„Megbékélésmenet” címmel demonstrációt hirdetett az idén nyáron zászlót bontó, Puzsér Róbert-féle Polgári Ellenállás mozgalom október 5-e vasárnapra. A szervezők lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az esemény célja, hogy „a magyar társadalom két szemben álló közössége között hidat építsenek, és közösen jelöljenek ki egy méltóságteljes, összetartó jövő felé vezető utat”.
Puzsér Róbert szerdán a Facebook-oldalán jelentette be az esemény felszólalóit, akik a publicista mellett a következők lesznek: Aranyosi Péter, Czutor Zoltán, Füzi Viktor, Hadházy Ákos, Juhász Péter, Láng Balázs, Litkai Gergely, Lukácsi Katalin, Mehringer Marci, Molnár Ferenc Caramel, Radics Péter, Szabó Márton Csoki, Tóth Jakab, Törley Kata és Vilmányi Benett.
A demonstráció 18 órakor kezdődik a Margit hídon, ahova előtte két irányból érkezik meg a tömeg: az egyik csoport (Hunnia) az Oktogonról, míg a másik (Pannónia) az Széna térről indul 17 órakor. „Magyarország kudarcainak legfőbb oka, hogy két ellenséges nemzet, Pannónia és Hunnia él egy hazában, és hogy ezek tagjai semmiben nem értenek egyet, mert egymás világnézetének mínusz egyes szorzatából merítenek identitást. Ha ez a két gyűlöletközösség nem lesz képes meghaladni a hideg polgárháború szellemét, a jövő Gyurcsányainak és Orbánjainak uralma folytatódni fog, és a kollektív ingerültség végleg elemészti a magyarok jövőjét” – írta Puzsér Róbert.
A publicista posztját azzal folytatta: „Amíg a magyarság nem köt végre békét önmagával, addig urai mindörökké alattvalói státuszban tartják, és nem a magyarok gyarapodnak majd, hanem az indulataikat korbácsoló és azokon élősködő, kétosztatú elit.” Majd hozzátette: „Nemzeti megbékélés nélkül a magyarság nem lehet társadalom, csak két egymás ellen felbujtott, uszítással vezérelt, gyűlölködő törzs. (…) Ha van jövő, akkor az csakis abból fakadhat, hogy a másik magyar honfitárs, és nem ellenség – ehhez pedig közösen elfogadott, egyaránt tisztelt és védelmezett, nemzeti konszenzusok kellenek.
Október 5-én a magyar történelem legsúlyosabb tartozásának első részletét leszünk hivatottak letörleszteni, mert ha a magyarság jövő tavasszal nem alkot együtt jövőt, akkor a múlt a két ellenséges törzset a gyűlölet örvényével emészti el.”
A Polgári Ellenállás idén júniusban egyszer már megtöltötte a Kossuth teret az átláthatóságinak nevezett ellehetetlenítési törvény elleni tüntetésükkel:
„Ha most nem hallatod a hangod, később már nem lehet” – Több tízezren tüntettek a Fidesz és az Orbán-kormány ellen a Kossuth téren