A rendőrség terrorcselekményként kezeli a manchesteri zsinagógánál történt késeléses és gázolásos támadást. A tájékoztatás szerint azonosíthatták az elkövetőt, de egyelőre nem nevezték meg. Az esettel összefüggésben további két személyt tartóztattak le – írja a BBC.
Keir Starmer brit miniszterelnök a támadás miatt előbb befejezte dániai útját, és közölte, hogy az ország zsinagógáihoz további rendőrségi egységeket vezényelnek ki. A rendőrség szóvivője szerint minden szükséges erőforrást bevetnek, és gondoskodnak arról, hogy a következő napokban-hetekben teljes képet kapjanak a történtekről.
Mint korábban hírt adtunk róla, két ember életét vesztette, miután egy támadó autójával gyalogosok közé hajtott, majd egy biztonsági őrt is megkéselt egy manchesteri zsinagóga közelében csütörtökön. A gyanúsítottat a rendőrök lelőtték, úgy tudni, robbanószerkezet is volt nála, a helyszínre tűzszerészek érkeztek.
Két embert meggyilkoltak egy gázolásos-késeléses támadásban egy manchesteri zsinagógánálA merényletben hárman súlyosan megsérültek, köztük az egyik biztonsági őr. Az eset helyi idő szerint fél tízkor történt a Middleton Roadon fekvő zsinagóga előtt. A támadás jom kippur, vagyis az engesztelés napján történt, amely a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe.