film;Leonardo DiCaprio;Sean Penn;

Leonardo DiCaprio elképesztően jó egykori forradalmárként és apaként

Egyszerre lenyűgöző és felháborító az Egyik csata a másik után

Szédületes mutatvány. 

Egyszerre lenyűgöző és felháborító Paul Thomas Anderson (PTA) korszakalkotónak és zseniálisnak kikiáltott új műve, az Egyik csata a másik után. Megértem a tengerentúli kritikusok csodálatát, hiszen olyan  stúdiórendszerben készült originális alkotás, mely a szuperhősök kontinuitására adott ki parancsot immár több mint két évtizede – igaz, a korszak válságos periódusát éli már az álomgyár. Azt is el lehet ismerni, hogy PTA magával ragadó és meghökkentő atmoszférájú mozik készített a „megfilmesíthetetlennek” tartott Thomas Pynchon Vineland című – nem mellékesen „olvashatatlan” – regényéből, melyben hippi forradalmárok küzdenek 1984-ben a hatvanas évekbeli agymenésükért. Sokan direkt kritikának tartották a filmben megjelenő totalitárius hatalmi rendszert, a migránsellenes politikát, a fogolytáborokat és az Übermensch titkos hatalmi szervezeteket, melyek kormányok felett állnak és Trumpot kiáltottak. Nyilván vannak áthallások, pedig Anderson csak hű maradt Pychon harmincöt évvel ezelőtti, a neonácizmus újraéledése apropóján megszületendő látomásaihoz és paranoiájához – ne legyen illúzióink, hogy ma a helyzet sokkal „fejlettebb”, ha modern felkiáltást várunk a moziban, akkor vegyük elő Alex Garland tavalyi disztópiáját, a Polgárháborút. Summa summarum, Paul Thomas Anderson nem politikus filmet készített, hanem sokkal inkább egy homage-t, abszurdba hajló komédiát és egy legendás alkotás újra hasznosítását. Fenomenális iróniával.

Kevés rendező képes üresjáratok nélkül megtölteni a manapság divatos csaknem háromórás játékfilmes idődivatot, de Paul Thomas Andersonnak ez gyerekjáték. A mintegy egyórás expozícióban megismerjük Bob-ot (Leonardo DiCaprio) és Perfidiát (Teyana Taylor), a Francia 75 forradalmárcsoport szerelmespárját és Lockjaw ezredest (Sean Penn), akik között furcsa érzelmi háromszög alakul ki, majd Willa (Chase Infiniti) megszületését. A drámai felvezetés – mely akár önállóan is megállna a lábán – után eltelik tizenhat év, és Bob egyedül neveli a Willát, amikor Lockjaw már ott tart, hogy tagja szeretne lenni a felsőbbrendű fehérek Karácsonyi Kalandorok nevű csoportjának és el kell tüntetnie minden kompromittáló nyomot az életéből. Ennyi az alap, a maradék az intenzív őrület, a helyzet- és jellemkomikum.

A rendező a mindent bele recept alapján dolgozott és Leonardo DiCaprio mindenre képes, amit tőle megkövetelnek, elképesztően jó, mint flúgos tűzszerész, majd mint aggódó apa, aki harminc évnyi alkohol és drog következtében elfelejtette a jelszavakat. Sean Penn is remekel a vásznon, miközben neki talán nehezebb feladata van, hiszen egy karikatúrát kell életre keltenie, az agyatlan nácit, akinek nem az az egyetlen karakterhibája, hogy az ostobaságánál csak az ambíciója nagyobb – kinéz neki egy harmadik Oscar-díj? Aztán ott van még Benicio Del Toro, aki Carlos Sense-t, Willa edzőjét és egyfajta gurut alakít és rendező bravúr, hogy a világ leglustább színészét nem unjuk meg, de a film nem lett volna rosszabb, ha nem ő alakítja a szerepet.

Minden szép és pazar, mint egy Tarantino moziban, el is lehetne könyvelni, mint a szórakoztatás csúcstermékét, de csak sikerül a remekművek közé emelni a filmet a végkifejletben. Ez pedig egy szimpla autós üldözés, ahol úgy érezzük, hogy az adrenalin a maximumon és elkezd alattunk mozogni a szék, és mozgókép beszippantja a nézőt. Ezt a fajta feszültséget Peter Yates A San Franciscó-i zsaru (A chicagói tanú) című klasszikusában lehetett érezni, amikor Stewe McQueen ül a volánnál és a visszapillantó tükörben látjuk az üldözőt. Ezt lopta el felháborítóan PTA, igaz, lehengerlő készséggel tehetséggel tette. Sokkoló. egyszerűen sokkoló. 

Kevés rendező képes üresjáratok nélkül megtölteni a manapság divatos csaknem háromórás játékfilmes idődivatot, de Paul Thomas Andersonnak ez gyerekjáték. 

A mintegy egyórás expozícióban megismerjük Bob-ot (Leonardo DiCaprio) és Perfidiát (Teyana Taylor), a Francia 75 forradalmárcsoport szerelmespárját és Lockjaw ezredest (Sean Penn), akik között furcsa érzelmi háromszög alakul ki, majd Willa (Chase Infiniti) megszületését. A drámai felvezetés – mely akár önállóan is megállna a lábán – után eltelik tizenhat év, és Bob egyedül neveli a Willát, amikor Lockjaw már ott tart, hogy tagja szeretne lenni a felsőbbrendű fehérek Karácsonyi Kalandorok nevű csoportjának és el kell tüntetnie minden kompromittáló nyomot az életéből. Ennyi az alap, a maradék az intenzív őrület, a helyzet- és jellemkomikum.

A rendező a mindent bele recept alapján dolgozott és Leonardo DiCaprio mindenre képes, amit tőle megkövetelnek, elképesztően jó, mint flúgos tűzszerész, majd mint aggódó apa, aki harminc évnyi alkohol és drog következtében elfelejtette a jelszavakat. Sean Penn is remekel a vásznon, miközben neki talán nehezebb feladata van, hiszen egy karikatúrát kell életre keltenie, az agyatlan nácit, akinek nem az az egyetlen karakterhibája, hogy az ostobaságánál csak az ambíciója nagyobb – kinéz neki egy harmadik Oscar-díj? Aztán ott van még Benicio Del Toro, aki Carlos Sense-t, Willa edzőjét és egyfajta gurut alakít és rendező bravúr, hogy a világ leglustább színészét nem unjuk meg, de a film nem lett volna rosszabb, ha nem ő alakítja a szerepet.

Minden szép és pazar, mint egy Tarantino moziban, el is lehetne könyvelni, mint a szórakoztatás csúcstermékét, de csak sikerül a remekművek közé emelni a filmet a végkifejletben. Ez pedig egy szimpla autós üldözés, ahol úgy érezzük, hogy az adrenalin a maximumon és elkezd alattunk mozogni a szék, és mozgókép beszippantja a nézőt. Ezt a fajta feszültséget Peter Yates A San Franciscó-i zsaru (A chicagói tanú) című klasszikusában lehetett érezni, amikor Stewe McQueen ül a volánnál és a visszapillantó tükörben látjuk az üldözőt. Ezt lopta el felháborítóan PTA, igaz, lehengerlő készséggel tehetséggel tette. Sokkoló. egyszerűen sokkoló. 

Infó

Egyik csata a másik után

Bemutatja az InterCom

A világhírű énekesnő ideológiai, politikai viták kereszttüzébe került a palesztinok melletti kiállásáért, pedig nála apolitikusabb aktivista aligha létezik.