Az isztambuli égbolton dübörgő vadászgépek zaja kísérte a 18. Isztambuli Biennálé megnyitóját, amelyre az előkészület nehézségei miatt a tervezettnél egy évvel később került sor. A F–16-osok minden nap megjelentek a város felett – talán alighanem a Teknofestre, a világ legnagyobb repülési és technológiai fesztiváljára gyakorlatoztak. Akárhogy is, a hanghatás tökéletesen illeszkedett a mai Törökország hangulatához: a félelemhez, a bizonytalansághoz és a mindent átható politikai kontrollhoz, állapította meg a Neue Zürcher Zeitung.
Recep Tayyip Erdogan kormányzása alatt az ország a sajtószabadságot vizsgáló listán a 158. helyre csúszott vissza. A rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat. Az iszlám értékrendre hivatkozva tiltották be a Pride-felvonulásokat, korlátozták a transzneműek és az LMBTQ-közösség jogait, miközben a bíróságok a hatalom eszközeivé váltak: egy rosszkor megosztott tweet is elég lehet a letartóztatáshoz. A civil szervezetek és a kulturális intézmények pedig öncenzúrával próbálnak túlélni.
Ez a légkör az idei biennálét is meghatározta. Még a független alapítványok is igyekeznek a kormány kedvében járni, ellenkező esetben saját létezésük kerülne veszélybe. Így történt a biennálét szervező alapítvány, az IKSV esetében is, amely 2023-ban elutasította a nemzetközi zsűri javaslatát, amely szerint az esemény kurátorának Defne Ayast nevezzék ki – állítólag azért mondtak nemet a személyére, mert korábban nyíltan beszélt az örmény népirtásról, amit a török állam máig tagad. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki a művészek körében. Végül a libanoni Christine Tohmé kapta a kurátori megbízást, aki egy évvel később, 2025 őszén nyitotta meg a kiállítást.
A biennále címe – „A háromlábú macska” – önmagában is szimbólum: a hiányos, mégis életképes test a török művészet metaforája. Tohmé szerint „az instabilitás is adhat erőt”, a három láb pedig a rendezvény szerkezetére is utal: az első a jelenlegi kiállítás, a második egy oktatási program, a harmadik, helyi kurátorok által szervezett sorozat 2026-ra várható.
A kiállított művek szinte mind a túlélésről és a sebezhetőségről szólnak. A tajvani Csen Csing-juan képein összeomló fák idézik meg a civilizáció törékenységét. A libanoni Akram Zaatari a hagyományos török olajbirkózást (nemzeti sport sport az országban) dolgozza fel tizenhat akrilrajzon: a sorozat egyszerre provokatív és ironikus. A szaúdi Ajman Zedani installációja a tengerszennyezést és a környezeti válságot ábrázolja: a görög iskola egyik alagsorában tengeri ének és sűrű sókristályréteg tölti be a teret.
Különösen megrázóak a palesztin Sohail Salem rajzai, amelyek a gázai háború borzalmait idézik fel – mindössze néhány vonallal, mégis könyörtelen pontossággal festi le az elképzelhetetlen pusztítást. Művei az emberi szenvedés dokumentumai is.
Tohmé és a biennálé főtámogatója, Ömer M. Koç, a Koç Holding elnöke, a megnyitón a háborúra is utaltak, de csak burkoltan. Koç Atatürk híres mondását idézte: „A művészetben elért sikerek fontosak a civilizáció számára” – hozzátéve, hogy a jelenlegi időkben ez különösen nehéz feladat.
A politikai tabuk és a súlyos gazdasági válság közepette a biennálé mégis megtelt látogatókkal. Bár a törökországi infláció hivatalosan 33 százalék körül mozog, a valóságban a mindennapi élet elviselhetetlenül drága – panaszkodnak a helyiek.
Eközben az isztambuli művészeti szcéna másik eseménye, a Kortárs Isztambul művészeti vásár egészen más képet mutatott: a luxusnegyeddé alakított Tersane városrészben zajlott, ahol 600 éves hajógyár helyén most szállodák és elitlakások épülnek. A szervezők „Megzavart koordináták” címmel hirdették meg a programot, de a társadalmi feszültségekről alig esett szó.
A kontraszt feltűnő: míg a biennálé a törékeny szabadságról beszél, a vásár a gazdag elit csillogó önképét tükrözi. Egy párizsi galériatulajdonos a NZZ-nek nyilatkozva elárulta: „Mi pontosan tudjuk, mit lehet itt eladni – és a piac működik.”
A számok is ezt mutatják: Isztambul 16 millió lakosa közül mintegy 380 ezret sorolnak a legtehetősebb réteghez – ez a közönség tartja életben a luxusművészetet.
Az Isztambuli Biennálé üzenete világos: a művészet nem csupán esztétikai tér, hanem az ellenállás egyik utolsó formája. Egy országban, ahol az újságírókat börtönöznek be, a véleményformálók pedig inkább csendben maradnak, a művészek váltak a szabadság őrzőivé. A háromlábú macska tehát nemcsak Törökország metaforája, hanem egy egész régióé, amely ha sántikálva is, de megpróbál továbbhaladni a göröngyökkel teli úton.
Szakítottak a hagyományokkal
Az Isztambuli Biennálé – ahogy az elnevezés is elárulja – kétévenként megrendezett kortárs művészeti kiállítás, amelyet 1987 óta az Isztambuli Kulturális és Művészeti Alapítvány (İKSV) szervez. A 18. Isztambuli Biennálé 2025-ben, 2026-ban és 2027-ben zajlik, a hagyományos értelemben vett kétéves formátum helyett.
