Az amerikai belbiztonsági minisztérium büszkén közli honlapján, hogy történelmi rekordokat döntöget a Trump-adminisztráció bevándorlásellenes politikája. Beiktatása óta kétmillióan hagyták el az országot, ebből 1,6 millió önként, négyszázezer ember pedig kitoloncolással távozott. Trump célja, hogy további 600 ezer embert deportáljon az állítólagos szabadság földjéről.
Jöjjön két olyan ember története, akik áldozatul estek ennek a fejetlen tisztogatásnak.
34 év után kiltaszítva – Harjit Kaur
A 73 éves indiai nagymamát szeptember elején tartóztatták le az Amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) emberei. Éppen akkor, amikor a szokásos, féléves bejelentkezésre ment a bevándorlási hivatalba. Kaur ezt 1991 óta tette, azóta élt Kaliforniában, a pandzsábi szikh milicisták által elkövetett mészárlások elől menekült el két gyerekével. Azóta dolgozott az Egyesült Államokban, igaz, papírokat nem sikerült szereznie, pedig folyamatosan próbálkozott. Unokái már Kaliforniában születtek.
Kaur ügyvédje szerint az idős nőt három nap alatt deportálták Indiába anélkül, hogy előtte hazamehetett volna a dolgaiért vagy elköszönhetett volna a családjától – írta a BBC Mundo.
Az ügyvéd elmondta: a kettős térdprotézises Kaur 70 órát töltött egy cellában, amiben ágy sem volt, földön fekve. Kaur – bár letelepedési engedélyt sosem kapott – dolgozott varrónőként és adókat is fizetett. (A papírok nélküli bevándorlók annak reményében fizetnek be adókat, hogy státuszuk elbírálásakor ez pozitívan hat majd. Ehhez egy külön adózási rendszert is kitaláltak az USA-ban, hogy azok is adózhassanak, akiknek nincs társadalombiztosításuk.) A menekültstátuszt folyamatosan megtagadták tőle, de Kaur minden alkalommal fellebbezett. Hiába.
Amikor a bírósági döntés sem számít – Kilmar Ábrego García
A legismertebb esetek közé tartozik Kilmar Ábrego García története. A salvadori férfit 2019-ben egy amerikai bíró védelmébe vette: kimondta, hogy nem lehet deportálni, mert hazájában veszély fenyegeti. Ennek ellenére 2025 elején „adminisztratív hiba” miatt mégis felültették egy repülőgépre, és El Salvadorba vitték, a hírhedt legszigorúbb biztonsági fokozatú börtönbe, a CECOT-ba helyezték. Trump és egyik legfontosabb szövetségese, Nayib Bukele salvadori elnök ugyanis megállapodtak, hogy Trump odaküldheti a nem kívánt „bűnözőket” – persze Bukele ezért cserébe pénzt és más engedményeket kap.
Az ügy jogi vihart kavart. Emberi jogi szervezetek és ügyvédek tiltakoztak: hogyan lehetséges, hogy egy bírói döntést egyszerűen figyelmen kívül hagytak? Az amerikai Legfelsőbb Bíróság végül arra kötelezte a kormányt, hogy segítse García visszatérését. De a férfi addigra hónapokat töltött bizonytalanságban, miközben családja az Egyesült Államokban hazavárta. Ez az eset rávilágított arra, hogy a deportálási gépezet annyira gyors és átláthatatlan, hogy még a saját jogi rendszerének döntéseit is képes felülírni. Trump végül arcvesztést érezve azt mondta, hogy Garcíának az MS-13 bűnszervezethez van köze, ezért kellett deportálni. A férfi azóta visszatérhetett családjához az USA-ba, most épp szabadlábon van, ám a jogi huzavona tovább folytatódik.
Jog és gyakorlat között
Az Egyesült Államok törvényei papíron védelmet nyújtanak azoknak, akiket hazájukban üldözés vagy kínzás fenyeget. Az úgynevezett „credible fear interview” intézménye lehetőséget adna arra, hogy a menedékkérők bizonyítsák az említett fenyegetésektől való jogos félelmüket.
A gyakorlatban azonban sokakat meghallgatás nélkül küldenek vissza. Gyakori, hogy a deportáltaknak nincs ügyvédjük, nem ismerik a jogaikat, és a gyorsított eljárások során órák alatt dől el a sorsuk.
