Julia Roberts a Népszavának: Össze kellett törnöm magamat minden nap

Élete talán legjobb alakítását nyújtja Luca Guadagnino új filmjében.

Nos, köszönöm, de általában amikor a színészkedésről beszélek, az biztosan álomba ringat engem, és azokat, akik körülöttem vannak. Ezért szeretném mindkettőnket megkímélni attól, hogy együtt aludjunk ezen a csodálatos napon! De félre a tréfát, azt tudom mondani, hogy elképesztően mázlista vagyok, és mindenki az, aki megnézi a filmet, mert ennyire intenzív élményben a száztizenhét éve tartó pályafutásom alatt nem volt részem. Ez az egész olyan, mint egy álom. Azt gondolom, hogy remek dolog színésznek lenni egy olyan csoportban, amelyet valaki olyan vezet, akit a szakma nagymesterének tartok, és az csak jól sülhetett el. Figyelemre méltó volt az egész stábra jellemző összhang. Ez teljesen váratlan volt, és adott egyfajta biztonságérzetet, amit szerintem már korán megteremtettünk és tényleg nem éltem át hollywoodi filmben eddig soha. Mindeközben a szerep olyan intenzitású volt, hogy minden nap össze kellett törnöm magamat lelkileg, ami fel sem tűnt, mert olyan élvezetet okozott a konkrét munka.

A karakterénél maradva nem igazán lehet őt megfejteni, kitalálni, hogy mikor mi jár a fejében. Nem tudni, mi zajlik a felszín alatti, sokkal mélyebb érzéseiben, lelki folyamataiban.

Nagyszerű, hogy így látja, különösen, mert Alma karaktere folyamatosan küzd a belső károsodással. Annyira törékeny alkat, hogy éppen ezért akar folyamatosan hatalmat és tudást szerezni. Azért olyan okos és tehetséges, mert valójában mélyen belül ezek közül egyik sem jellemzi őt. Ezt eljátszani nem olyan nehéz, mert nekem nincsenek titkaim. Átlátszó vagyok, mint egy ablaküveg.

Alma karakterében szőke.

Na meg hideg. Szigorú. Úgy gondolom, hogy bármilyen karaktert is játszol, minél több vizuális segítséged van hozzá, annál jobb – a ruhák, a cipők, a smink, a haj mind „hozzád tesznek”. Gena Rowlands kinézete adta az ihletet. Nem igazán szokványos, hogy egy nőnek ilyen formájú haja legyen. Annyi apró részlet volt, ami hozzájárult ahhoz, amit mondani akartam, hogy végül nem is kellett semmin sem morfondíroznom – csak be kellett lépnem a figurába.

Kifejtené ezt bővebben?

Azt szeretem a filmekben, amikor csak azt akarod látni, mi vár rád a következő sarkon az adott főszereplő személlyel. Így tovább haladsz, és egyre bonyolultabbá válik a helyzet, ahogy mindenki más belép a képbe. És akkor felmerül a kérdés: mi is történik valójában ezek a karakterek között? Mi a lényeg? Sok minden történik mindenkivel, és szerintem ez teszi igazán izgalmassá. Ez egy nagyon könnyen nézhető film. Nem mintha újra meg akarnám nézni, mert ugyanakkor igencsak drámai alkotás, ami ráadásul nézőként megviselt. Mégis muszáj állítanom, hogy izgalmas volt ezt a figurát eljátszani. 

Azért ez egyfajta ellentmondás, nem?

Nem akarom megtagadni senkitől, hogy a színészkedésről beszéljek. Nora Garrett forgatókönyvíró teremtette meg számunkra a terepet. Ezután valójában csak arról volt szó, hogy megpróbáljam eldönteni, hogyan mérjem fel Alma ellentmondásait, majd újbóli felemelkedését, és megtaláljam ezek ritmusát. A „férjem”, Michael Stulhbarg karaktere rendezett és aprólékos, és vannak benne megmagyarázhatatlan, nagyon egyenes és hullámzó vonalak, amelyek jelentéséről fogalmam sincs. Az én karakterem pedig úgy néz ki, mintha csak egy hörcsögketrecben töltötte volna az éjszakát. Természetesen nem írok bele semmit, csak sok időt töltök vele, aztán sok időt töltök a rendezővel, Lucával, a többi pedig a szerelem és varázslat. Ez a két dolog van mindenben, amit „főzök”, rangsorolok a megoldásaim között és megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. De ennél többet tényleg nem tudok a színészetemről beszélni és nem azért, mert undokoskodni szeretnék.

