munkanélküliség;Magyarország;elbocsátás;GDP;elbocsátások;

Ha nem jön a gazdasági fellendülés, jövőre jöhetnek a felmondások

Ha jövőre sem indul be a gazdasági növekedés, Magyarországon következhet az elbocsátások ideje

A vállalatok a bérek emelését a teljes bértömeg szinten tartása mellett próbálhatják meg kigazdálkodni. 

A munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt szeptemberben, ami azt jelenti, hogy az állástalanok száma a 15–74 éves korosztályban 218 ezer fő volt, míg az állásban lévők átlagos létszáma 4,67 millió embert tett ki. Utóbbi 29 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban – jelezte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 2,47 millióra, a nőknél pedig 2,2 millióra csökkent.

Az adatok enyhén emelkedő munkanélküliségi rátát jeleznek az ősz elején – fejtette ki Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ez azt mutatja, hogy az év eleje óta tartó trend szeptemberben sem tört meg. A havi adatok alapján – magyarázta – folytatódott a munkaképes korú népesség csökkenése, ami nagyobb részben az aktívak számát, kisebb részben az inaktívakét mérsékelte. A szeptemberi mutatók beleilleszkednek a korábbi években megfigyelt szezonális mintába, így strukturális változásról nem beszélhetünk a munkaerőpiacon.

A munkaerőpiac továbbra is feszes, ami nehéz helyzetbe hozza a vállalatokat, amelyek három éve stagnáló gazdasági környezetben próbálnak egyre nagyobb, jövőre pedig várhatóan ismét jelentősen megugró bérköltségeket kigazdálkodni. 

A dráguló munkaerő és a gazdasági fordulat elmaradása pedig tovább csökkentheti a munkaerő-keresletet.

Az elemző szerint a munkavállalók alkupozícióját erősítheti a jövő évre tervezett 13 százalékos minimálbér-emelés, ugyanakkor a gazdaság gyenge teljesítménye ezt nagyrészt ellensúlyozza. A legfőbb munkaerőpiaci kockázatot jelenleg az jelenti, hogy ha jövőre sem indul be a gazdasági növekedés, a vállalatok a bérek emelését a teljes bértömeg szinten tartása mellett próbálhatják meg kigazdálkodni. Ez azt eredményezheti, hogy összességében csökkentik a foglalkoztatotti létszámot. Emellett újabb áremelésekre is sor kerülhet a munkaerőköltségek kompenzálása érdekében. A bank a fejlemények tükrében kitart korábbi előrejelzése mellett, amely szerint az év hátralévő részében 4,5 százalék körül maradhat a munkanélküliségi ráta.

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg az importvámokról.