Manchester;késelés;zsinagóga;Egyesült Királyság;

Két embert meggyilkoltak egy gázolásos-késeléses támadásban egy manchesteri zsinagógánál

A feltételezett elkövetőt semlegesítették. 

Két ember életét vesztette, amikor egy támadó autójával gyalogosok közé hajtott, majd egy biztonsági őrt is megkéselt egy manchesteri zsinagóga közelében csütörtökön – közölte a Reuters.

A gyanúsítottat a rendőrök lelőtték, úgy tudni, robbanószerkezet is volt nála, a helyszínre tűzszerészek érkeztek.

A merényletben hárman súlyosan megsérültek, köztük az egyik biztonsági őr. Az eset helyi idő szerint fél tízkor történt a Middleton Roadon fekvő zsinagóga előtt.

A támadás jom kippur, vagyis az engesztelés napján történt, amely a zsidó vallási naptár legszentebb ünnepe.

Az incidens idején a zsinagógában tartózkodó embereket bent tartották az épületben. A történtek miatt Keir Starmer brit miniszterelnök megszakította részvételét a koppenhágai uniós csúcson, hogy válságtanácskozást hívjon össze, és jelezte, hogy több rendőrt vezényelnek a zsinagógákhoz.

Egy szemtanú a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a történtek idején furgonját vezette, és először csak egy karambolra gyanakodott. Ezután meglátott egy vérző férfit, majd egy másikat, aki egy autó mellett feküdt, miközben emberek kiabáltak körülötte. Ezt követően figyelt fel egy harmadik férfira, aki késsel próbálta betörni egy közeli épület ablakát, miközben be akart jutni. A szemtanú szerint másodperceken belül megérkeztek a rendőrök, akik előbb figyelmeztették, majd tüzet nyitottak a késes férfire. Bár az megpróbált lábra állni, az egyenruhások újabb lövéseket adtak le rá.

Az Egyesült Államok emellett azt is fontolgatja, hogy olyan rakétákat ad át Ukrajnának, amelyekkel ilyen támadások végre lehet hajtani.