„Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el/ Legyen szabad a grund Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely/ Vagy egyszer belehalunk”. Ezerháromszáz néző énekelte ezt A Pál utcai fiúk ötszázadik előadásának a végén szombat este a színpadon lévő színészekkel és alkotókkal együtt a Vígszínházban. Megható pillanatok voltak.
A zenés játékot Marton László rendezésében mutatták be csaknem kilenc évvel ezelőtt, 2016. november 5-én. Azóta az előadást csaknem fél millióan látták, a HVG által nemrég közölt KSH adatok alapján 2024-ben a produkció a toplista második helyén végzett 49 ezer 118 nézővel. A Pál utcai fiúkra évek óta alig lehet bejutni, végig telt házakat produkál. Már a bemutatón a zenéből, a dalszövegekből, a fiatal színészek lendületéből lehetett érezni, hogy A padlás után megszületett a Vígszínház új, húzó, zenés darabja. Rudolf Péter igazgató, a szombati előadás tapsrendjében arról beszélt, Molnár Ferenc ikonikus története sikerre volt ítélve, ráadásul nem nehéz azonosulni a szereplőkkel és a dalok lelkével, hiszen mindannyiunknak megvan a maga grundja, amely nem csupán pár négyzetméter, hanem kapcsolatokat, szerelmeket és kötődéseket is jelenthet. Kiemelte, hogy a bemutató óta több új színész lépett be a produkcióba, akik a régiekkel együtt belecsempészték saját új színeiket. Hozzátette: ennek a történetnek ma is sok érvényes eleme van. Talán érdemes azon is elgondolkodni, hogy itt az ellenfelek méltósággal küzdenek egymással, betartják a szabályokat és a küzdelem végén kezet tudnak nyújtani egymásnak. Vélhetően az egyre durvábbá váló választási kampányra gondolt, amikor azt is megjegyezte, hogy a következő hónapokban érdemes sokaknak megnézni az előadást.
Az önmagát csak egyszerűen „zenekovácsnak” tituláló Dés László, aki a musical zenéjét jegyzi, a rendező Marton László érdemeit említette (aki évek óta nincs már közöttünk), illetve a színpadon elérzékenyülve meghajló Radnóti Zsuzsa dramaturgét, aki évtizedeken át volt Marton hűséges alkotótársa. Grecsó Krisztián önmagát „csendestársként” mutatta be, hozzátéve, a darabnak azokat a részeit írta, amikor a színpadon nem énekelnek. Elmesélte azt is, hogy a hat éves kislánya megkérdezte tőle, „apa, ha csak a végén meghajolni mész, miért utazol több órát?” De most úgy érzi, ezért a pillanatokért mindenképp érdemes volt. Geszti Péter az előadás dalszövegírója mindehhez annyit tett hozzá: Éljen mindenki, aki ide tartozik, ebbe a grundba, amit úgy hívunk, hogy haza. Éjen a grund - visszhangozták a végén a nézők, az alkotókkal együtt.
