nyugdíjasok;regény;Madonna;krimi;

Ruff Orsolya: A Bánatos Madonna (részlet)

Három nyugdíjas barátnő kriminális helyzetben. Vera, Kamilla és Adél ötven éve jóban-rosszban kitart egymás mellett. Egy nap Vera véletlenül kihallgat egy beszélgetést: valaki szemet vetett egy értékes múzeumi műkincsre, a Bánatos Madonnára. És rengeteg pénzt fizetne érte. Vera és a barátnői pedig igazán tudnák mire használni azt a pénzt – ráadásul az akció némi izgalmat is csempészne az eseménytelen életükbe. A szobrot valóban eltulajdonítják: a rendőrség nyomozni kezd, a biztonsági őrt pár nappal később holtan találják. Ruff Orsolya regénye a General Press Kiadó gondozásában jelent meg. 

A margitvárosi múzeumban a kedd kora délután volt a legcsendesebb. A múzeumpedagógiai foglalkozások már tizenegykor véget értek, a délután esedékes nyugdíjascsoport pedig rendszerint csak három előtt tíz perccel bukkant fel az épület előterében.
Vera elcsigázottan dőlt hátra a székén. Negyvenkét évig tanított egy technikumban, és mostanra már elszokott a gyerekzsivajtól. Szerencsére a nagy többség most is megelégedett azzal, hogy a telefonját bámulja, és csak néha akadt a diákok között olyan elvetemült, aki a rágóját valamelyik festmény aljára akarta felragasztani. Verának nem hiányzott a tanítás. Ha őszinte akart lenni magához, akkor mindig is úgy gondolta, hogy az egyetem után majd az egyik nagy múzeumban vállal állást, de az apja családi háttere és politikai megnyilvánulásai miatt ez akkor szóba sem jöhetett. Maradt tehát a külvárosi iskola, ahol már az is óriási eredménynek számított, ha valamelyik tanítványa tisztában volt vele, hogy a dadaizmus meg a rokokó nem egyenlő holmi halálos betegséggel. A kollégák is felesleges luxusnak tartották a művészettörténetet, és tudta, hogy a háta mögött bárónénak hívják. Az emléktől Verának ismét megfeszültek a vonásai, és megrázta frissen festett, vállig érő barna haját.
Felszabadulásként élte meg, amikor két éve végre nyugdíjba mehetett, és a búcsúajándékba kapott mázas hamutartót már a hazaúton kihajította a kukába. Augusztusban éppen Siófokon áztatta a lábát a Balatonban, amikor a régi igazgatója felhívta, és létszámhiányra hivatkozva vissza akarta csábítani az iskolába. Vera annyira röhögött, hogy az anyák elhúzták a közeléből a pancsoló gyerekeiket.
De azzal is tisztában volt, hogy nem fogja sokáig bírni a semmittevést. Szerencsére Kamilla két macskás videó között talált egy múzeumi álláshirdetést az Instagramon. Az életrajzára alig vetettek egy pillantást, csak egy friss erkölcsi bizonyítványt kértek, és tulajdonképpen máris kezdhetett.
Vera utálta a teremfelügyelő kifejezést, jobb szeretett úgy gondolni magára, mint a régmúlt kincseinek őrére. A tanítás után élvezte a csendet és a nyugalmat, amibe csak néha rondított bele egy-egy látogató.
Az elmúlt két évben végigülte az összes termet. Már tudta, hogy a legszebben a néprajzi gyűjteménybe süt be a délutáni nap, a leginkább mégis a régi szoborgyűjteményt szerette. Budapest egyik legkisebb és legújabb magánmúzeumát a Margitliget közvetlen szomszédságában nyitották meg jó öt éve, egy régi villaépületben. A legenda szerint egy híres kurtizánnak építtette a múlt században egy még híresebb politikus, de Vera a tanulmányaiból történetesen tudta, hogy mindig is egy izzólámpagyáros és népes famíliája lakott benne.
A tények viszont senkit nem érdekeltek.
A villát tíz éve szerezte meg nyomott áron egy üzletember, akit mindenki csak Tóth úrnak hívott, személyesen azonban csak az igazgató találkozott vele. Egyszer. A férfi lelkes műgyűjtő volt, kezdetben főleg közepes színvonalú tájképekre specializálta magát, de gyűjteménye az évek során egyre nőtt, és egyre tekintélyesebb lett. Akadt a kollekciójában egy-két valóban figyelemre méltó darab. Verának mindenesetre alkalma nyílt megtekinteni az összeset.
