– A leköszönő fideszes többség tavaly szeptemberben szinte teljes egészében elvonta a polgármesteri jogköröket – emlékezett vissza a kezdetekre lapunknak Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár ellenzéki polgármestere. – A legnagyobb kihívásunk a növekvő lakosságszám, amit fejlesztésekkel próbálunk kezelni. Emellett sajnos az önkormányzatnak számos olyan területen kell helytállnia, amely eredetileg állami feladat lenne, s ezek plusz terhek.
A tavalyi önkormányzati voksolás egyik legnagyobb meglepetését Pintér Bence okozta, aki egy civil szervezet jelöltjeként győzte le a „bezzegváros” Győr fideszes vezetőjét, Dézsi Csaba Andrást, ám a közgyűlésben kisebbségben maradt.
– Kezdetnek az átadás-átvétel előtti utolsó közgyűlésen a fideszes többség elfogadott egy bosszú SZMSZ-t, amelyben megnyirbálták a polgármesteri jogköröket, hogy mozdulni se tudjunk a következő öt évben – kezdte az értékelést a Népszavának Pintér Bence, Győr ellenzéki polgármestere. – Ezzel azonban a város működése is ellehetetlenült volna, így október végére sikerült összeállítani egy új SZMSZ-t, viszont az önkormányzati cégek irányítási jogkörei a Fidesznél maradtak. A város pénzügyi helyzete sem volt túl rózsás, noha az előző, kormánypárti vezetés azt állította, 29 milliárd szabadon elkölthető forrás áll rendelkezésre, a valóság azonban csak 7 milliárd volt, melynek nagy részét ráadásul be kellett forgatnunk az idei költségvetésbe, az állami elvonások ugyanis közel a duplájára növekedtek.
Pintér szerint a legfontosabb feladatuk, hogy rendet rakjanak Győrben, ennek megfelelően átláthatóvá tették az önkormányzati munkát, a szerződéseket és a pénzügyeket. A kormány miniszteri biztost nevezett ki az önkormányzat fölé a helyi fideszes frakcióvezető, Fekete Dávid személyében, akiről köztudott, hogy jövőre indul a parlamenti választáson, ez természetesen rányomja a bélyegét a munkára. Ráadásul Győrt a szolidaritási adó különösen sújtja, lakosságarányosan tőlük vonják el a legtöbb pénzt.
– Amikor tavaly átvettük a város irányítását, rögtön szembesültünk egy több, mint 4 milliárd forintos hiánnyal: ha a múzeumokat, színházat, a sportiskolát, a bölcsődéket megfelelő színvonalon szeretnénk működtetni, akkor ez nagyjából ekkora összeggel kerülne többe, mint amennyi forrásunk van. Mindez alapjaiban határozta meg a munkánkat – összegzett lapunknak Vágner Ákos, Eger fideszes polgármestere, aki a volt jobbikos, később függetlenné vált Mirkóczki Ádámot váltotta 2024-ben.
– Míg tíz éve a város az önként vállalt feladatai túlnyomó többségét a helyi adókból fedezni tudta, ma forrást kell keresni még az alapvető működéshez is – tette hozzá, megjegyezve, ezért volt szükség, hogy az idei év elején egyfajta kényszerköltségvetést fogadjanak el, enélkül elestek volna a normatív támogatásoktól.
Fémhulladékként szétvágták és MÉH-telepre szállították Egerben egy ismert japán művész milliókat érő iparművészeti alkotásátKözölte: felülvizsgálják és észszerűsítik az önként vállalt feladatokat, a díj- és bérleti rendszereket, a városi cégek és intézmények működését. Átvilágították a Városgondozás Eger Kft. működését, néhány napja új ügyvezető irányítja a céget, akitől a mindennapi feladatok hatékonyabb elvégzését várják. Többször kaptak a kormánytól anyagi segítséget a város működtetésének biztosítására, júliusban például 323 millió forint rendkívüli támogatásban részesültek Navracsics Tibor és Nagy Márton miniszter döntése alapján, ami közvetlenül segítette a város mindennapi működését.
