A magyarok több mint fele rossz döntésnek tartja az ápolói pályát, együtt lép fel, nagyobb megbecsülésért küzd három egészségügyi szervezet

A három szervezet közösen gyűjti a túlmunkaszerződéseket felmondó nyilatkozatokat az egészségügyben dolgozóktól. 

A FESZ szeptember közepén sztrájktárgyalásokat is kezdeményezett, és kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy jelölje ki erre a kormányzat képviselőjét. Lapunknak Soós Adrianna, a FESZ elnöke azt mondta: még nem kaptak választ a kormányfőtől. Ők elsősorban azt szeretnék elérni, hogy pótolják az idei és a jövő évi költségvetési törvényből egyaránt kimaradt egészségügyi béremelést. Idénre legalább 10 százalékos, jövőre további 13 százalékos emelést kérnek az ágazatban dolgozóknak.

Svéd Tamás, a MOK titkára azzal indokolta a közös akciót, hogy a kormányzattal folytatott tárgyalások lényegében eredménytelenek maradtak. Azokon az egészségügyi költségvetés évente minimum 500 milliárd forinttal való az EU átlag eléréséig tartó növelését valamint az egészségügyi bérek értékállóságának megtartását kívánták elérni. Mindkét ügyet rendkívül fontosnak tartják a lakosság egészségállapotának javítása, valamint az egészségügyi dolgozók megbecsülése és az állami ellátórendszerben való megtartása érdekében. Nemcsak a saját bérükért küzdenek, hanem a szakdolgozók és az egész szektor nagyobb megbecsülését is el akarják érni. Ennek érdekében kezdték el az orvosok körében a támogató nyilatkozatok gyűjtését, valamint folytatják az egészségügyi munkakörülmények reális bemutatását, tájékoztató kampányukat is.

Bár a kormányzati megnyilatkozásokból szinte sosem marad ki, hogy milyen jelentősen emelték a közelmúltban az egészségügyi dolgozók bérét, ennek eredményét korántsem egyöntetűen ítélik meg a választópolgárok. Ezt mutatta a Publicus Intézet idén szeptemberi, a Népszava kérésére készített reprezentatív felmérése is, amelyben arról is érdeklődtek, hogy miként változott az orvosok megbecsültsége az elmúlt 10-15 évben.

 Olyanok is akadtak - 3 százaléknyian - akik szerint már a méltányosnál is nagyobb a megbecsültségük. Az eredményekből az is kitűnt, hogy a válaszolók politikai alapállása e téren is nagyon erősen befolyásolja a véleményüket: míg a kormánypártok támogatóinak csupán 2 százaléka lát romlást az orvosok anyagi és munkakörülményeiben, addig a magukat ellenzékinek tartók között több mint tízszeres, 24 százalék ezek aránya. A helyzet javulásával éppen elégedettek aránya viszont a kormányzat oldalán többszörös, ott 45 százalék míg az ellenzékieknél csupán 16 százalék.

Az ápolók helyzetének megítélése összességében hasonló képet mutat, bár a megbecsültségükben több-kevesebb javulást látók aránya csekélyebb, esetükben ez százalék, míg az orvosoknál 62 százalék volt. Ez önmagában aligha meglepő, ha felidézzük, hogy a közelmúlt különféle bérkorrekciói azzal is jártak, hogy szélesebbre nyílt az orvosok és a szakdolgozók között a bérolló. Az ápolók helyzetének megítélésében még erősebb szerepet játszanak a pártszimpátiák. Esetükben romlást csak minden századik kormánypárti szavazó lát, míg az ellenzékiek több mint harmada van ezen a véleményen. Az éppen megfelelő javulást érzékelőkben is több mint hatszoros a különbségek, csak éppen fordított szereposztásban: 39 százalék, illetve 6 százalék.

A Publicus egy személyes dimenzióban is rákérdezett az egészségügyi pályák megbecsültségére: „Ha a gyermeke most állna pályaválasztás előtt, javasolná-e neki, hogy orvosnak/ápolónak tanuljon?” A válaszolók 42 százaléka jó választásnak tartja az orvosi pályát, de ugyanannyian inkább óvnák tőle a saját gyereküket. (16 százalék nem foglalt állást.)

Ezt az összképet megint csak erősen árnyalják a pártpreferenciák. A kormánypártiaknál az orvosi pályát pártolók 53:30 arányban kerekedtek felül az attól óvókkal szemben. Míg az ellenzéket támogatóknál fordított, 40:49 volt ez az arány. A pártválasztásukban bizonytalanok véleménye inkább az ellenzékiekhez áll közel: 37 százalékuk látná szívesen az orvosi pályán a saját gyermekét, míg 44 százalékuk inkább máshol. A kutatás egyik érdekessége, hogy e kérdésben markáns különbséget mutat az apák, illetve az anyák véleménye. Míg a férfiak 47 százaléka támogatná, s csak 36 százaléka ellenezné, ha a gyermeke az orvosi pályára készülne, addig a nőknél éppen fordított ez az arány (37 illetve 47 százalék).

Persze az elmúlt években azt is megtanulhattuk, hogy a magyar orvosokat sokfelé várják a világban, így valódi kérdés lehet számukra az is, hogy hol álljanak szolgálatba? Ennek apropóján került a Publicus kérdései közé az, hogy „Ha a gyermeke ma az orvosi pályát választaná, javasolná-e neki, hogy a külföldi álláslehetőségei helyett inkább a magyar állami egészségügyet válassza?” Itt relatív többségbe kerültek a hazai elhelyezkedés támogatói. Az eredmény: 49 százalék mellette, 39 százalék ellene, míg 13 százalék tartózkodott. Az eredményt a válaszadók pártpreferenciái mentén bontva eléggé szélsőséges a kép: a Fidesz-KDNP támogatóinak 75 százaléka látná szívesen orvosgyermekét magyar állami szolgálatban, míg a Tisza Pártnál ez csak 15 százalék, az egyéb pártok híveinél 43 százalék, míg a választásukban bizonytalanoknál 50 százalék.

A nemek közötti véleménykülönbség itt is visszaköszön: a nőknél az állami egészségügy mellett voksolók, illetve a külföldre szerződést ajánlók aránya 54 százalék a 34 százalék ellenében, míg a férfiaknál ugyanez 43 százalék és 44 százalék. Az iskolai végzettség is tesz bizonyos különbséget e kérdés megítélésben: míg a szakmunkások, érettségizettek, s diplomások csak 43-46 százaléka gondolja, hogy jó helye lenne az orvosgyerekének a magyar állami egészségügyben, addig a legfeljebb 8 általános végzettek közül sokkal többen, 60 százaléknyian vannak ezen a véleményen.