Öt gyanúsítottat tartóztattak le, köztük egy kiskorút, a háttérben szélsőséges ideológiákat sejtenek.
A vádat eredetileg februárban emelték, de titokban tartották abban a reményben, hogy sikerül kézre keríteni a fővádlottat, a Hamász vezetőjét, Iszmail Hanijét.
A Központi Hírszerző Ügynökség igazgatóhelyettese megerősítette, hogy a CIA értesítette az osztrák hatóságokat a készülő terrortámadásról.
Tíz esetben nem voltak elégségesek a bizonyítékok, hogy megszüntessék a munkaviszonyt.
A megállapodás lényege az volt, hogy a vádlottak bűnösnek vallják magukat az összes vádpontban, beleértve az összeesküvést és a vádiratban szereplő 2976 ember meggyilkolását, cserébe az ügyészség nem kért volna halálbüntetést rájuk.
Egy öngyilkos merénylő péntek este felrobbantotta magát a szálloda bejáratánál, négy társa pedig lövöldözni kezdett a tengerparton tartózkodókra és megpróbálta megrohamozni a szállodát.
Három évvel a jelentős presztízsveszteséget okozó afganisztáni csapatkivonás után Washington a de facto hatalmat gyakorló tálib kormánnyal lépne szövetségre az Iszlám Állam még radikálisabb fiókszervezetének felszámolására.
Eddig gyilkossági kísérletként folyt nyomozás az ügyében, de Maros Zilinka főügyész már röviddel a merényletet követően jelezte, hogy sor kerülhet a módosításra.
A rendfenntartó erők több mint 15 tagja, valamint több civil is életlét vesztette, a hatóságok hat fegyveres támadót likvidáltak.
Az iszlamista terrorszervezet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ minden tájáról Afganisztánba hívja szimpatizánsait és felkészítse őket a Nyugat elleni támadásra.
A cseh belügyminiszter közölte, a szigorítások hatályban maradnak, de a lakosságot semmiféle veszély nem fenyegeti.
Más áldozatról nem tudni. A Hamász tavaly őszi terrortámadása, majd Izrael önvédelmi háborúja az országban is érezteti hatását.
Annak finanszírozásához pedig kriptovalutát is felhasználtak – mondta az orosz pénzügyi felügyelet vezetője.
Lehetséges célpontjaik Düsseldorfban, Dortmundban és Kölnben voltak.
Christopher Wray közölte, október 7. után külföldi terrorszervezetek sora szólított fel támadásokra amerikaiak és szövetségeseik ellen.
A merényletet az Iszlám Állam követte el, de Moszkva inkább Kijevre fogja a dolgot.
Oroszország az Ukrajna ellen indított háborúja pont azzal a világgal fordult szembe, amelynek államai természetes szövetségesei, partnerei lennének korunk egyik legfélelmetesebb kihívásával szemben.
Bár minden az Iszlám Államra utal, Oroszország inkább Ukrajnára kenné a vérengzést.
A fehérorosz elnök azt állítja, segített Putyinnak megakadályozni, hogy a terrortámadás menekülő elkövetői belépjenek Fehéroroszországba.
Ki kell azt is vizsgálni, hogy miért Ukrajna felé menekültek a terroristák.
Az Iszlám Állam európai területen elkövetett legvéresebb terrortámadása történt pénteken, de az orosz vezetés Ukrajnára terelné a felelősséget. Kizárt, hogy Ukrajna vagy az orosz titkosszolgálatok állnak a merénylet mögött – állítja a biztonsági szakértő.
Ezt Gabriel Attal francia miniszterelnök jelentette be a védelmi tanács ülését követően, amelyet a francia elnöki hivatalban hívott össze Emmanuel Macron államfő.
Az intézkedést május 22-ig rendelte el a Baszmannij kerületi bíróság, de meghosszabbítható addig, amíg el nem kezdődik a tárgyalás.
A halálos áldozatok száma 143-nál jár.
Eddig 62 holttestet azonosítottak, a halálos áldozatok száma már 137.
Az oroszországi terrortámadás áldozataiért imádkozott a katolikus egyházfő.
Az ország történetének egyik legvéresebb merényletében 133 ember, köztük 3 gyermek vesztette életét. Vasárnap reggelre 154-re nőtt a nyilvántartott sebesültek száma.
Tádzsikisztán szerint az orosz hatóságok olyan tádzsik állampolgárok ellen adtak ki körözést, akik nem követhették el Oroszország történetének egyik legvéresebb merényletét.
Tizenöten válságos állapotban vannak.