A monotóniatűrése kiváló volt, és nem is vágyott rá, hogy bárki megzavarja a mindennapos csendes szemlélődésben. A székét ezért rendszerint az ajtó melletti sarokba állította, így a látogatók csak akkor vették észre, amikor már a terem belsejében jártak. Vera ennélfogva aztán önhibáján kívül családi veszekedések, intim titkok, pletykák fültanúja lehetett. Volt, aki zavarba jött, más egyáltalán nem törődött vele. Úgy tekintettek rá, mint egy kiállítási tárgyra. Ami történetesen néha mozog.
Vera a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy tükröt. Végigsimított a szemöldökén. Az a liba megint túlszedte… Nagyot sóhajtott, de tulajdonképpen elégedett volt az eredménnyel. A sok arcjóga, arcmasszázs meg kilónyi kencefice csak megtette a hatását. A maga hatvannyolc évével ő volt a legidősebb a csajok között, de hiába volt csak egy év a differencia, Adél és Kamilla egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy az orra alá dörgölje a korát.
Halkan megkordult a gyomra. Vágyakozva nézett a táskája felé – egy pesztós-mozzarellás szendvics csak arra várt, hogy megegye végre. A vezetőség persze szigorúan megtiltotta, hogy az alkalmazottak a műtárgyak között eszegessenek, de ettől függetlenül mindenki bekapott egy-egy falatot, amikor senki sem látta.
Vera már nyúlt volna a táskájáért, amikor két férfi lépett a terembe. Bosszúsan fújt egyet, majd előhúzta a könyvet, amelyet előző nap Adél tukmált rá az egyik könyvesboltban. Egy krimi volt, az írójáról még életében nem hallott, és Vera sehogy sem jutott túl az első öt oldalon, mert valami mindig megzavarta.
Most például az a fojtott suttogás, ami a Bánatos Madonna mellől ért el hozzá.
A felbecsülhetetlen értékű szobrot még tavaly januárban adományozta egy ismeretlen a múzeumnak. Csak a végrendelet felbontásakor derült ki, hogy az elhunyt a nagyobb és értékesebb ingóságait szétosztotta a magyar magán- és közgyűjtemények között. Az örökösök egy darabig perelni akartak, de az ügyvédjük végül meggyőzte őket, hogy teljesen felesleges, hiszen a közjegyző előtt aláírt dokumentumból feketén-fehéren kiderül, hogy a végrendelkező szellemi képességeinek teljes birtokában hozta meg a döntését.
A fennállása óta így lett a margitvárosi múzeum legértékesebb műtárgya a tömör fekete gránitból kifaragott absztrakt Madonna- szobor. A látogatók egy része udvariasan megcsodálta és minden szögből lefényképezte, de mindegyik csoportban akadt legalább egy, aki hangosan megjegyezte, hogy ilyet tulajdonképpen ő is tudna csinálni.
– Biztosan ez az? – kérdezte az alacsonyabbik. Kitérdepelt farmert és egy csíkos nejloninget viselt; a hasán veszélyesen feszültek a gombok.
– Ez – szűrte a foga között a másik, és előkapta a telefonját. Egy darabig böködte, majd felmutatott egy képet a csíkos ingesnek.
Az elgondolkodva bólintott, és csak annyit mondott:
– Jó nehéznek tűnik.

A magasabbik, aki aznap megelégedett egy halálfejes melegítőfelsővel, egy horgászsapkával és egy kitaposott edzőcipővel, ekkor hátrakapta a fejét, és alaposan végigmérte Verát. Aki viszont a diákcsoport látogatása óta nem húzta le a füléről a kerek narancssárga fülhallgatót, amelyet még Adél unokájától kapott egyszer ajándékba. Azóta is ez volt a legfőbb fegyvere. Nem is kellett bekapcsolnia a zenét, ha rajta volt, csak az igazán vakmerők merték megszólítani, hogy a Bánatos Madonna eredete felől vagy a női mosdó holléte iránt érdeklődjenek.

