Kölcsey Ferenc Gimnázium;

Törley Katalin: Nem bántam meg a polgári engedetlenséget, ha a jogrend szintjén nem is, de morális értelemben mi győztünk

Bízom abban, hogy végül a strasbourgi emberi jogi bíróság befogadja az ügyünket - nyilatkozta lapunknak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium volt tanára, miután a Kúria úgy határozott, jogszerű volt az polgári engedetlenséget folytató pedagógusok kirúgása. Interjú.

Hogyan érintette a Kúria ítélete?

A kollégáimban és bennem is volt egy kis remény, hiszen a pereskedésbe is a saját igazunk tudatával kezdtünk bele. Azt gondoltuk, talán a bíróságon figyelembe veszik azokat a körülményeket, amelyek oda vezettek, hogy a polgári engedetlenséget is vállalnunk kellett annak érdekében, hogy sikerüljön valamilyen pozitív változást elérni az oktatásban. Sajnos nem ez történt, a körülményeket nem vizsgálták, csak a munkajog merev, szó szerinti értelmezését vették figyelembe, vagyis ha munkavállaló vagy és mulasztasz, ki lehet rúgni.

Ezzel nem számoltak, amikor 2022-ben úgy döntöttek, hogy a törvényes sztrájk helyett engedetlenségi akciókkal tiltakoznak?

Tudtuk, hogy lesznek következmények, például nem kaptunk fizetést azokra a napokra, amikor néhány tanórát nem tartottunk meg. De ahogy ma is, három éve is iszonyatos tanárhiány volt az iskolákban, teljesen abszurdnak tartottuk, hogy egy ilyen helyzetben pedagógusoktól, szaktanároktól szabaduljanak meg. De ez a lépés nemcsak abszurd, hanem igazságtalan és aránytalan retorzió is volt. Sallai Katalin kollégám közel 40 évet dolgozott a közoktatásban, a legmagasabb minőségben, 10-12 óra mulasztásért rúgták ki azonnali hatállyal. Én 23 évet tanítottam, és 6 óra mulasztás van a rovásomra írva. Persze nyilvánvaló, a cél a többiek megfélemlítése volt, velünk akartak példát statuálni. Ahogy az is, hogy a döntés nem tankerületi szinten született. Egyebek mellett ezért is bízom abban, hogy végül a strasbourgi emberi jogi bíróság befogadja az ügyünket.

Ha tudta volna, mik lesznek a következmények, vállalta volna a polgári engedetlenséget?

Igen, ha előre tudom mindezt, akkor is vállaltam volna. Egyáltalán nem bántam meg. Tényleg azt gondolom, hogy abban a helyzetben nem volt más lehetőség, addigra már kimerítettük az összes olyan tiltakozási formát, amire a törvények lehetőséget adtak. A sztrájkjogot ráadásul olyan szinten csorbították, hogy alig maradt értelme iskolai sztrájkot szervezi. Ami viszont nehéz, hogy rajtam kívül itt vannak még négyen, akiket kirúgtak a Kölcseyből, továbbá más iskolákban is vannak kollégák, akik így jártak, és többüknél felmerülhet, hogy visszamennének tanítani, de nagyon úgy tűnik, hogy egy olyan feketelistára kerültünk, ami ezt nem teszi lehetővé.

Ön visszamenne?

A mostani rendszerben biztosan nem. Nem látom értelmét, hogy újra bekerüljek valahova, újból tiltakozzak és kirúgassam magam. Ahhoz, hogy taníthassak, azt szabtam saját magam feltételéül, hogy mindent megteszek, ha valami felháborít. Ha valamit igazságtalannak érzek, nem hunyom be a szemem és nem megyek el mellette szó nélkül. Persze vágyom arra, hogy átélhessem még azokat az érzéseket, amik miatt szerettem tanítani, de egyre kevesebb esélyét látom annak, hogy ezt megvalósíthassam.

Most mivel foglalkozik?

Továbbra is részt veszek a Tanítanék Mozgalom programjainak szervezésében. A Romaversitas Alapítványnál pedig elsősorban középiskolás roma fiataloknak segítek továbbtanulási tanácsadóként abban, hogy pontosítsák a továbbtanulási céljaikat, megvalósíthassák az álmaikat. Részt veszek az Együttnevelés Szövetség munkájában is, ahol a roma gyerekek iskolai szegregációja ellen próbálunk kampányokat létrehozni, kutatásokat végezni.

A kirúgását hogyan élte meg?

Nagyon hasonlított egy hosszabb gyászfolyamathoz. Először jött a sokkos állapot, utána valamiféle megbékélési folyamat, amikor rájöttem, hogy az élet megy tovább és tudok értelmes dolgokat csinálni. De még mindig felkavaró tud lenni, amikor a tanévvel kapcsolatos egy-egy kiemelt dátumra gondolok és eszembe jut, épp mit tanítanék a diákjaimnak, milyen feladatokban vennénk részt. A kölcseys diákoktól egyébként minden évben kapunk egy szívhez szóló levelet, amelyben leírják, hogy még mindig ott vagyunk a szívükben és köszönik a kiállásunkat. A per során is sokan támogattak minket, a perköltséget, amit nekünk kellett kifizeti, kisadományozók egy nap alatt összedobták. Úgy érzem, ha a jogrend szintjén nem is, de morális értelemben mi arattunk győzelmet.

A kiszabott büntetés sem volt aránytalan.