“Minek vergődsz, a nyelv folyamatosan változik” – nem épp erre a kritikára számítanék a közönség részéről egy olyan csatorna esetében, ahol trágár szavakon keresztül tanítja valaki a magyar nyelvtant.
Pedig valóban ez az egyik leggyakoribb. Négy platformra töltöm fel a videóimat és nagyon más a közönség, mindenhol teljesen más típusú emberek vannak jelen. A legtöbb kritika a Facebookon ér, főleg azzal kapcsolatban, hogy miért akarom megváltoztatni az emberek beszédmódját. Miért okoskodok bele, ha például valaki “nákolni” akar, akkor miért ne nákolhatna, miért akarom én eldönteni, mi a helyes és mi nem az. Azt mondják, a magyar nyelv egy élő valami, így amit beszélnek az emberek ahhoz alkalmazkodjon a szabály.
Azért ez mégiscsak azt jelzi, a trágár szavak mögött meglátták a videók edukatív üzenetét.
Azért hozzátenném, kijut azokból is, akik azt írják, sokkal szimpatikusabb lennék, ha nem káromkodnék. Erre azt tudom mondani, ha nem káromkodnék, akkor nem is hallott volna rólam. Ha csak szabályokról beszélnék, töredéke nézné a videóimat. Ezt teszteltem is, hogy ugyanazt a szabályt két különböző szón keresztül bemutattam, két különböző videóban és a trágár kifejezés tízszeres megtekintést hozott. Nagyon szívesen tanítanék csak a szabályokról, de azt látom, az edukatív tartalom száraz módon nem megy – látom ezt más tartalom gyártóknál is. Ha a szabályokról úgy beszélünk, hogy nincs körülötte valami csattanós, humoros körítés, nem lehet érvényesülni.
Ha jól tudom, volt már tapasztalata videós tartalom gyártásban. Mennyire volt tudatos, mikor belevágott abba, amit manapság képvisel?
Megvolt a háttértudásom igen, operatőrként és vágóként, de poénnak indult először, hobbiból a mai napig mindenféle videót csinálok a Youtube csatornámra.
Egyszer hazafelé utaztam és útközben láttam egy falfirkát, egy borzasztóan helytelenül leírt trágár kifejezéssel. Arra gondoltam, ha tanítanék, nem taníthatnám meg, hogy a csúnya szavakat hogyan kell leírni – tehát nézhetjük innen is: honnan lenne fogalma a falfirka készítőjének, hogyan írja azt a szót.
Megtanítom a szabályt, mondjuk azt, hogy az összetett szavak határán találkozó kétjegyű mássalhangzókat nem egyszerűsítjük, de ettől függetlenül ezt nem tudják alkalmazni. Hiába tanulja meg, hogy jegygyűrű meg kulcscsomó, nem tudja leírni a hasonló szabályrendszer szerint írható csúnya szót. Szóval arra gondoltam, nem vagyok tanár, én megtaníthatom nekik az adott trágár kifejezésen keresztül, hogyan írják azt. Először nem volt sikeres, Youtube-on három évig úgy volt fent videó, hogy szinte senki sem nézte. Aztán a TikTokra felvagdostam egyperces videókra és akkor robbant hatalmasat. Kérdezték ismerősök, mi lesz, ha egyszer elfogynak a csúnya szavak: egyrészt sajnos nem fogynak el, másrészt a videók alatt az emberek elkezdtek kérdezgetni helyesírással kapcsolatban, amelyekre aztán reagálhatok egy következő videóban.
Azt mondja, nem tanítana így iskolában. A trágár kifejezéseket értem, de az ehhez hasonló kreatív edukációs irányokkal kapcsolatban mi a tapasztalata, miért nem működnek?
Első rácsodálkozás a főiskolán ért engem, az egyik tanárom beszélt a különböző tanítási módszerekről, például a csoportosról és a frontálisról. Utóbbi azt jelenti, mikor kiáll a tanár és vele szemben ülnek a diákok. A tanárom azt mondta, ez a legkevésbé hatásos például általános iskolában, de “maguknak így kell tanítani”. Tehát már a főiskolán megtanuljuk, nem ez a legjobb módszer, Magyarországon mégis úgy alakult, hogy így működik a tanítás – szóval közlik, így csináld. A tanárképző főiskolán nem tanultam meg azokat a dolgokat, amikkel én kiváló tanár lehetnék. Az anyagot ugyan nagyon megtanították, a magyar grammatikát oda-vissza kellett tudni, el tudom mondani latinul, hogy mi a gégefő vagy ami visszatérő poén a videóimban, hogy a bilabiális explozíva egy két ajakkal képzett felpattanó zárhang – viszont nem érzem, hogy erre lett volna szükségem ahhoz, hogy jó tanár legyek. A pedagógusoknak viszont nincs arra idejük, energiájuk, hogy újfajta tantervet találjanak ki vagy tanítási módszert. Nem hibáztatom őket.
Sokan mondják, romlott a közbeszéd, már olyan kifejezéseket engednek meg maguknak emberek felsőbb szinteken is, amely korábban nem volt jellemző. Laikusként feltételezem, ez súlyosan kihat a köznyelvre is. Ön tapasztalta ezt?
Jót nevettem rajta például, mikor pár hónappal ezelőtt arról beszélt a közvélemény, hogy a “hazaáruló” egy szó. Mondtam, végre egy dolog, amiben egyetértünk és különben is, a “hazaszeretet” is egy szó.
Itt is látszott az, hogy a nyelv közös, ez az, ami össze tudja fogni az embereket és ha már egy nyelvet beszélünk, akkor beszéljük helyesen. Engem személy szerint nagyon bánt, hogy sokan mondják, a szabályoknak hozzá kéne egyszerűsödnie a beszélt nyelvhez. Jómagam úgy vagyok vele, a nyelvet meg kellene tartani, mert ez az, ami megakadályozza az embereket abban, hogy elbutuljanak. Ha ezt magunkhoz butítjuk, akkor tovább butulunk. Kerüljük a trágár szavakat, amikor csak tudjuk igen, de Illyés Gyula, Petőfi Sándor is használt csúnya szavakat – a nyelvet viszont ne butítsuk le. Nagy különbség.
Szabó Nil
Magyar szakos tanárnak tanult, dolgozott korrektorként és rendezőként is, jelenleg a legtöbben Híresember néven jó eséllyel a közösségi médiából ismerhetik, ahol trágár magyar szavakon keresztül beszél nyelvtani szabályokról, helyesírásról. Az először csak hobbinak indult videókkal olykor több százezres nézettségre és rövid időn belül több tízezer követőre tett szert.
