szavazás;Magyar Péter;Tisza Párt;

Elstartolt a Tisza Párt második Nemzet Hangja szavazása

Magyar Péterék ezúttal adócsökkentésről, vagyonadóról, nyugdíjemelésről, családtámogatásokról és a gyerekbántalmazási ügyek feltárásáról kérik ki az emberek véleményét. Míg az első, tavaszi konzultációt személyesen is ki lehetett tölteni, a mostanit csak online és a Tisza applikációján keresztül lehet.

Szerda reggel elindult a Tisza Párt második Nemzet Hangja szavazása, amelyen ezúttal adócsökkentésről, vagyonadóról, nyugdíjemelésről, családtámogatásokról és a gyerekbántalmazási ügyek feltárásáról kéri ki az emberek véleményét.

Mint megírtuk, a Tisza Párt Nemzet Hangja néven immár második szavazását azután jelentette be, hogy a kormány nemzeti konzultációt hirdetett a „közteherviselésről”, hogy megerősítse a Magyar Péterék ellen indított, azóta többször is megcáfolt adóemelésre épülő lejárató kampányát. 

A Telex cikke szerint a Blaha Lujza téren tartott eseményen Magyar Péteren kívül Pósfai Gábor, a párt operatív igazgatója, Radnai Márk, a párt alelnöke, Kármán András, a Tisza gazdasági szakértője és Tóth Péter, Magyar kampányfőnöke is jelen volt. A lap arról ír, hogy míg a Tisza Párt első konzultációját még személyesen is ki lehetett tölteni, a mostanit viszont csak online és a Tisza Világ applikáción keresztül lehet, október 23-ig. A kérdések a következők: 

  • Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány 9 százalékra csökkentse a minimálbért keresők jövedelemadóját, és az átlagbér alatt kereső minden honfitársunknak jelentős adókedvezményt nyújtson?

  • Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot, és évi plusz 200 ezer forintig támogatást nyújtson az időseknek?

  • Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány már az 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1 százalékos vagyonadót vessen ki?

  • Támogatja-e, hogy a Tisza-kormány jelentősen kibővítse a családi kedvezmények és juttatások körét?

  • Támogatja-e, hogy a Tisza-kormány független vizsgálatot indítson az utóbbi évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására, és ezzel párhuzamosan megerősítse a gyermekvédelmi rendszert?

Magyar Péter az eseményen arról beszélt, hogy a mostani Nemzet Hangja szavazást teljes egészében a párt támogatóinak felajánlásaiból szervezték meg, nulla forint közpénzből. „Miközben Orbánék tízmilliárdokat költöttek el a nemzeti konzultációkra, mi pármillió forintból visszük véghez ezt a kezdeményezést” – jelentette ki. Kiemelte, hazugság, hogy a Tisza adópolitikája adóemelést jelentene. „Éppen ellenkezőleg, 2,2 millió embernek csökkenni fog az adója” – fogalmazott. Majd hozzátette: „Pont annyiba kerül majd az adókedvezmény 2,2 millió embernek, amennyit az 5 milliárd forint feletti vagyonadóból be fogunk szedni.”

A Tisza Párt elnöke szerint nem véletlen, hogy Orbán Viktor elutasítja a vagyonadó bevezetését, „hiszen ez érintené a családját, a fogorvosát és a gázszerelőjét is”. Magyar arról is beszélt, hogy a párt programjának egyik fő eleme a családtámogatások erősítése.

A gyermekbántalmazási ügyekre kitérve elmondta: „Nem kell külön indokolni, miért vállaljuk ennek a kérdésnek a kezelését. Ez nem pártpolitikai ügy. Minden jó érzésű ember tudja, hogy a gyerekek védelme közös felelősségünk.” Magyar Péter ezután felsorolta az elmúlt évek botrányait, köztük a bicskei gyermekotthonban és a szőlő utcai javítóintézetben történteket.

Magyar Péter úgy látja, Orbánék nem foglalkoznak érdemben a gyerekek védelmével, szerinte „egyetlen mondatuk sincs a gyerekekről – csak a megtorlásról és a jogkövetkezményekről beszélnek”. Hozzátette, a mostani Nemzet Hangja neki „egy ötigenes szavazás”, tehát mindenre igent nyomna.

A demonstráció célja, hogy „a magyar társadalom két szemben álló közössége között hidat építsenek”. A Margit hídon felszólal mások mellett Hadházy Ákos, Juhász Péter, Aranyosi Péter, Litkai Gergely, Radics Péter, Törley Katalin, Szabó Márton Csoki és Caramel is.