Azért azt hadd jegyezzem meg, hogy rémisztően jó, amikor az egyetemen a tanteremben kiosztja a diákokat.

Mindent humanizálni kell ahhoz, hogy tudjuk ábrázolni. Belépni az osztályterembe, ahol Alma átadja tudását a fiatal elméknek, ezt a jelenetet forgatni számomra is nagyon megfélemlítő volt: „Istenem, ezek a szemek mind rám néznek!” Ugyanakkor izgalmas is, hogy tényleg eljátszhatom azt a személyt, aki többet tud, mint bárki más a teremben.

Luca Guadagnino igazi szerzői filmes. Korábban egészen másfajta rendezőkkel dolgozott. Milyen volt egy öntörvényű alkotóval együtt dolgozni egy gyümölcsöző hollywoodi karrier után?

Szerelmes vagyok Lucába. Ez mindenből egyértelműen kiderül, amit róla mondok. Nem hiszem, hogy valaha is találkoztam volna olyan emberrel, akinek az elméje ennyi információt tárol ennyi mindenről. Hallgattam őt, miközben interjúkat ad. Egész nap hallgatnám, ahogy beszél, annyira lenyűgöző. És ez abból fakad, hogy olyan mélyen értékeli, éli meg a dolgokat, a textúrákat, az embereket, a rétegeket, a feketeség feketeségét, és azt, hogy az mit jelenthet és mit képviselhet. Egyszerűen minden nap rengeteget tanulok tőle. Imádom a filmjeit. A kedvencem tőle a Vakító napfényben. Nem mellékesen nagy rajongója vagyok Tilda Swintonnak. Az összes filmjüket imádtam.

Akkor szerencsés, hogy összejöttek.

Tulajdonképpen én kerestem meg Lucát, hogy szeretnék vele dolgozni és nem bántam meg. Az ő öröme, munkaszenvedélye lenyűgöző. Számomra ez a legfontosabb érv mellette, mert a forgatások hosszú napokból állnak. Nem panaszkodom, filmcsillagnak lenni álomállás, de attól még hosszú, kihívásokkal teli időszakokkal is jár. Minden egyes nap feltölt olyan emberrel lenni, aki úgy izgul, mint egy gyerek, azért, amit csinálunk. Luca társága és energiái úgy hatnak, mint egy drog. Olyan, mintha állandóan valami radikálisat akarna. Valami felszabadultat akar. És valami meglepőt, ami spontán és teljesen élettel teli. És nem éri be ennél kevesebbel. Színészként mindenki arról álmodik, hogy ilyen feladatot kapjon, mert ilyen körülmények között, ha kevesebbet adsz a lehetséges maximumnál, akkor azt nagyon rosszul fogod megélni. Van ebben valami nagyon szép.

A film finoman érint érzékeny témákat, mint az abúzus, a cancel culture vagy a woke. Gondolkodott ezeken a felkészülése során?

Nem, ez nem befolyásolta a gondolataimat. Ez az okos és diplomatikus válasz.

És a hosszabb hogyan hangzana?

Az igazi válasz az, hogy ez a világ, amit mi teremtettünk, csak kitaláció. És természetesen a világ hatással van a művészetre, a művészet pedig hatással van a világra. Így forognak a dolgok. A filmünkkel szerettük volna megmutatni a történet összes oldalát, amelyet mindenki egyszerre mesél. És nemcsak az összes oldalt, hanem a történet mélységeit és felszínes részeit is, mert a kettő nem elválasztható. Szóval Luca és Nora, és persze számomra és mindannyiunk számára a mélyreható, valódi cél ez volt. És azt hiszem, mindenekelőtt arra vagyok büszke, hogy senki sem jön ki a moziból anélkül, hogy valakivel ne akarna beszélni arról, ami történt, és arról, hogy mit gondol a világ dolgairól – köztük azokról, amelyekre az imént rákérdezett. Volt egy barátom, aki egyedül ment el megnézni a filmet. Aztán ott ült a mozi előterében és várta, hogy mások is megnézzék, mert úgy érezte, hogy beszélnie kell valakivel erről. Számomra hatalmas győzelem, hogyha az emberek beszélnek nehéz témákról, a gonosz dolgokról és az agresszióról, amit mindannyian magunkkal hordozunk a világban. Szerintem ez igazán lenyűgöző, és imádom, hogy ezzel meg tudjuk gyújtani ezt a tüzet. Szóval szerintem ezzel filmmel mindent lefedtünk alfától ómegáig.

Infó: Vadászat után. Rendező: Luca Guadagnino. Forgalmazó: Intercom