Vera most is úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a könyv, és a fülébe áradó zene miatt egy szót sem hallana.

A magasabbik megnyugodva rántott egyet a nadrágján, majd megköszörülte a torkát.

– Persze hogy nehéz – folytatta bátrabban. – De mit csináljak, ha Vaszilnak pont ez kell? Én is jobban örülnék neki, ha mondjuk egy ilyen kavicsot kellene ellopni – mutatott az egyik vitrinre, amelyben ideiglenesen egy itáliai ékszerműves drágakő-installációit állították ki. – De azért biztosan nem fizetne hatvanmillió forintot.

– Fejenként? – kérdezte a másik, és a lelkesedéstől elakadt a lélegzete.

– Nem, te idióta! Összesen. Kettőnknek.

Az alacsonyabbik körbejárta a szobrot, és szakértő szemmel méregette.

– Na, mit szólsz, Totó? – kérdezte a horgászsapkás.

– Piszok nehéz lehet – ingatta a fejét a nejloninges. – Nézted a biztonsági rendszerüket?

– Azzal te ne törődj! Andriska azt mondja, csütörtökön tíz órakor le fog állni az egész.

– Honnan tudja? – tátotta el a száját a másik.

– Mégis honnan tudná, te idióta? Hát úgy, hogy ő fogja leállítani. Ilyen számítógépes izével… Meghekkeli, vagy mi a nyavalya. Harminc százalékot kér érte.

– Mármint a hatvanmillióból? – nyelt egy nagyot a Totónak nevezett nejloninges.

A társa komoran bólintott.

– Az még lejön belőle… Másképp nem megy. Van egy éjjeliőr is, de azt majd legfeljebb leütjük. A hátsó személyzeti ajtó közelében állunk meg a kocsival, ott nincs kamera. Ha minden jól megy, akkor félóra alatt megvagyunk az egésszel. Fejenként rongyos huszon­egymillióval csak kihúzzuk a következő pár évet, nem?

A másik nem szólt, Vera viszont érezte, ahogy az egész háta megfeszül. Nagyon óvatosnak kellett lennie, nehogy elárulja magát. A fülhallgató vezetéke üresen lógott, de ha a férfiak nem jönnek közelebb, akkor nem fogják észrevenni, hogy nincs bedugva a telefonjába. A fejében közben vadul kattogtak a fogaskerekek. Mi mindent tudna kezdeni hatvanmillió forinttal! Elutazhatna végre New Yorkba! Megnézhetné magának a Metropolitan Múzeumot, meg az összes festményt, amit eddig csak albumokban látott. És eljutna Párizsba… Kristóf mindig csak ígérte, hogy elviszi, és egyszer meg is vette a repülőjegyeket, de a felesége megtalálta a zakója zsebében. Oltári cirkuszt csapott, Kristóf viszont valahogy kimagyarázta a dolgot. Izabel végül nem adta be a válókeresetet, de attól fogva még óvatosabbnak kellett lenniük. Párizsba persze soha nem jutottak el kettesben.

Ám mit bánta már Vera Kristófot! Mostanra végleg leszámolt vele. A férfi néha még írogatott, meg képeket küldözgetett az unokáiról, Vera azonban már évek óta meg sem nyitotta az üzeneteit, automatikusan törölte őket. Hatvanmillióból viszont rengeteg álmát valóra válthatná! Életében nem látott még egyszerre annyi készpénzt…

A Bánatos Madonna

a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Október 4-én, szombaton 14 órától Grisnik Petra beszélget a szerzővel a Bálna Báthory termében, majd 15 órától dedikálás a Líra standján (KO4).

Másfél évtized – és egy élet – utazásainak, kereséseinek színes és intellektuálisan, érzékileg is izgalmas lenyomata Péntek Orsolya Itt is istenek vannak című új regénye. A csavargókönyv szerzőjével családi örökségről, isteni jelenlétről és városok sajátos színeiről is beszélgettünk.