Szekszárd kulturális koordinátái közt találjuk a szinte egymással vetélkedő irodalmi nagyságokat, Babits Mihályt és Mészöly Miklóst. Nálam az első számú szerző Garay János, akinek Az obsitos című, Kodály Zoltán feldolgozta (Háry János) művét mindenki ismerheti. A vasútállomástól tizenöt perc alatt a főtéren találjuk magunkat, ahol Garay János szobra néz szembe velünk teljes életnagyságában, pompájában, a tizennyolcadik-tizenkilencedik század magasztosságában.
Keresem, hol született a költő, nem tart sokáig a keresgélés: a ház helyén, ahol Garay János költő, Garay Alajos papköltő, Garay Antal forradalmár-emlékíró, Dicenty Dezső szőlész-borász született, jelenleg bank áll. Egy gyors fotó, aztán irány a centrum és a hegy.
Különleges élmény, hogy egy szerethető múlt és egy kevéssé szerethető múlt találkozik, ér össze a város építészetében, kialakításában: egy város, amelyet jól kitaláltak egyszer, és amely újonnan nehezen találja magát. Csendes utcák, tiszta udvarok, rendes házak. „...kis város: nagy falu” – írta Babits Mihály Szekszárd, 1915 nyarán című versében. Azon a nyáron a következőt adta hírül a Tolnamegyei Közlöny: „A sajtóhadiszállásról jelentik: A szövetséges seregektől a Vereszcyca folyóig üldözött oroszok, ezen a vonalon egy utolsó kétségbeesett ellenállást kísérelnek meg. A Böhm-Ermolli hadsereg azonban Grodektől délre már átlépte a Vereszcycát és a túlsó parton megvetette a lábát. József Ferdinánd főherceg hadserege a Tanevővig terjedő területet megtisztította az ellenségtől. A Pflanzer Baltin hadsereg keleti szárnycsoportja, amely a Pruth és a Dnyeszter közti területet kelet felé elzárja, csodálatraméltó hősiességgel nyolc igen heves és erős orosz támadásnak helyt állott és azokat az oroszoknak nagy és véres veszteségeket okozva, visszaverte.”
Jó érzés a séta ebben a levegős, alig-zsúfolt városban, stílus- és korszakkeveredésben, a szocializmus maradványai, és a századfordulós-monarchiás Magyarország máig lenyűgöző épületei között.
1846. október 18. kiemelt nap volt Szekszárd életében. Ekkor fordult meg a városban először Liszt Ferenc, s a Vármegyeháza nagytermében koncertet adott. Augusz Antal, Liszt barátja bővíttette tovább a korábban a család birtokába került Augusz-házat, amelynek északi, rózsaszín szárnyát a trieszti Miramare-kastély alapján alkották meg. (Ha arra akad dolguk, két Rilke-elégia hangos olvasása között feltétlenül nézzék meg.) A világ dicsősége elmúlhat, egy barátság emléke soha: A leghűségesebb barát / Augusz Antal / gyakran látta vendégül/ e házban / LISZT FERENC/ zeneköltőt. Akit jobban érdekel ez a kapcsolat, olvassa el Kaczián János Liszt Ferenc és Augusz Antal barátsága könyvét.
Fent, a Kálvária hegyen a Klausberger Zoltán emlékére állított (eredetileg öt tagból álló) szoborcsoport megrendítően gyönyörű keresztjei fogadják a látogatót. „Hónapokig tartó rettenetes küzdelem után a halál győzedelmeskedett és kiragadott a szerető szülői kar közül egy ifjú életet. Klausberger Zoltán a szekszárdi reál gimnázium hatodik osztályú tanulója Klausberger Károly a vallás- és közalapítványi uradalom erdő főtanácsosának és nejének Gerő Margitnak egyetlen gyermeke folyó hó 9-én hosszas és kínos szenvedés után Budapesten elhunyt. A hatalmas, korához képest rendkívül fejlett ifjú még október hó elején tüszős mandula gyulladást kapott és ebből kifolyólag vérmérgezést, amely rettenetes betegség a leggondosabb budapesti szanatóriumi ápolás dacára is kioltotta reményteljes ifjú életét. Temetése folyó hó 11-én Budapesten volt, amelyre tanárai és tanuló társai közül többen felutaztak. A rettenetes csapás alatt összetört szülők iránt városszerte nagy a részvét” – írta a Tolnamegyei Újság 1929-ben. A keresztek mögötti építmény látványa zavarba ejtő, durván kikezdi a szakralitást, ahogy a szép táj szemlélésére 1983-ban készült Szőlő-szobor és kilátó belsején a felirat: „A gyomrodat huznám (sic!) végig az M 7-es metróvonalán”.
Ottjártamkor véletlenül fedeztem fel egy hirdetést arról, hogy a városban levetítenek egy Bruno Gröningről készült filmet. Az 1906-ban Gdańskban született, hatalmas kultusz övezte Gröning gyógyító volt, sokan köszönhették neki (mint azt állították) a gyógyulásukat. Garay János, bor és Gröning, ez a város a váratlanságok tárháza.
Szekszárdról elmenni olyan, mint távozni egy Babits-versből. Nehéz elszakadni tőle.
