Leírtam már ugyanebben a mellékletben, hogy szakítani kell Orbán Viktorral, elhajolni kijelentési elől, de hát folyamatosan csiripel, dübörögteti a Digitális Polgári Köröket, kierőszakolja, hogy a demokratikus oldal meghallgassa reggel, délben, este, és rá reagáljon. Egyre csak csörgeti a telefont, képtelenség néha nem fölvenni. De most megfogadom, utoljára foglalkozom magamtól a propagandájával. Ez lesz a végső szakítás. Hangsúlyozom, a propagandájával. A kormány intézkedéseiről, törvényjavaslatairól természetesen nem lehet elfordítani az értékelő tekintetet. A hazug, megtévesztő narratívákat, az uszító, rágalmazó kijelentéseket viszont ajánlatos most már elengedni a fülünk mellett. Egyszerűen azért, mert nem lehet kiolvasni belőlük semmi újat, nincs szükség további adalékokra ennek a propagandának a megítéléséhez, minden világos.
Magyar nemzeti (lét)entitás
Magam részéről a dossziét a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján elmondott Orbán-beszéd, illetve a Tisza Párttal szembeni adóemelési rágalom igazolásaként meghirdetett nemzeti konzultáció első kérdésének bemutatása után zártam le végleg. A miniszterelnök szónoklatában talán minden eddiginél egyértelműbben egy olyan világképet és politikai narratívát fogalmazott meg, amelynek alapja a legsötétebb Horthy-időket idéző, de annál is radikálisabb (vulgárisabb) nacionalista populizmus. Magyarország, a magyarság ebben egy olyan léteméleti-faji entitás, amely örökérvényűen mozog a világegyetemben. Feladata, hogy folyamatosan védje és megtisztítsa (tökéletesítse) önmagát. Függetlenítenie kell magát minden egyéb létezőtől, kedvező hatásaikat pedig maga alá rendelnie. Ha ezt következetesen továbbgondoljuk, a fajvédelembe és hitleri típusú fasizmusba botlunk. De az aktualitások miatt maradjunk a háborús agresszióba átcsapó putyini nagyorosz nacionalizmusnál, amely számára Oroszország szintén egy létentitás, amelyet meg kell érteni, és minden áron meg kell óvni.
A nemzeti alapérdek, a fennmaradás, a faj védelme, megtisztítása mindent felülír. És fegyelmezett, hierarchikus összetartást kíván a nemzet tagjaitól.
Idegen erőktől, kódoktól fertőzött sejtjeit, amelyek rendre a hierarchikus szervezet csúcsát, központját támadják, el kell szigetelnie, vagy ki kell vetnie magából. Számot kell persze vetni azzal is, hogy a magyar nemzeti entitás (legalábbis egyelőre) nem meghatározó a világegyetem erőterében. Védelmét azonban nem szolgálhatja semmiféle szoros szövetség, főleg nyitottabb, fertőző képződményekkel, ellenkezőleg, a kölcsönhatások a felbomlás veszélyét rejtik magukban. Jobb, ha az univerzum nagy csillagképeiben keres nyugalmas pontokat.
Ebből az ijesztően retrográd világképből (amelyet tőkés elitek előszeretettel engednek szabadjára számukra ingatag, válságos időszakokban), könnyen levezethető az aktuális politikai program a propaganda számára. Létterünk, szövetségi rendszerünk, a még mindig liberalizmussal fertőző Európai Unió veszélyforrás számunkra, megnyugtató biztonságot a globális imperialista nagyhatalmak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína) körül kell keresnünk. Az ellenzéki csoportok, politikusok a fennmaradást biztosító illiberális hierarchia centrumát támadják, így nem a nemzet részei, hanem a bomlasztó európai liberális erők fizetett ügynökei. Támogatóikkal együtt idegen testek.
Ez az agresszív agyrém korlátlan teret biztosít politikai megtévesztő kijelentések, vádaskodások, rágalmak, konteók számára. Hogy alávalóságban milyen szintre tud süllyedni, jól mutatja az adózásról tervezett nemzeti konzultáció első kérdésére adható „pozitív” válasz. Nem elég, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot megrágalmazzák adóemeléssel. Nem elég, hogy a konzultációs kérdés elé befolyásoló, manipulatív bevezetőt írnak. Hogy az „igen-nem” helyett kifejtő válaszlehetőségeket kínálnak fel. De miként is hangzik a többsávos adóemelést támogató? „Igen, szükség van a magasabb adókra, hogy legyen miből támogatni azokat, akik nem dolgoznak.” Tehát a magasabb adók hívei nem a közintézményeket, közszolgáltatásokat kívánnák fejleszteni, javítani a több pénzből, hanem az ingyenélőket, a deviánsokat támogatnák. És kik azok? Kisebbségi rétegek? A munkanélküliek? Vagy éppen a közszolgáltatásban foglalkoztatottak?
Na jó, kész, számomra itt a vége. Egy ilyen kormánnyal, irányvonallal nem látom a párbeszéd lehetőségét.
