A filmbéli családban az apa egy tofu (koreaiul tubu) gyártó vállalkozást vezet, melyet azonban az elsőszülött fia, Szongdzsin nem akar átvenni. Miért pont a tofura esett a választás?
Mert ez a legtipikusabb ázsiai és koreai élelmiszer, de nagyon nehéz elkészíteni. Sok szójabab kell hozzá, amelyet forró vízbe kell tenni, utána meg kell szárítani, de könnyen megváltozik az állaga, és rossz szaga is lesz, ha sokáig egy helyen hagyjuk, ezért gondoltam, hogy ez a családokra is jellemző. Hisz nehéz összetartani azokat, fenntartani a kapcsolatokat, amelyek rosszra is fordulhatnak, széteshetnek.
A filmben három generáció közti értékkonfliktusokat követhetünk nyomon. Ennyire kiélezett a helyzet a koreai társadalomban?
Miközben készítettem a filmet, arra gondoltam, hogy jó lenne a generációk közti feszültségekre felhívni a figyelmet, főleg, mert manapság sok embernek van baja a másikkal. De Dél-Koreában nemcsak a nemzedékek között vannak nagy ellentétek, hanem különböző csoportok között is. Azt reméltem, hogy talán a filmmel segíthetek ezeken a problémákon, de ahogy olvastam a Dél-Koreában megjelent cikkeket a filmemről, rájöttem, hogy egy mozgóképpel sajnos keveset lehet elérni az ilyen problémák megoldásában. Az a liberalizálódás, demokratizálódás és gazdasági fellendülés, ami Európába háromszáz év alatt zajlott le, az Dél-Koreában harminc év alatt. Gyors változás volt, és emiatt sok probléma született nemcsak a generációk, de a nemek között is, illetve az alapján is, hogy ki hova tartozik, milyen a rangja a koreai társadalomban, ami máig nagyon fontos.
A filmben a rokonok azért gyűlnek össze, hogy egy szertatáson megadják a tiszteletet a halott ősöknek, bár a családtagok ezt egyre nehezebben tudják betartani, a fiatal Szongdzson szinte alig. Ez egy speciális probléma, vagy az egész koreai társadalomra jellemző?
A nagyapáink generációjában az ősök tiszteletére tartott rituálé fontos volt, azt mindenképpen meg kellett tartani. A szüleink nemzedékében viszont a pénz sokkal fontosabb lett, vagyis hogy minél jobban éljenek. A fiatalabb generációk pedig egyáltalán nem szeretik ezt a rituálét, és bár még nem látom, hogy nálunk mi a központi érték, az látszik, hogy nem a családot tartják fontosnak, hanem a saját életüket.
Miután a filmet levetítették a Corvin Moziban, a közönségből több magyar néző is mondta, hogy a filmbéli családról a saját családjuk, rokonaik is eszükbe jutottak. Direkt készítette el úgy a filmet, hogy más nemzetek nézői is tudjanak kapcsolódni a generációk közti értékkülönbségekhez?
Amikor ezt a fimet készítettem, akkor nem szerettem volna egy olyan Hollywoodi mozit rendezni, mint A keresztapa, ami teljesen egy témára szűkül le, hanem olyat akartam, ami egy koreai város, Daegu körül játszódik, de amit mindenki az egész világon meg tud érteni, amihez tud kapcsolódni. És úgy érzem, hogy a generációk közti probléma, az egy olyan téma, ami ötven vagy száz év múlva is aktuális lesz. Másrészt azt gondolom, ha egy családnak a történetét megnézzük, akkor annak az országnak és társadalomnak a története is ki fog bontakozni.
A filmben látható családot a sajátjáról mintázta? Illetve a főhőst magáról?
Először a saját családom és az életem inspirált, de később általánosságban szerettem volna bemutatni a koreai társadalmat és történelmet. A főhősnek, Szongdzsinnek pedig más a személyisége, mint az enyém, de miután elkészült a film, láttam, hogy ő egy idegennek tűnik a családjában, és ilyen szempontból nagyon hasonlítok rá.
A filmben Szongdzsin és a nagyapa között erős a kapcsolat. Ezzel mit akart kifejezni?
A szülők és gyerekek közti kapcsolat sokkalta nehezebb és bonyolultabb, mint egy nagyszülő és az unoka között. Ezért a filmben Szongdzsin és az apja között kevésbé jó a viszony, de a távolabb álló generációk már sokkal jobban megértik egymást.
A közönségtalálkozón azt mondta, örül, hogy Enyedi Ildikó és Tarr Béla országában lehet. Mit szeret az ő munkásságukban?
Ők olyan emberek, akik a filmben nem a szórakoztatást részesítik előnyben, hanem az idő múlását mutatják be művészi módon. Mindig nagyon élvezem az alkotásaikat. Tarr Bélától és Robert Bresson francia filmrendezőtől pedig megtanultam, hogyan lehet visszafogott érzelmeket bemutatni a vásznon.
Infó: Koreai Filmfesztivál. Corvin Mozi, Budapest, VIII. kerület, Corvin köz 1. Október 17-ig
Névjegy
Oh Jung-Min 1989-ben született a dél-koreai Daegu városában. Az elsőszülött fiú az első egész estés filmje. A korábbi rövidfilmjei számos rangos hazai és nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek.