Az emberi jogi normák szerint gyermekeket nem szabad elszakítani szüleiktől, és a család egysége kiemelt védelem alatt áll. Mégis, a Trump-adminisztráció alatt tízezrek tapasztalták meg ennek ellenkezőjét.
A deportálás nem ér véget a repülőút után. Az érintettek gyakran pszichés traumát élnek át, szorongással, depresszióval küzdenek. Sokukat bandák vagy kartellek fenyegetik, mások egyszerűen idegennek érzik magukat egy országban, amely számukra már nem otthon többé. A családok szétszakadása pedig nemcsak személyes tragédia, hanem társadalmi probléma is: gyerekek nőnek fel csonka családban, közösségek veszítenek el munkásokat, adófizető tagokat.
Az ígéret szép szó... lenne
Donald Trump egyébként választási kampányában és hivatalba lépése után is azt ígérte, hogy a deportálások a „legrosszabbakat” – azaz gyilkosokat, nemi erőszaktevőket, erőszakos bűnözőket – fognak érinteni. Az eddigi adatok azonban azt mutatják, hogy az ICE egyre nagyobb arányban tartóztat le olyan embereket, akiknek nincs bűnügyi előéletük.
Az ABC News és a Berkeley Egyetem Deportation Data Project kutatóinak elemzése szerint az adminisztráció eleinte 23 százalékban vett őrizetbe olyanokat, akiknek semmilyen büntetett előélete nem volt. Az idő előrehaladtával azonban ez tovább nőtt: május végétől a letartóztatottak közel fele volt már büntetlen előéletű.
Különösen látványos volt a változás Los Angeles és New York környékén: itt június első tíz napjában az ICE által őrizetbe vett migránsok csaknem 60 százalékának nem volt semmilyen bűnügyi előélete.
Az adatok mellett pedig módszerek is átalakultak. Az ICE egyre gyakrabban várja be a menekültstátuszra várók bírósági meghallgatásait, féléves becsekkolásait, és a tárgyalás után közvetlenül az épületben tartóztatja le őket. Ez történt a már említett indiai asszonnyal is. Vagyis azokra csap le, akik nem bujkálnak, hanem tényleg próbálkoznak hivatalos úton jogi státuszt szerezni, de kérelmüket elutasítják. Ilyenkor gyakran gyorsított eltávolítási eljárást alkalmaznak, amely alig hagy teret fellebbezésnek vagy jogi védekezésnek.
John Sandweg, az Obama-adminisztráció ICE-igazgatója az ABC Newsnak úgy fogalmazott: az új taktika paradox módon éppen a leginkább jogkövető bevándorlókat célozza, akik megjelennek a bíróságon, és betartják az előírt eljárást. „Ez a csoport az, amelynek tagjai között a legkevésbé várható, hogy bűnözőket találnak” – mondta.
A belbiztonsági minisztérium nem adott magyarázatot arra, hogy milyen módszer szerint intézik és számolják a letartóztatásokat, arra hivatkozva, hogy azok „rendvédelmi és nemzetbiztonsági ügyek”, tehát érzékeny adatok és nem megoszthatóak. Tricia McLaughlin, a DHS helyettes államtitkára ugyanakkor hangsúlyozta: a letartóztatottak 70 százaléka „valamilyen bűnözői kategóriába sorolható”.
Pam Bondi, az Egyesült Államok legfőbb ügyésze még korábban azt mondta, hogy a célzott akciók a nemzetközi bűnszervezetek és bandák ellen irányulnak. Többször élesen fogalmazott, mondván: „Ne gondolja senki, hogy egy kerületi bíró megállíthatja Trump adminisztrációját.”
A kitoloncolási gyakorlat megváltozása számos kérdést vet fel. Például hogy milyen mértékben játszik szerepet a politikai nyomás, a gyors eredménykényszer vagy éppen a kvótarendszer a hatóságok döntéseiben?
Jogvédők szerint különösen aggályos, hogy a bírósági épületekből történő letartóztatások aláássák a jogállamiságot: a bevándorlók sokszor nem tudnak megfelelő védelemhez jutni, ez pedig hosszú távon a közösségek jogrendszerbe vetett bizalmát is rombolja.
