erőnek erejével belehúz. A levélprototípus még mindig prímán szuperál, mindennap ellenőrzöm hazafelé jövet.
Szóval tegye csak mindenki a dolgát, gyerekek – adtam ki az ukázt –, én addig kibérelek néhány gigahősugárzót, amivel a hiányzó napfényt is pótolhatjuk. Gondolom, tavaszt akar az ipse, vagy nyarat. Na látod, Sallykém, ezt le se fixáltuk, mert ha telet, akkor gondban leszünk. Akkor inkább hógép kellene – poénkodtam.
Egy héttel később visszahívtam őket, és közöltem velük, hogy készen állunk. Nem személyesen, csak a rögzítőjükön hagytam üzenetet. Egyik fazont se lehetett utolérni. Roppant elfoglalt emberek lehetnek.
Samantha azt javasolta, ha már elkezdtük, azért csak fejezzük be. Ráérünk velük személyesen kontaktálni, ha elvégeztük, amit ránk bíztak, addig úgysem fizetnek ki. Ebben azért szunnyadt némi ráció.
Sally haverjai tényleg alaposan helybenhagyták a környéket, ha kinéztél az ablakodon, lehetetlen volt eldönteni, mi söpört végig a tájon, tájfun vagy tornádó. Ennyi kopasz ágat télvíz idején sem látok, némelyik gally keresztbe volt törve, volt, amelyik fának a törzse is megsérült, és erős gyantaszagot árasztott. Hívogatóbb, mint az alvadt véré, pedig a seben a var és a gyantacsomók is a gyógyulás előszobái.
Sally is belehúzott a kopácsolásba, két hétig úgy járt keze-lába, mintha egy marionettfigura lenne, amit dróton rángatnak. Esténként egy üveg Budweiser társaságában élvezet volt nézni, ahogy szinte másodpercenként összerándul, és még csak kiegyenesedni sincs ideje, hisz jön a következő öltés és vele együtt a következő rándulás is. Elfordítottam a fejem, és megcsodáltam a megkopasztott ágakat, úgy kellett visszatartsam a böffentést. Elégedett voltam, nem tagadom.
Jó harminc zsák levelet összevarrt Sally, öröm volt figyelni, ahogy műanyag szatyrokba csomagolja őket. Persze még föl is kellett fércelnem a környék fáira. Azzal nincs különösebb baj, ruganyosabban mászom az ágak tövébe, mint egy vadmacska. Zöld cérnából is volt vagy hat spulni, elég lesz, gyerekek, csettintettem elégedetten, aztán következő hétfőn neki is álltam a melónak. Október közepére minden fa lombba borult, és az erős gyantaillat is mérséklődött annyira, hogy ne mindjárt az legyen az első, ami megcsapja az orrodat, ha kimész levegőzni a parkba.
Tapasztalatból tudom. Nem nevezném randinak, de egyik délután sikerült rábírjam Samanthát, hogy sétáljon már ki velem, és ellenőrizze a lombállomány diverzitását. Minek szerénykedjek, le volt nyűgözve, olyannyira, hogy az egyik ráncfelvarráson átesett platán árnyékában sikerült lesmárolnom. Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig csak félig hunyom le a szemem, érdekel, mit csinál a másik, hogy reagál a csókomra, ilyesmik. Samantha teljesen lecsukta az övét, és egyáltalán nem jött zavarba, olyan erővel esett a számnak, mintha ledugtam volna egy porszívócsövet. Azt hiszem, mások erre mondják, hogy szenvedélyes. Nem volt ellenemre, de nem is néztem ki belőle ilyen fokú intenzitást. Abból indultam ki, hogy szeret a fenekén ülni, szóval az eredendő lustaságából. Búcsúzáskor rávettem, hogy a megrendelők érdekében változtasson a hajszínén. A rézvörös elég hülyén veszi ki magát, most, amikor azon fáradozunk, hogy végleg leszámoljunk az ősz fennhatóságával. Tudod, egy fekete frizura, édes, ami színében a dinnyemagokat idézi, magyaráztam, sokkal inkább passzolna a nyárhoz, de Samanthát igazán azzal győztem meg, hogy kiemelné a kék szemét.
Másnap újra feltárcsáztam a megrendelőket. Kicsit remegett a csuklóm, 536 fa újralombozása kétségkívül igénybe vette a teljes kar- és vállizmom. A hangom ellenben határozott maradt, csak éppen nem volt alkalmam használni. Csörgés helyett furcsa, disszonáns hangok szivárogtak a fülemhez szorított kagylóból, jól rá kellett nyomjam, nehogy a többiek is meghallják. Mint amikor részegen a kulcsod becsúszik egy csatornába, és folyamatosan csörömpölve csúszik végig a sötét járatban. Aztán a hangeffektust hideg, tárgyilagos kijelentés követte: „Ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Kérjük, ellenőrizze a hívott számot.”
Mély levegőt vettem, és fülemen a hallgatóval kinéztem az ablakon. Gyönyörű munkát végeztünk, amiért sosem fogjuk megkapni a megérdemelt fizetséget. Samantha észrevette, hogy kicsit zaklatott vagyok, és az arcomba mosolygott. Csakugyan jól állt neki a fekete haj, kék szeme szinte léket vágott a koponyámba, olyan fürkészően figyelt, mint aki olvasni próbál a gondolataimban. Aztán mellém lépett, és segített egyenként lefejteni az ujjaim a telefonkagylóról, máskülönben még mindig görcsösen szorítanám.
– Nézzétek, havazik! – kiáltott fel Sally, és félrehúzta a csipkefüggönyöket, hogy jobban lássuk. Mondani akartam, hogy hozom a hősugárzót, nehogy már egy alattomos kis hóesés tönkretegye az erőfeszítéseinket, de a két nő, mintha csak ellenem szövetkeztek volna, megállított.
Sally Darwinról papolt valamit, gyorsan tanul, gondoltam, tehát az adaptációs képességeivel nincs komolyabb gond. Azt hiszem, azt javasolta, legyek egy kicsit spontánabb, vagy ilyenkor hol van az a híres megrögzött spontaneitásod. Mit tehettem volna? Kivettem egy Budweisert a hűtőből, nekinyomtam az asztal sarkának, lepattintva a kupakját, és nagyot húztam belőle. Aztán csak álltunk az ablak előtt Sally, Samantha meg én, és néztük az őszi havazást. Szép lassan mind az 536 fát betemette.
Murányi Zita
2025-11-01 18:00:00 CET
