Ámbár, ahogy elnézem napjaink nemzetközi biztonságpolitikai helyzetét, akár erre is mondhatnék egy másik, nem is bizonytalan „igent”. Csakhogy, nem értvén a politikához, ezt a veszélyt nem taglalom. Itt és most a „sötétség” kapcsán hazánk elektromosenergia-ellátásáról beszélek. Mert bizony, nagy kérdés már ma is, hogy elegendő és folyamatos lesz-e az áramellátásunk – akár néhány év múlva, az évtized fordulóján.
Kasszandrai jóslatom: ha reálisan hamar nem épül meg Pakson először az első, majd röviddel utána a második tervezett, egyenként 1200 megawatt teljesítményű új reaktor, már a nem túl távoli jövőben rendszeres szűkösség léphet fel a hazai áramellátásban. Persze, jól ismerem szegény trójai jósnő sorsát: ugyan miért is figyeltek volna jövendöléseire? Amelyek persze bekövetkeztek – és Trója elesett.
Nem szívesen hivatkozom saját publikációmra. Ritkán éltem vele szakmai pályám során tudományos-műszaki cikkeimben és könyveimben. Most mégis megteszem, mert minek ismételném mindazon érveimet, amelyek alig néhány hete jelentek meg a Népszavában (Paks 2-ről, Szép Szó, 2025. 08. 23.). Ebben kifejtettem a hazai villamosenergia-igény ténylegesen várható igen jelentős növekedésének összetevőit – az új ipari létesítményektől a mesterséges intelligencia alkalmazásának rohamos bővüléséig.
Miért akkor ez a mostani megszólalásom? Azért, mert történt azóta egy jelentős bírósági döntés. Nemrég az Európai Bíróság megsemmisítette az Európai Bizottság sok évvel ezelőtt, 2017-ben hozott határozatát, amely jóváhagyta, hogy Paks 2 két reaktorblokkjának építése állami támogatást kapjon. Kétségtelen, e nagy tekintélyű, jeles szervezet aligha vádolható azzal, hogy elsietné a döntését, legyen bármily fontos és sürgető kérdésről szó.
***
Valóban igaz a bölcs mondás: nagy bűnöknek hosszú az árnyékuk. A nagy, sőt, joggal mondhatjuk, hatalmas bűn pedig – az egyébként feltétlenül szükséges – két új reaktor megrendelésében gyökerezik. Erről részletesen írtam idézett cikkemben. Ezért itt csak röviden említem, hogy a magyar kormány megbízása alapján egy erre létrehozott, jeles szakemberekből álló vállalat több éven keresztül dolgozott egy szakszerű, alapos tenderen. A szakma, sőt a közvélemény is úgy tudta, hogy 2013 végén kihirdetik az új paksi reaktorokra a nemzetközi versenypályázatot. Ám a célzott dátumhoz képest csupán két héttel később (!), 2014 legelején ugyanez a kormány minden látható előkészület, felkészítés, viták, érvek – és főleg, tenderhirdetés – nélkül szerződést kötött az orosz kormánnyal két új reaktor építésére. Sajnos, az sem kellő mentség e lépésre, hogy egyébként az orosz fejlesztésű reaktorok technológiailag nemzetközi szinten is versenyképesek.
A puccsszerű szerződéskötés óta évtizednél hosszabb idő telt el, ám még az első reaktor építése is meglehetősen kezdeti szakaszban van. Igaz, nagy késést okozott közben a többéves Covid-járvány. Ráadásul, igencsak félelmetes módon azóta a reaktorokat szállító Oroszország kirobbantott egy háborút, annak rendkívül súlyos következményeivel együtt. Csakhogy az építés megkezdődött és folyik is, amellett az egyes fő egységek hazánkba szállítása megtörtént, és azóta is folyamatos.
E folyamatba robbant be a Európai Bíróság ítélete. Néhány a reaktorépítéssel, a nukleáris technikával szemben folytonosan gáncsoskodó, ítélkező, ebből népszerűségi hasznot remélő politikus és egyes, sötétzöld civilszervezetek azonnali nagy megelégedésére. Hozzátéve, hogy egyes újságírók is – igencsak egyoldalúan – mindig csak őket, az ellenzőket szólaltatják meg az erőműbővítés ügyében. Ugyanakkor biztató, hogy megfontolt, érdemi észrevételek is megjelentek, például e lapban egy kiváló energetikai szakembertől (Elzárta a mutyi útját a bíróság. Népszava, 2025. 09. 13.).