– Minden előzetes várakozást alulmúlt, amivel nyitásként szembesültünk – mondta Raffai János, Orosháza polgármestere. – Pénzügyi káosz, eladósodott önkormányzati cégek (több, mint 600 milliós hiányt találtunk), s ezek mellett egy kormánypárti többségű, a munkát gyakran akadályozó testület. Az első hónapokban a város működőképessége forgott kockán, januárban már Gyopárosfürdőt is ideiglenesen be kellett zárni, mert nem tudtuk volna kifizetni a közüzemi számlákat. A helyi iparűzési adóbevétel 300 millió forinttal kevesebb lett a vártnál, meghiúsult pályázat miatt pedig több mint 300 millió forintot kellett visszafizetni, csak hatalmas munkával sikerült elkerülnünk a csődhelyzetet.
A polgármester azt állította, a pályázatoknál is érzékelik, hogy ellenzékiként más kategóriába kerültek, nem azokat az összegeket kapják, s nem akkor, melyekre előzetesen számítottak.
– Többségben voltunk 2019 óta, de a Fidesz adta a polgármestert, ami sok nehézséget okozott, most könnyebb a helyzet – válaszolta Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármester. – Korábban is sok mindenre ráláttunk, így komoly meglepetés nem ért, csak a Modern Városok Program során hullottak a csontvázak. A vállalásaink közül próbálunk folyamatosan előre lépni, főleg a gazdaság-fejlesztésben, de ennek eredménye csak hosszabb távon lehetséges.
– Az elmúlt egy évben sok mindent sikerült rendbe tennünk – felelte megkeresésünkre Bercsényi László, Balatonalmádi ellenzéki polgármestere. – Racionalizáltuk az önkormányzat működését, s folyamatosan takarítjuk el a szekrényből kidőlő csontvázakat. A legfontosabb feladat az Egészségház rendbetétele volt, nagyon sok pénzügyi és szakmai probléma adódott, pedig a járás szakorvosi ellátását biztosítja a rendelő. A korábbi, fideszes városvezetés kezdetben rendre támadott bennünket, az utóbbi időben viszont már sikerül együttműködni egy-két ügyben, a pályázatoknál, például a Versenyképes Járások esetében a helyi érdeket felülírta a pártpolitika.
– Összességében sikeres az első év, segített, hogy volt időnk felkészülni az átállásra – állította Merkwart Krisztián fóti polgármester. – Persze értek kellemetlen meglepetések, számos, az előző ciklusban köttetett szerződés felülvizsgálata még a mai napig is tart. A legfontosabb feladat az óvoda energetikai felújításának befejezése, az idén le kell zárnunk, hogy ne bukjuk el az erre kapott forrást, s jelen állás szerint sikerül tartani a határidőt. A kampányban egy dolgot ígértünk: változást hozunk. Az elvégzett munkánk könnyen nyomon követhető, hiszen 100 naponta beszámolunk az eddigi eredményekről. Amennyiben a jelenlegi ütemet tartani tudjuk a ciklusban, elégedett leszek.
A mami szerint Orbán Viktor egy szent, ha ő nem lenne, migránsok lepnék el a lakását– Miután rögtön a választások után nekiálltam felmérni a helyzetet, számítottam rá, irtózatosan nehéz örökséget veszünk át, ám még így is kellemetlen meglepetések értek – jelentette ki Anderné Röszler Erika, Barcs ellenzéki polgármestere. – A legdöbbenetesebb a város gazdátlansága volt. Emellett elhúzódó, hosszú évek óta lezáratlan projekteket kellett rendbe tennünk, noha a kisebbségbe szorult fideszes képviselők nem segítenek, szomorúbb, hogy sokkal több támadást kapok a lokálpatrióta csapatból kivált képviselőtől. Civil szervezetünk ügyel rá, hogy távol tartsa magát az országos pártpolitikától, ennek ellenére érezzünk az ellenszelet, például tavaly 100 millióval kevesebb folyt be ÖNHIKI/REKI pénzekből, mint arra a korábbiak alapján számítottunk. Amire igazán büszke vagyok, hogy a korábban érthetetlen okból elhanyagolt horvát – verőcei – kapcsolat sikerült újraélesztenünk.
