Sokunk véleményét fejezte ki minapi hosszú posztjában Alföldi Róbert: attól, mert nem értünk egyet a regnáló rendszerrel, nem szavazunk a Fideszre, még egyáltalán nem vagyunk háborúpártiak. Sem megtévesztett emberek. A bejegyzésre a lassan medvegyesedő Kocsis Máté reagált: szerinte a színész-rendező egyszerűen nem érti a háborúpárti vitát, majd tanítható csúsztatásokkal levezette, hogy miért háborúpártiak a Tisza párt, és egyáltalán Brüsszel (vagyis Európa?) támogatói. Majd hozzáfűzte: „A politika is művészet, mondják, de ha ez az előadás rosszul sikerül, nemcsak a közönség veszik el, hanem egy nemzet jövője is.”
Ha művészetnek számít a mesterséges intelligenciát is minden erkölcsi skrupulus nélkül bevető lejáratás, a kutyaként pórázon vezetett Magyar Péter „fotója”, akkor már nem csupán a békéről, de a művészetről is nagyon másként gondolkodunk. (Talán majd jönnek a Háborúpártiak mintájára a Művészetellenesek plakátjai?) Azt hiszem, ez minden jóérzésű ember számára, aki még ad valamit a maga és mások méltóságára (ezt a kettőt nehéz elválasztani egymástól), ez igencsak felháborító. Jómagam biztos nem olvasnék többé olyan újságot, amely hasonló „képeket” közölne Orbán Viktorról.
Kocsis szerint az Orbán-kormány közismerten békepárti. Jó, jó, de milyen béke? Azt hiszem, a Trianont még ma is fájlaló magyaroknak nem kell különösebben magyarázni, hogy béke és béke között milyen különbségek lehetnek, és milyen traumákat okozhat egy esetleges diktátum. Azok, akik szerint Ukrajnát oda sem kellene engedni a tárgyalóasztalhoz, mondjuk úgy, hogy trianonpártiak. Az EU álláspontja e tekintetben az első perctől világos: nem lehet az agresszor szája íze szerint, csak az ő feltételeit figyelembe véve békét kötni. Mint ahogy az is világos, hogy a jelenlegi helyzetben leginkább Putyin nem akar békét kötni, még egy olyan amerikai elnökkel sem, akit látványosan képes az ujja köré csavarni. Mindebből az következik, hogy ha az Orbán-kormány valóban békepárti lenne, akkor Oroszországra fejtene ki némi nyomást. Ezt látjuk? Nagyon nem. Hanem azt, hogy még mindig nyammogunk az orosz olajfüggőségünkön, holott már a baráti Egyesült Államok is világosan jelzi: elvárja, hogy leváljunk.
A NER-féle békevágyból, ami csupa álság és maszatolás, és valójában egy célja van, Ukrajna megbüntetése, tehát valóban elegünk van. Ahogy abból a rendszerből is, amely azonnal megbélyegez mindenkit, aki nem osztja az álláspontját. Amelyik rendszer mindenből, de tényleg mindenből azonnal kétpólusú, azonnal elmérgesedő vitát generál, miközben a valódi (belföldi) problémákról hosszú hónapok óta nem beszél, azokat tán már nem is akarja, tudja megoldani. A béke tehát az ő nyelvükön azt jelenti: messzire nézz kedves választó, mert ami a lábad előtt hever, már csupa rom. Ne a saját szemednek higgy, hanem a távolban felderengő csalóka fényeknek. És persze kapcsold ki magadban a természetes morális fokmérődet, hogy minden nap kedvünkre elmerülhess a mesterséges intelligenciával megtámogatott mocsokban. Tényleg ilyen békét szeretnénk?