Az életben sokszor barátságok szakadnak egy ostoba, bántó szó, meggondolatlan tett miatt. Itt meg kitaszítanak, leügynököznek, megrágalmaznak, én meg ápoljam a kapcsolatot? Menjek be „vitára” a Hír TV-be azokkal, akik az egyenpropagandát vágják a fejemhez, más műsorokban pedig minősíthetetlen jelzőkkel illetik a nézeteimet és más képviselőit? Nem, elég volt, viszlát! A fideszes kormányideológia és kommunikáció híveit csak a politikai bukás tudja megingatni. Konkrét, napi kijelentéseiről, megnyilvánulásairól nem érdemes már vitát nyitni, fröcsögtetni tovább minden irányba a mérget. Ezt a politikai propagandanarratívát egészében kell elutasítani, saját falai közé zárni.
Az orbáni áfium ellen
A demokratikus oldalnak a valóság igazolható jelenségeire, folyamataira támaszkodva saját világképét kell formálnia humanista céljai eléréséhez. Elméletileg ebben meghatározó szerepet kéne játszania jelenlegi vezető politikai erejének, a Tisza Pártnak. Kérdés, lesz-e hozzá kapacitása? Úgy tűnik, minden energiáját leköti majd a szavazóbázis erősítése, a szervezetépítés, a reális választási ígéretek, szakpolitikai programok kidolgozása. (Szimpla „kádározással” meg komcsizással nem lehet sokra menni a mind feleslegesebb kormányekézésben sem, főleg, ha hamisak egyes párhuzamok. Ez legfeljebb baloldali támogatók, szavazók érzelmi elidegenítésére jó, ami nem lehet cél egy népfrontos alakulatban.)
A megújuló társadalmi-politikai modell ideológiai, elvi alapjait így a demokratikus oldal szellemi hátországának kellene kialakítania. De nem a párt(ok), hanem a társadalom felé fordulva.
Nem háttértanulmányokban, tanácsadói javaslatokban, hanem nyilvános fórumokon. Felszabadultan, az álláspontokat bátran ütköztetve. Új szellemi-politikai közeget teremtve. A Tisza így kész ajánlatok közül szemezgethetne, és érzékelhetné visszhangjukat is.
A kis ellenzéki pártoknak sem kéne háttérbe vonulniuk. Fontos kontrollszerepük lehet. Ezzel többet segítenek, mint bármilyen szintű politikai összefogás meddő erőltetésével. Vessenek fel fontos szempontokat, tartsák benn támogatóikat a változás folyamatában. Ugyanez vonatkozik a civil szerveződésekre. Ezek is a saját kereteik között hasznosíthatják magukat leginkább.
Az a típusú aktivista tevékenység, amelyet Hadházy Ákos folytat kitartóan, nagyon nagy jelentőségű. Súlyát dőreség, szűklátókörűség azon mérni, hányan vesznek részt egy-egy tüntetésen.
A lényeg, hogy a közélet szintjére emelkednek fontos témák, modellértékű kormányzati visszaélések. És ott is maradnak. De az olyan megmozdulások jelentőségét sem szabad alábecsülni, mint az influenszerek legutóbbi rendezvénye az eldurvult politikai közbeszéd ellen. Nem országrengető, de eredményes, hírértékű mozgósítás volt. És konstruktívnak érzem Tarjányi Péter felhívását is. Indítsa csak el a Tíz évünk van mozgalmat. Fogalmazódjanak csak meg az aggályok, harsogjon a követelés, hogy megbékélő közéletre, politikai kultúrára van szükség, igazi demokratikus teret kell biztosítani az álláspontok ütköztetésére, senkitől sem fogadható el megbélyegző, megosztó retorika, a hatalom kisajátítása.
Egy új remény
A népfrontos politizálás nem annyit jelent, hogy a társadalomnak valamilyen nagy, tarka csoportjacsikorgó közös cél érdekében fegyelmezetten beáll egy politikai szervezet mögé. Akkor erőteljes igazán, ha társadalmi szerveződések (akár egy politikai pártba vetett közös bizalom ihletésére) maguk is hirdetik, képviselik azokat a célokat, aspektusokat, amelyeket ők maguk fontosnak tartanak. Ha tudják gazdagítani, csiszolni a politikai erő programját. Ez nem közvetlen kapcsolódás, hanem termékeny, sokpólusú, közegteremtő támogatás. A politikai harcot vállaló pártnak táplálkoznia kell ebből, egyensúlyozva, az összhangot erősítve tág környezete szereplői között. Hiba, ha bármelyiket elidegeníti magától.
Még nem látni világosan, képes-e a Tisza Párt elfogadni maga körül egy ilyen külső erőteret, és élni energiájával. Jó lenne megragadni a lehetőséget.
Mindenféle patetikus felhang nélkül állítható, hogy a magyar társadalom gyökeres megújulás esélye előtt áll. Az elmúlt 35 évben végigjárta a rendszerváltás, a kelet-európai, posztszovjet rendszerváltás, a helyi kapitalista, polgári demokratikus átalakulás minden lehetséges szintjét, bugyrát. A neoliberális, tulajdonharácsoló botladozástól az oligarchikus nemzeti populizmusig. A csikorgó liberalizmustól az olajozott illiberalizmusig. Itt az ideje, hogy megteremtse a maga szervesen működő demokratikus alternatíváját.
