Mégis, mintha most szakadt volna ránk: különböző szakterületeken látszik a tanácstalanság. A felvetés az ELTE BTK „Korunk kérdései” sorozatának pénteki eseményén hangzott el, amelyen Kodaj Dániel filozófus moderálásával Bartók Imre író, Pléh Csaba pszichológus-nyelvész és Salamon Eszter oktatáskutató, gyerekjogi szakértő vett részt.
– Úgy érzem, hogy kollektív mulasztásban vagyunk ezzel kapcsolatban – fogalmazta meg Bartók. Szerinte a történelem optimista pillanataiban sokan úgy vélték, a munka alól felszabaduló emberek majd szonetteket írnak és táncolnak – a valóság azonban más. A kultúra munkásai ma is a megélhetésükért küzdenek, miközben munkájuk egy részét már gépek végzik el. – Itt valóban van egy fenyegetés, és szerintem késésben vagyunk azzal, hogy tisztázzuk az innovációkhoz való viszonyunkat – emelte ki.
A gondolkodás kiszervezése tényleg nem új jelenség. Pléh Csaba pszichológus felidézte – Az utóbbi néhány ezer évben számos kultúrában az emlékezés feladatait a könyvekre delegáltuk. – Ám szerinte természetes, hogy az ember a saját eszközeivel együtt működik. Úgy látja, az MI is egy új eszköz ebben a sorban, amely bizonyos területeken – például az orvosi diagnosztikában – óriási adathalmazok feldolgozásával segíthet minket.
Salamon Eszter oktatáskutató hangsúlyozta: a technológia használata mellett meg kell őrizni a kritikai gondolkodás képességét. Pléh viszont felvetette, hogy – a kritikai gondolkodást legtöbben úgy kezeljük, mint egy megkérdőjelezhetetlen “szent értéket”. De nem az. Számos olyan kultúra van, ahol a kritikai gondolkodás nem szent érték – mondta. Példaként említette, hogy
amikor a Nemzeti alaptanterven dolgoztak, a minisztérium részéről az az egyenes utasítás érkezett: a kritikai gondolkodás fejlesztése nem oktatási cél.
Bartók Imre szerint mégis talán vannak kompetenciák, amelyeket a gép nem képes elsajátítani. Az irodalomban például húzódik egy határ ember és gép által írt szövegek között ugyanis: “A regények vaskos levelek a barátoknak” – idézte Jean Paul német romantikus német író gondolatait. – Vagyis az irodalom mélyén mindig ott rejlik a szublimált emberi kommunikáció, amit a gép nem tud visszaadni – mondta. És a fordításban sem a pontosság a legfontosabb.
Pléh Csaba hasonlóképpen hangsúlyozta: a társas kapcsolatok megértése, a relevancia-keresés és a rejtett összefüggések felismerése továbbra is emberi sajátosság marad. Salamon Eszter az oktatás felől közelítve megjegyezte, hogy azok a házi feladatok, amelyek valódi élethelyzetekhez kötődnek, közös cselekvést igényelnek, nem lesznek gépiesíthetők.
Végül Bartók Imre a legfontosabb dilemmát igyekezett megválaszolni: Hol van az a pont, amikor már olyasmit is kiszervezünk, amivel megfosztjuk magunkat valami lényegesen emberitől? – Ott, ahol kiszervezzük a hit, és a szabadság tereit, ezzel pedig ellehetetlenítjük magunktól az önálló, kritikus gondolkodás lehetőségét – mondta, és a felvilágosodás horatiusi mottóját idézte: Sapere aude! Merj gondolkodni!
