Nincs esély érdemi diskurzusra

Honnan ez a több évtizedes, elkötelezett színházi kötődés?

Debrecenben jártam bölcsészkarra angol-német szakra, akkoriban a két nyugati nyelv nagyon ritka párosításnak számított. Hárman végeztünk az évfolyamon. A sógornőm operaénekes, így családi kapcsolatoknak köszönhetően az Interkoncerthez kerültem. Hirtelen az egyik ott dolgozó disszidált, és kellett valaki, aki beszéli ezt a két nyelvet. Két évet töltöttem a cégnél, de már akkor is nagyon közel kerültem a színházhoz, főként az operához, jártam próbákra, sőt turnékra is.

Aztán hogy kerültél még közelebb a színházhoz?

Még jóval a rendszerváltás előtt, 1980-ban kezdtem külügyi referensként dolgozni a Színházművészeti Szövetségnél. A feladatom az akkori szocialista országok szövetségeivel való kapcsolattartás volt, főként szakemberek cseréjét szerveztem. Négy évet töltöttem a szervezetnél, és ekkortájt már sokat jártam színházba. Ez az időszak a szövetség fénykorának számított, a minisztériumtól kaptunk működési támogatást, illetve a külkapcsolatok ápolására külön forrás állt rendelkezésre. De Koltay Gábor, a Szabadtér Színház akkori igazgatója áthívott, hogy legyek náluk nemzetközi ügyintéző, és ott is sokat tanultam. 1990-ben kerültem vissza a Szövetséghez, jelenlegi nevén a Magyar Színházi Társasághoz. Így, ha az említett korábbi négy évet is beleszámoljuk, csaknem negyvenet töltöttem itt.

Az utóbbi években egyre inkább átpolitizálódott a színházi szféra is. Lett még egy szakmai szervezet, a politikai alapon létrejött Magyar Teátrumi Társaság. Hogy látod, ez egy folyamatos lejtmenet, vagy voltak azért jobb időszakok is?

Voltak, igen. Azt ne kérd, hogy soroljam fel az összes minisztert, akikkel találkoztam az elmúlt negyven évben! Volt olyan időszak, amikor jobban ment a színházaknak, beleértve a Színházi Társaságot is. Ennek a csúcsa volt talán a 2008-ban elfogadott színházi törvény aláírása, amelynek létrejöttében jelentős szerepet játszottunk. A törvény elfogadását komoly szakmai előkészítés előzte meg: jogászokkal, gazdasági szakemberekkel igyekeztünk megtalálni a legmegfelelőbb formát.

Ez az a törvény, amiről Vidnyánszky Attila a Magyar Teátrumi Társaság elnöke azt állítja, sok kárt okozott?

Igen, holott a törvény számos fogalmat tisztázott, és a finanszírozás tekintetében is átlátható viszonyokat teremtett. Hat kategóriába sorolta a színházakat, amely a néhány évvel későbbi módosítással szűkült háromra. A törvény rögzítette, hogy az éves támogatás hány százalékát kapják meg a független alkotók, ami biztosította számukra is a kiszámítható és tervezhető működést. Az akkori törvény másik nagy előnye a tao létrejötte volt, azonban ez az adókedvezmény a kulturális területen megszűnt. Nem állítom, hogy nem fordultak elő visszaélések, sokat foglalkoztunk azzal, miként lehet átláthatóbbá tenni ezt a rendszert, vagy kiszűrni azokat, akik törvénytelen módon vették igénybe. A Teátrumi Társasággal is többször egyeztettünk ez ügyben a Nemzeti Színházban. Aztán hirtelen mégis úgy döntött az akkori, már fideszes kormányzat, hogy a focinak megmarad a tao, a színházaktól viszont elveszik. Ez tehát feltehetőleg valóban nem szakmai, hanem politikai döntés volt.

A Magyar Teátrumi Társaság létrejöttét hogy élted meg? Hiszen nem is burkoltan egyfajta ellenszervezetként alapították meg.

Nehezen, mert egyáltalán nem értettem. Annál is inkább, mert több alapítóval Vidnyánszky Attilától Seregi Zoltánon át Oberfrank Pálig, kifejezetten jóban voltam korábban. Talán a sértődöttség, vagy a mellőzöttség érzése motiválhatta őket és ilyen szempontból a helyzet azóta folyamatosan romlik.

A kettészakítottság fokozódásának egyik példája az Országos Színházi Találkozó helyzete, amelyet hosszú ideig a Színházi Társaság szervezett, aztán kiszorultatok a sorozatot szervező cégből, sőt, a sokáig sikertörténetnek számító Pécsi Országos Színházi Találkozó meg is szűnt.

Az elején nem tartottam rossz ötletnek, hogy a találkozó szervezésébe bevonjuk a Teátrumi Társaságot, hiszen ez lehetőséget teremtett arra, hogy új szempontok jelenjenek meg a válogatásban és a fesztivál programját tekintve. Csakhogy egy idő után mindenhová a saját embereiket ültették, a mi jelöltjeinket pedig kiszorították, például a kft. felügyelőbizottságából is.

