Jon Fosse kiterjeszti, időtlenné teszi az időt. A 2023-ban irodalmi Nobel-díjjal elismert szerző sajátos technikával építi fel műveit. Belső utazások ezek, tele időugrással, meglepő dramaturgiai váltásokkal. Talán épp ezért nem is könnyű a szövegeit színpadra vinni. Bérczes Lászlót régóta foglalkoztatja Fosse világa, az Őszi álmot meg is rendezte nemrég Kaposváron. Most pedig a Reggel és este című kisregényből készített Kiss Mónika dramaturg segítségével színpadi adaptációt (Fordító: A. Dobos Éva), melyet a Jurányi Ház intim, kissé fülledt kamaratermében mutattak be.
A színészek maguk rendezték be a teret, amely szinte üres. Egy pad és egy fateknő kap csupán szerepet, illetve egy hangszer, az esőbot. Kárpáti Enikő fekete-fehér jelmezei egyszerre ünnepiek és hétköznapiak. A történet a születéssel indul és aztán hosszú időn át vált a halálra. Közbeesik egy kis élet. A főszereplő egy halász. Megszületik és a végén meghal. Fosse műve rendkívül érzéki, részletgazdag és bölcs. Ezt a két nehezen egyeztethető irányt vegyíti mesterien és ezt a kettősséget erősíti fel professzionálisan Bérczes színpadi változata, illetve rendezése. Ebből létrejön valamiféle jóleső formátumos sűrítmény, ami átjárja a néző lelkét. Születésről és halálról sok szöveg született már, közhelyes és kevésbé az. Fosse viszont elkerüli a sztereotípiákat. Mélyebbről indul és nagyon mélyre jut. Valóban elérkezik oda, ahol a víz összeér az éggel, a valóság az álommal, az élet és a halál között megszűnnek a határok. Nagyon nehéz ezt a különös világot színpadon hitelesen, átélhetően megjeleníteni.
Bérczes viszont talált ehhez megfelelő játszótársakat. Mészáros Sárát és a csellón a színpadon játszó szereplővé is váló Rozs Tamás zenészt, akikkel már korábban is dolgozott együtt, illetve Pál Andrást, akivel ez az első közös munkájuk. Triójuk telitalálat! Mindhárman rezdülésekből, finom gesztusokból tökéletesen értik egymást. A narrációjuk összemosódik a szinte tőmondatos, rövid dialógusokkal. És mindez valódi költészetté válik. Mindhárman mesélnek. Érzésekről, összetartozásról, szeretésről és fájdalmakról. Mindenről, ami emberi. Meg a mulandóságról. A gyászról, a veszteség katarzisáról, úgy hogy közben a hétköznapok a reggelek és esték váltakozásának az ismétlődő lüktetése is megérinthet. A halottaink mindig is bennünk élnek tovább. Emlékeinkben, na meg a tárgyakban, ahogy elhangzik a darabban: az emberek elmennek, a tárgyak itt maradnak. Az élet kitágul,teljesen más dimenziót kap. Talán a tenger végtelensége, áradó szabadsága hasonlítható ehhez. Semmi sem végérvényes, minden átmeneti.
Fosse és Bérczes színházából árad a tisztaság. Nem megjátszott, belülről építkezik. Örömből, bánatból, gyengeségből, gyarlóságból. De leginkább hitből, abból, hogy még mindig érdemes színházat csinálni. És emiatt a szemlélet miatt szerencsére nézni is.
Infó: Jon Fosse: Reggel és este. Rendező: Bérczes László. Ördögkatlan Produkció, Jurányi Ház