– Tizenhét év Fidesz-vezetés után sokan, köztük a jegyző távoztak a városházáról, őket pótolni kellett, ráadásul a leváltott városvezetés ezekben a távozásokban kívülről aktívan segédkezett – mondta Szőke Péter törökbálinti polgármester. – A munkában szinte mindennap ért meglepetés, jelenleg viszont a legnagyobb meglepetéseket a kormánydöntések okozhatják, amelyek rendre komoly elvonásokkal, költségekkel járnak számunkra. A helyi problémákat meg tudjuk oldani,
a központi döntésekkel szemben nem nagyon vannak eszközeink, igaz akadt olyan, amelyet az Alkotmánybíróság előtt támadtunk meg.
Az ellenzékkel a helyi ügyek mentén előremutató a politikai párbeszéd, persze ez a masszív testületi többségünknek is betudható.
Miskolcon – ahol a korábbi baloldali önkormányzatot váltotta fel egy jobboldali vezetésű – inkább csak afféle marketing tevékenység, semmint valós városirányítás zajlott az elmúlt egy évben, legalábbis így gondolja Simon Gábor ellenzéki önkormányzati képviselő. Szavai szerint a tavaly októberben fideszes támogatással hatalomra került vezetés egyik legfőbb választási ígérete az volt, hogy minden járdát és utat felújítanak ebben a ciklusban. Számítások szerint előbbiből legalább 400, még utóbbiból több mint 500 kilométernyi van Miskolcon, de eddig legfeljebb, ha egy-két kilométert sikerült rendbe tenni – ezeket viszont nagy csinnadrattával adták át – mondta. Jellemző – tette hozzá a képviselő –, hogy a Mathias Corvinus Collegium 18 milliárd forintos épületberuházását is úgy interpretálta Tóth-Szántai József polgármester, mintha az a város érdeme lenne, miközben nem az. Szavai szerint jelenleg nagyjából 14 milliárd forint hiányzik Miskolc büdzséjéből, így az intézmények működésére fordítható összeg legfeljebb papíron lesz elég, vagyis hitelfelvételre szorul majd a borsodi megyeszékhely. Kerestük kérdéseinkkel a városházát is, ám több időt kértek a válaszadásra, s így tett Szolnok baloldali polgármestere is, míg Salgótarján új fideszes városvezetője, aki a korábbi baloldali polgármestert váltotta tavaly ősszel, nem reagált a kérdéseinkre.
Finoman szólva sem zökkenőmentes közös munka
Az ellenzéki települési vezetéseknek jellemzően Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőkkel kell együtt dolgozniuk, a tapasztalat alapján ez a legritkább esetben megy zökkenőmentesen. Mosonmagyaróvár szerencsésnek mondhatja magát, Szabó polgármesternek Nagy István agrárminiszterrel korrekt, de inkább távolságtartó kapcsolata, egyes közös ügyekben keresik egymást. Barcson Anderné skizofrén helyzetbe került, ugyanis Szászfalvi László KDNP-s honatyának már csak hónapjai vannak vissza a parlamentben, ennek megfelelő az érdekérvényesítőképessége és a hozzáállása is.
Az utódjának kijelölt őrtilosi polgármester, Kelei Zita viszont nem képviselő, ennek megfelelően nincs ráhatása semmire. Pintér Bence állította, szívesen egyeztetne Győr kormánypárti képviselőivel, de nem válaszolnak a leveleire, viszont az idénre 15 milliárdos elvonást intéztek Győrnek. A fóti városvezető ezzel szemben úgy vélte, korrekt szakmai kapcsolatot alakított ki Tuzson Bencével, a térség országgyűlési képviselőjével, igazságügyi miniszterrel, akivel nyilván nem mindenben értenek egyet, de Fót fejlődésének szükségszerűségében azonban nincs közöttük vita. Törökbálinti kollégája, Szőke Péter arról beszélt, nincsenek rendszeres egyeztetések, ám amennyiben egy ügyben szükségessé válna, hogy az országgyűlési képviselőnk segítségét kérje, azonnal megtenné. Ezzel szemben Nagykanizsa polgármestere szerint valószínűleg a fideszes országgyűlési képviselő ráhatására többször is hátrányba került, például a Versenyképes Járások Program során. Ami azok után nem meglepő, hogy Cseresnyés Péter honatya a tavaly választások éjszakáján kijelentette: „Abban az esetben, ha Horváth Jácint lesz a polgármester, bizonyíthatja, hogy tud eredményt produkálni a kormány nélkül”.