Ezt a minden, beleértve a Színművészeti Egyetem elfoglalására irányuló folyamatot is, nem lehetett volna valahogy megállítani?

Nem hiszem. Ezek egyértelműen politikai kérdések voltak, ami a szervezetek támogatásában is megnyilvánult. Nekik van pénzük, nekünk nincs. Most mondjam, hogy másfél éve anyagi honorálás nélkül dolgoztam itt a Társaságnál?! Vidnyánszky Attila mindig a párbeszéd fontosságáról beszél, miközben évek óta nincs esély érdemi diskurzusra.

A Szövetségnél, később a Színházi Társaságnál sok nagy formátumú színházi emberrel hozott össze a sors. Barátságok is születtek ezekből a munkakapcsolatokból?

Nagyon sokat tanultam Babarczy Lászlótól, a kaposvári színház legendás igazgatójától. A kaposvári színház abban az időszakban nem csupán kulturális szempontból számított országosan meghatározó műhelynek, hanem a társadalmi hatása is óriási volt. Az 1981-ben bemutatott Marat halálát ma már történelmi jelentőségű előadásként emlegetjük. Az utóbbi években a Miskolci Nemzeti Színház működik hasonló szellemi központként, nem véletlen, hogy nemrég nekik ajándékoztam a kaposvári Marat díszletének egy bekeretezett darabját. Kellenek, akik tovább viszik ezt a hagyományt. Az elnökség korábbi tagjaival is jóban vagyok, Jordán Tamással, akivel sok POSZT-ot szerveztünk együtt, különösen sok közös emléket őrzök, de például Máté Gáborral is kölcsönösen tiszteljük egymást és számtalan nevet említhetnék Takács Katitól Meczner Jánosig.

Arra látsz valamilyen esélyt, hogy ezen a politikai indítékokból létrejött már-már háborúskodást eredményező színházi kettészakítottságon valahogy túllépjünk?

Jelenleg az ország is tejesen szétszakított állapotban van. Belátható időn belül, amíg ez a politikai rendszer marad, nem látok valós esélyt a közeledésre.

A bojkott jó reakció erre? A debreceni országos színházi évnyitón nem vett részt a Színházi Társaság. A Teátrumi Társaság vissza is támadt emiatt.

Én szívem szerint elmentem volna a debreceni eseményre, hiszen ez lett volna számomra az utolsó ilyen alkalom. De a Színházi Társaság elnöksége a bojkott mellett határozott, és én is úgy érzem, hogy a látszatpárbeszédnek semmi értelme nincs, a panelbeszélgetések résztvevői közé sem kerültünk be. Ideje lenne, hogy ne arra törekedjenek, hogy kipipáljanak bizonyos elvárásokat, hanem fektessenek valós munkát a párbeszédbe, közös gondolkodásba.

Ha már a látszatpárbeszéd szóba jött, mit gondolsz: a látszat igazgatói pályázatoknak van értelme, vagy mint ahogy legutóbb Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója esetében megtörtént, a fenntartó felkérheti a jelenlegi vezetőt, hogy folytassa?

Szerintem vannak olyan vezetők, akik a pályájukkal bizonyították, hogy tényleg fölösleges kiírni egy pályázatot. Tehát mind a két lehetőségnek vannak előnyei. A József Attila Színház nem tagja a Színházi Társaságnak, de szerintem Karcsi nem csinálja rosszul, próbál olyan népszínházat csinálni Angyalföldön, amelyben a népszerű előadások mellett értékes alkotásokat, művészi kísérleteket is fel lehet fedezni, így jogosnak tartom megbízatásának meghosszabbítását. Azt hozzátenném, hogy ilyet az elmúlt negyven év alatt még nem éltem át, hogy egy színházi kinevezést egy előadás előtt, jelen esetben a Shrek délutáni előadása előtt, a nézők jelenlétében jelentsen be a kultúráért felelős miniszter. De legalább annak örülhetünk, hogy a miniszter jár színházba.

Mint ahogy te is. Szinte minden premieren ott vagy. Ennyi év után se untad meg a színházat?

Ezt a férjem is meg szokta kérdezni tőlem. Neki is azt mondom, nem untam meg! A jó színház, ma is érdekel. Szerencsére ma is sokfelé hívnak és ahová tudok szívesen megyek és nem csak bemutatóra.

Mit változtat az életeden, hogy már nem leszel a Társaság ügyvezető titkára?

Felajánlották, hogy legyek a szervezet tanácsadó testületének tagja. De nemet mondtam. Hetvenévesen hivatalosan is abba szeretném hagyni. A telefonszámomat, az elérhetőségeimet azonban az elnökség tagjai tudják, mint ahogy a szakmából is sokan. Ez vonatkozik néhány újságíróra, közöttük rád is.