Egy rakás pszichoaktív drog, egy rács mögül ugató kutya, egy hegekkel teli kar és egy fekete latexruhás nő lába fogadja a látogatót Tombor Zoltán Lost & Found című kiállításán, amely a függőség témáját járja körül szimbolikus képeken. Ám a Capa Központban rendezett tárlat önvallomás is, mivel Tombor évtizedeken át tartó alkohol- és szerfüggőségéről számol be, és a fotók mellett a művész gondolatait és önsegítő könyvekből vett idézeteket is olvashatunk – például Máté Gábor A sóvárgás démona – Ismerd meg a függőségeidet című kötetéből.
– Tizennyolc éves korom óta hétvégi ivó vagyok, ami durván harminc éves koromig tartott, ekkor elköltöztem Milánóba, ahol divatfotográfusként dolgoztam. Akkor már rendszeresen ittam, minden este kinyitottam egy bort vagy megittam két-három sört, aztán az ottlétem végére kipróbáltam a szert is – mesélte lapunknak a fotográfus. 2011-től már New Yorkban dolgozott, néhány év múlva pedig egy londoni fotóügynökség is szerződtette, így a folyamatos utazás miatt napi tíz-tizenkét kávét is ivott, és rászokott az altatóra, hogy a jetlag okozta alvászavarát enyhítse, amelyre esténként gyakran ivott. – Ez az életmód jó három évig tartott, aztán elkezdett mindenem fájni, egyre kimerültebb és türelmetlenebb lettem, és azt éreztem, hogy egyre kevésbé vagyok formában – mondta Tombor, aki 2018-tól úgy határozott, hogy leszokik a káros szenvedélyekről, 2019-ben pedig feleségével, Tombor Nelli modellel visszaköltözött Magyarországra.
A jelen kiállítás is ezt a történetet mondja el, de nem időrendben, hanem a témát csoportokra bontva, a fotókon végighaladva mégis egy narratíva bontakozik ki, kezdve Tombor gyerekkori képeivel, majd rátérve a különféle függőségekre, mint a dohányzásra, az alkoholizmusra, a pszichoaktív szerek által kiváltott addikciókra vagy a különféle szexuális függőségekre. A szimbolikus képek asszociatív módon kapcsolódnak egymáshoz, a drog témaköre kapcsán láthatunk rengeteg tablettát, egy ugató kutyát – mint a kontrollt vesztett lélek metaforáját –, egy Pinokkiónak öltözött nőt – vagyis a hazugságot megszemélyesítve –, és magát a művészt, akinek csak az arca látszik ki a földből. – A függés egy saját magaddal vívott, folyamatos harc, amit egyszerre jellemez a sóvárgás és az eksztázis – vallja Tombor.
A tárlaton emellett a fotográfus Amerikában töltött évei is megelevenednek, és ehhez kapcsolódóan egy másik addikció, a munkamánia is. – New York sajátossága, hogy elsősorban eredményben és sikerben mér, és csak nagyon kevesen kíváncsiak rád, az emberre és a történetére. A teljesítményed az elsődleges, minden más abban a közösségben érdektelen. De abban a pillanatban, amikor a magánéleti döntéseid a munkád rovására mennek, a rendszer kidob magából. Az amerikai álom egy illúzió, mert mindig van egy újabb és újabb cél, amely elhiteti veled, hogy ha megszerzed, akkor végre elég leszel. Ez a mókuskerék engem a végére bedarált – mondja Tombor.
A kiállítás vége felé a képek már a függőségekből való kilábalásról, a hitről és a józanságról szólnak. A fotókon megjelenik a felkelő nap, a megrepedt betonból kinövő a fű, egy levedlett kígyó bőre, és maga a művész, aki széttárt karokkal a tengerben ringatózva élvezi a nap sugarait, mint aki egy hosszan tartó, buktatókkal teli megtisztulási folyamatnak éppen a végére ért.
Infó: Tombor Zoltán – Lost & Found. Kurátor: Mucsi Emese. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Megtekinthető január 18-ig
