Ne legyen kötelező. Ne ez legyen kötelező. Attól, hogy elítélem a züllött és kártékony rendszert és működtetőit, ne legyen kötelező azt hinnem és hangoztatnom, hogy Semjén Zsolt pedofil bűnöző. Erre nincs bizonyíték. Enélkül egyetlen (mégoly rossz minőségűnek tartott) ember ellen sem lehet verbális hajtóvadászatot indítani. Kötelező legyen viszont újra a gyerekek védelméről, a potenciális és valóságos áldozatokról beszélni, miattuk követelni a következetes fellépést és méltó gondoskodást.
Bizonyítékok nélkül akkor sem kezelhető kész tényként Semjén vagy bárki bűnössége, ha egyéb vétkeiről: tragikomikus szervilizmusáról, politikai gátlástalanságáról, egy tisztességtelen rendszer haszonélvezetében és irányításában való részvételéről bőven szerezhettünk tapasztalatokat. Akkor sem, ha ő maga többször rágalmazott másokat éppen a pedofília hamis vádjával. Először 2005-ben egy egész pártot, az SZDSZ-t, majd később százezernyi, saját neméhez vonzódó embert, minden alap nélkül összemosva a homoszexualitást és a pedofíliát. Visszaeső bűnösként ezt a napokban ismét elkövette parlamenti megszólalásában.
Hogy éppen ezért megérdemli a karakterrombolást? (Bár saját karaktere eddig csak a lelkes bólogatásban és sajátos vadászati szokásaiban volt felismerhető.) Hogy ennyi jár neki, hiszen társaival együtt gátlástalanul éltek ezzel az eszközzel sajtójukat használva, de akár a parlamentben is kritikusaikkal szemben? Csak élje át Semjén is, milyen érzés egy kimondatlan népítélet áldozatává válni, gyanúk megfoghatatlan ködével hadakozni? A „fogat fogért, szemet szemért” logika alapján igen, megérdemli. Csakhogy mi jogállamot akarunk, épp a Semjén-félékkel szemben is. Jogállamot, amelyben mindenkit csak azért lehet elítélni, amit bizonyítottan elkövetett.
Nem, Semjén nem ártatlan bárány. A felsorolt politikai vétkekben, amelyeket a szemünk láttára követett el, biztosan elmarasztalható. Marasztaljuk is el. De arra jelen tudásunk szerint nincs bizonyíték, hogy a pedofília tevőleges bűnébe esett. Akár azt is elősegíthetjük, hogy feje fölött az alap nélkül megvádoltak mártírglóriájára mutogatva, feledtesse a valóságosan elkövetett politikai bűneit, hogy minden másban is áldozattá mossa ki magát. És vele együtt mossák ki magukat a rendszer urai.
Szóval: ne legyen kötelező Semjént eleve pedofilnak bélyegezni, ezt sugallni, ellenzéki pártoknak ebben politikai versenyt tartani. Legyen viszont kötelező a gyermekek ellen elkövetett bűnökkel, ezek áldozataival és rendszerszerű felelőseivel törődni, rajtuk segíteni. Ezt a Fidesztől nem várhatjuk, csak saját magunktól, felelős és empatikus állampolgároktól és szervezeteiktől. A kormány elemi érdeke, hogy a történetet – ismert szakszóval élve – „újrakeretezze”, az állami rendszerben tönkretett és magukra hagyott gyerekek helyett a kormány elleni összeesküvés történetévé tegye. Úgy tesznek, mintha emberüket és a társadalmat védenék a linccsé fokozható indulatoktól, valójában maguk indítanak politikai lincset nemcsak a bizonyíték nélkül vádolók, hanem minden kritikusuk ellen.
Semjén megszólalásában és a kormányzati reakciókban a legbántóbb, hogy egy cseppnyi érzés és felelősség sincs bennük az áldozatok és azzá válható gyerekek iránt.
Minden szavukkal a hatalmukat védték, és egyetlen szóval sem a gyerekeket. Orbán a rádióban hangsúlyozza, hogy a Szőlő utca valójában börtön, nehogy már sajnáljuk az ott elhelyezett 12–16 éveseket. Úgy beszélnek, mintha csak a már felnőttkorú prostituáltak futtatásáról lenne szó, és ezek a lányok nem a gyermekvédelemből kerültek volna ki, erre a sorsra ítélve és nevelve. Mintha csak a Szőlő utca képezné a gyanú tárgyát, és nem az igazgató előző munkahelye, ahonnan kiskorú gondozottal való kapcsolata miatt bocsátották el, és a Fidesz-kormány mégis új vezetői állást adott neki.
Mintha szemben a miniszterelnök állításával (nincs szó kiskorúakról), nem éppen a Népszava közölte volna a BRFK hivatalos válaszát, amely szerint „a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, ill. szexuális bűncselekmény gyanúja”.
Mintha „csak” Szőlő utca volna, és nem vette volna el már minden bizalmunkat a kormány gyermekvédelmi elkötelezettségét illetően a kegyelmi botrány. Mintha nem volna szolnoki ügy, ahol a hírek és vallomások szerint másfél éves kisfiút a radiátorhoz kötöztek, 15 éves kislányt a részeg felügyelő molesztált.
Mintha nem szórták volna szét politikai bosszúból Iványiék iskoláiból a különleges figyelmet igénylő gyerekeket. Mintha elegendőek volnának a gyermekotthonokban a normatívák, a nevelői létszám és fizetés. Mintha nem juthatna 25 család is egy ennyit ellátni képtelen családsegítőre. Mintha nem 23 ezer, intézményben elhelyezett gyerek sorsáról, nem a gyerekjóléti és családsegítő szolgálatok félmillió támogatottjáról volna szó.
Hát akkor legyen újra róluk szó. Arról a bűnös közönyről, amelyet az állam – és nem csak egyetlen bűnbak – velük szemben intézményesen tanúsít.
Na persze, belőlük nem lehet pénzt kifacsarni. Akkor meg miért érdekelnék őket?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.