A Tisza Párt megakadályozta, hogy az Európai Beruházási Bank folyósítsa azt az egymilliárd eurós hitelt a Magyar Államvasutaknak (MÁV), amelyből a pályahálózat felújítása valósulhatott volna meg – jelentette ki keddi videójában az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János szerint Magyar Péter személyesen közbenjárt, hogy Magyarország ne kapja meg ezt a forrást. A tárcavezető azonban semmilyen bizonyítékot vagy konkrétumot nem mutatott állításának alátámasztására. „Ami rossz Magyarországnak, jó a Tisza Pártnak, ez szégyen, gyalázat” – fogalmazott.
A magyar kormány 2024. szeptember 27-én 1 milliárd eurós hitelt igényelt az Európai Beruházási Banktól vasúti pályák korszerűsítésére, amelyhez további 1 milliárd eurós önrésszel járult volna hozzá. A program mintegy 500 kilométer felújítását és a központi forgalomirányítás bővítését célozta. 2025 júliusában a MÁV vezérigazgatója arról beszélt, hogy a társaság 800 milliárd forintos EIB-hitelkeretről tárgyal, amelyből 15 jelentős pályafelújítás indulhatna, és 600 kilométernyi szakasz újulna meg.
Lázár János mindeközben politikai síkra terelte az ügyet: több nyilatkozatában is azt állította, hogy a Tisza Párt és vezetője, Magyar Péter Brüsszelben akadályozta a hitel jóváhagyását.
A Magyar Nemzet leírta, hogy a vonatokat is lassítja a Tisza Párt paktuma az Európai Unióval