Keresztesi Botond a festményein örömmel ötvözi a popkultúra ismert figuráit, a hétköznapi használati tárgyakat és a gyerekjátékokat is, de nemcsak egymás mellé helyezi azokat, hanem a szó szoros értelmében összeolvasztja, mintha egy elvadult biohorrorfilm egyik szürreális jelenetét látnánk. Annyi különbséggel, hogy műveit nem undorral, hanem élvezettel lehet nézni, a festő ugyanis hiperrealisztikus módon adja vissza a kedvelt motívumait, és még humort is csempész a képekbe:
az egyiken például egy lebegő sziklából egy ismert webáruház mosolygó, zöld manója nő ki, egy másikból meg a művész kutyája, Bobby, a whippet.
Keresztesi most látható kiállítása a budai Longtermhandstand galériában is számos elemet ötvöz, melyek közül a főmotívum a tamagocsi, a kilencvenes évek közkedvelt, Japánból érkező, tojás alakú gyerekjátéka, melynek pixeles kijelzőjén egy kis lényt, a tamagocsit lehetett nevelni, vagyis pár gombnyomással etetni, itatni és altatni. A művész a tamagocsit azért választotta motívumnak, mert manapság a mesterséges intelligenciával is hasonlót művel az ember, hiszen az algoritmust is gondozza, vagyis „élelemmel”, azaz szöveggel, gondolatokkal, fotókkal és videókkal „eteti”, minek hatására az mindezt megemészti, s új hibrid írásokat, formákat és mozgóképeket hoz létre, melyek igencsak groteszkek lehetnek.
– A képeimen minden elem felismerhető, mert valójában fotók alapján dolgozom, melyekből először digitális kollázst készítek, majd azt festem meg vászonra. Utána pedig szeretem, ha a képet befotózhatom és feltölthetem az Instagramra, mellyel a digitálisból lett analóg kép újra digitálissá válik – mondja a művész.
Keresztesi Botondnak másik kiállítása is látható Budapesten, a Művház művészeti térben, melynek egyik falán az alkotó két méterszer négy és fél méteres, három képből álló műve látható, melyet Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című triptichonjának ihletésére készített. És akárcsak a középkori, németalföldi festő művén, ezen is emberek, állatok és hibrid lények tűnnek fel, annyi különbséggel, hogy ezúttal a mai valóságban járunk: a képeken a Robotzsaru, Kádár-kocka, drón, több Zsolnay-figura és egy Labubu figura jelenik meg.
Infó: Keresztesi Botond: T.I.F.F. – Tamagotchi Is Fasting Fantasies. Longtermhandstand. Keresztesi Botond: House of Pain. Művház