Valójában miről szól a mostani bírósági döntés? Nagyon röviden: az ítélet megsemmisítette az Európai Bizottság 2017 elején hozott határozatát, amely elfogadta a Paks 2 két reaktorának építését az orosz Roszatom vállalat által, és egyúttal rábólintott a magyar állami támogatás indoklására is.
Rövid időn belül máris megtudhattuk, hogy a magyar kormány ezen ítélet ellenére fenntartja a két reaktor építését az orosz beruházóval. Mi mást tehetnének? Ma már a mindennapok gyakorlatából is láthatjuk, hogy a megújuló forrásokból származó energiaellátás sok buktatót rejt magában: egyenetlenségével, s hozzá olyan komplex és nagy költségekkel járó problémával, mint az átviteli hálózat és az irányító rendszer átalakítása, megújítása, valamint a nagy, komplex villamosenergia tárolók telepítése. Amellett az áramimport is veszélyekkel járhat, ha a behozatalt nem tudják tartósan biztosítani.
E problémákkal kapcsolatban érdemes felidéznünk a német példát. 2011-ben, a szörnyű fukusimai tragédia után egy-két hónappal az akkori német kormány sebbel-lobbal döntést hozott: meghatározott, nem túl távoli időn belül be kell zárni az ország összes működő atomerőművét és emellett növekvő mértékben ki kell építeni a megújuló forrásokon alapuló szél- és naperőműveket. Az akkor uralmon lévő német politikusok ezzel a döntéssel erősíteni akarták a közelgő parlamenti választáson pártjuk nyerő kilátásait. E céljuk be is teljesült. Amint az is, hogy azóta komoly problémákkal szembesülhetnek az újabb kormányok, de főleg a német polgárok. Például, igencsak megnőtt a villamosáram fogyasztói ára, főleg az említett nagyon drága új beruházások miatt. Továbbá Németország azóta is áramimportra szorul, ami főleg Franciaországból származik, ahol pedig a villamosáram-termelés mintegy háromnegyedét atomerőművek adják. És ehhez járul még, hogy a németeknél jelentős mértékben üzemeltetni kell fosszilis üzemanyagú, tehát kibocsátásukkal a légkört károsító erőműveket.
***
Az Európai Bíróság döntése kapcsán megjelentek mindenféle „bölcs” ötletek. Például, hogy ne építsünk nagy reaktorokat, hanem a most egyre többet emlegetett kis méretű moduláris reaktorokkal (elterjedt angol rövidítéssel: SMR) helyettesítsük őket. Az SMR-ek alkalmazása valóban rendkívül hasznos lehet már a közeljövőben. Engem ez a trend a személyi számítógépek megjelenésére és gyors elterjedésére emlékeztet. Jelentős újítás volt, napjainkban magam is élvezem laptopomat, tabletemet, okos telefonomat. Ugyanakkor a nagy, sőt óriási számítógépek is fejlődnek, számuk is nő. Egyre újabb és mind hatalmasabb teljesítményű számítógépeket kell alkalmazni a hálózatok, a felhő, újabban pedig, a rohamos terjedő mesterséges intelligencia alkalmazások kiszolgálására. Hiába van például seregnyi kisebb-nagyobb hajónk, ezek nem képesek helyettesíteni egy sok száz konténert szállító óriást. Ahogyan egy nagy tréler sem váltható ki számos személyautóval. Kétségtelen, az SMR-ek igen hasznosak lehetnek már akár a közeljövőben is – jelentős méretű ipari, mezőgazdasági szolgáltató vállalatok, vagy kisebb-nagyobb települések ellátására. Csakhogy ez a lehetőség nagy léptékekben még – a remélhetőleg nem is távoli – jövő megoldásai közé sorolható. Remekül kiegészítik majd a zsinóráramot szolgáltató hálózati erőműveket, de teljesen kiváltani őket aligha tudják.
***
Epilógus. Messzemenően nem kenyerem a politika. Mégsem kerülhetem meg a gondolatot arról, hogy vajon hogyan reagálnak az Európai Bíróság ítéletére – és a vele kapcsolatos esetleges kihatásokra – a közeljövő parlamenti választáson esélyes ellenzéki pártok, csoportosulások. Tartok tőle, hogy rövidtávú politikai haszonszerzés, a szavazók számának gyarapítása érdekében lesznek olyanok, akik/amelyek diadallal fogadják ezt a döntést, és egyúttal lefelé mutatják a hüvelykujjukat a folyamatban lévő reaktorépítésre. Holott tisztában kell(ene) lenniük, hogy a következő évek, sőt évtizedek társadalmi jólétéről kell felelősen dönteni a hatalmon lévőknek, nemkülönben az esetleg hatalomra kerülőknek.
