Freeszfe Egyesület;

„Ellensége vagyok a monológoknak, én dialógus- párti vagyok” – Cserhalmi György közreműködött a gólyaesküben

Új helyen marad a régi – Freedom néven hivatalosan is átvette új helyének kulcsát a Freeszfe

Ahhoz, hogy igazán alkotóműhellyé váljon, a java csak ezután jön.

Egyszerűen van egy olyan hatalom, ami nem tud elég nagy lenni ahhoz, hogy megelégedjen önmagával és nem tud elég nagy és hatalmas lenni ahhoz, hogy ne találjon magának olyan újabb autonómiákat, amelyeket megpróbál lábbal tiporni - fogalmazta meg Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere szombaton kora este, az egyik ilyen „autonómia”, a Freeszfe Egyesület tanévnyitóján. Öt évvel ugyanis azután, hogy felröppentek az első hírek arról, hogy a kormány a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Vidnyánszky Attila vezetése alatt alapítványként működtetné tovább és öt évvel azután, hogy erre válaszul nagyszabású, egyetemfoglalással egybekötött tiltakozás szerveződött az intézmény függetlenségének megmentése érdekében, az ebből a mozgalomból kinőtt alkotóműhely, a Freeszfe Egyesület végre saját helyre költözhet. Szeptember 24-én a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében hivatalossá is vált, hogy a Freeszfe veheti birtokba a budapesti Szabolcs utca 27. szám alatti, a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium (KIMI) nem használt tereit. A főpolgármester a döntést részben azzal indokolta, egy ilyen hatalommal szemben a szabadságáért küzdő közösségek támogatása kulcskérdés, még ha ez azt is jelenti, hogy bizonytalan hónapok várnak a szereplőkre.

Jó nagy kalappal, ahogyan a színházakban mondani szokás - engedte útjára a gólyákat és a Freeszfe Egyesületet a következő időszakra Cserhalmi György színész beszédében. Szükségük is lesz rá, ugyanis a pályázaton elnyert épülettel vállalták a belső terek felújítási költségeit és annak működtetését is. Veszprémi Judit, az egyesület ügyvezető igazgatója júliusban lapunknak még úgy nyilatkozott, az átalakításokra több tízmillióval számolnak, ahogyan a jövőben a havi kiadások is milliókra rúghatnak majd. Az új hely ugyanis több emeletnyi tanterem fenntartását vonja magával, amelyek - ahogyan az a tanévnyitóval egybekötött épületbejáráson is kiderült - egyelőre üresen kongó tereket és csupasz fehér falakat jelentenek. Csak egy-két ott felejtett tárgy emlékeztet a néhai művészeti képzés jelenlétére: pár sebtében felragasztott rajz a feltehetőleg egykori rajzteremben meg néhány viseltes papírlap, amely visszafogott szigorral ismertette a folyosó és tantermi etikettet a jó eséllyel lázadóbb lelkű diákokkal - de már látszik a felújítások nyoma az egyik emeleten, stílszerűen a Freeszfe egyik jelképévé vált piros-fehér kordonszalaggal. Ezek a terek viszont idővel a mintegy tizenöt féle képzésre jelentkezett diákok révén élettel telnek majd meg - a tervek szerint január 1-jétől - miután az egyesületnek sikerül azokat a próbatermeket, profi stúdiókat, előadó- és alkotó helyiségeket, nem utolsó sorban független művészeti csoportok befogadására is alkalmas közösségi tereket kialakítania, amelyeket eredetileg tervezett. Erre egyelőre magánadományokból, önkéntes munkával, a képzésekből származó bevételekből és tárgyi felajánlásokból van lehetősége, ugyanis a Freeszfét övező politikai légkör miatt jellemzően állami és céges adományokra nem számíthatnak. Addig is a diákok - ahogyan az elmúlt években - a Közép-európai Egyetem (CEU) termeiben, lépcsőin, közösségi tereiben folytatják a tanulást és alkotást.

Az épület felújítását az egyesület a következő három hónapban tervezi, anyagi lehetőségektől függően

Egy ország, egy állam vagy egy nép lelkületét kegyetlenül erősen fejezi ki az, hogyan bánik a gyerekeivel - idézte fel Forgács Péter, a Freeszfe elnöke Móricz Zsigmond Árvácska című regényét és annak tanulságát beszédében. A képzésekkel kapcsolatban kiemelve, az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetemre jellemző, mester-tanítvány, „egymást feltételező, bizalmi alapra” épülő kapcsolatának szellemiségét vinnék tovább az új intézményben. Forgács kiemelte, erre a felelősségteljes szerepre ugyan most nincs lehetőség hagyományos keretek között, de az új helyszínnel viszont megvan az a szabadságuk, hogy el tudják képzelni, milyen lenne, ha az egykori egyetem még ma is így működne. A képzésekkel a régi gyökerek mellett - ha már az élet úgy hozta, nem kötik őket az egyetem szigorú keretei - kiszélesítik a színház és filmes képzéseket és azokat társművészetekkel, úgymint zenével, képzőművészettel, tánccal és irodalommal egészítik majd ki. Forgács úgy fogalmazott, ennek egyik pólusa valamiféle népszínházi irány lesz, ahol ifjúsági, felnőtt, senior színjátszó műhelyekkel, filmes és irodalmi műhelyekkel, a művészet eszközeivel reagálnak majd társadalmi kérdésekre, a jelenkor problémáira. – Sokan vagyunk itt most, akiktől elvették az alma matert - fogalmazott Cserhalmi György a megnyitón, az egyetem egykori diákjai, a Freeszfe támogatói, munkatársai, önkéntesei, végzett, jelenlegi és elsőéves hallgatóinak körében, a Szabolcs utca 27. zsúfolásig megtelt földszinti termében. Úgy néz ki, most visszavették.

A Fővárosi Közgyűlés döntése után már el is kezdődött a színház és közösségi tér kialakítása. A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása miatt otthontalanná vált egyesület januárra tervezi a költözést.