– A mi utcánknak már a fele román. Bár ez így nem hangzik jól, mert hát ők is inkább magyarok. A legtöbbje magyarul beszél, de olyan is van, aki csak románul, viszont látszik a szemén, hogy érti a magyart, csak nem akar azon a nyelven visszaválaszolni. Köszönünk egymásnak, de nem járunk össze. Nincsen különösebb kötődésük a mi gyökereinkhez, ezt a kis várost se azért választották, mert szépek a templomai, vagy érdekes a helytörténeti gyűjteménye, hanem mert itt sokkal olcsóbban tudtak venni egy kertes házat, mint odaát Nagyváradon egy panelt – dől a szó egy középkorú asszonyból, akit Biharkeresztesen, a főút mellett, egy mezőgazdasági boltban szólítunk meg, arról kérdezve: mit jelent a kis város számára az elmúlt években, vagy épp idén, a schengeni övezet kiterjesztése, s ezzel a határellenőrzés megszüntetése után Romániából áttelepült családok. Biharkeresztesre az elmúlt húsz évben szinte folyamatosan költöztek be a határ túloldaláról, fiatalok, idősek, s ez a schengeni döntés után sem változott meg drasztikus méretben – mondta lapunknak Dani Béla Péter, a Hajdú-Bihar megyei település független polgármestere. Igaz, ez a folyamatos beáramlás lassan gondot okoz a kisvárosnak: jövőre vélhetően emiatt átlépik az ötezres lélekszámot, és akkor kiesnek az ilyen méret alatti településekre kiírt fejlesztési lehetőségek közül.
– A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025. január 1-jén 4900 lakosa volt a városnak, és noha mi nem látjuk a lakcímkártyákat, mert azokat a kormányhivatal adja ki,
jövőre szinte biztosan meglesz a legalább száz új beköltöző, hiszen az elmúlt hónapokban is érkeztek új lakók a településre.
Ez viszont megváltoztatja majd az önkormányzat pályázati lehetőségeit, hiszen éppen az ötezer és tízezer fő közötti városoknak nincs semmilyen címzett támogatási rendszere. Az ennél kevesebb lélekszámú falvak és kisvárosok a magyar falu programban, míg a 10 ezer fő felettiek a modern városok program kedvezményezettjei lehetnek – mondta a városvezető. Hozzátette: addig is igyekeznek „kimaxolni” amit lehet, most is van beadva egy pályázatuk eszközbeszerzésre, de ha jövőre átlépik a bűvös határt, akkor sem járdák, sem utak karbantartására nem kapnak külön segítséget, de olyan lehetőségtől is elesnek, mint amilyen például az új falubusz vásárlása. Egyébként a Navracsics-féle település identitásvédelmi törvényen kívül semmilyen eszközük nincs arra, hogy korlátozzák a beköltözéseket, de igazából nincs is ilyen szándékuk. Jelenleg a biharkeresztesiek úgy 20-25 százaléka Romániából áttelepült, jellemzően magyar ajkú, magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, nő, gyerek, illetve úgy féltucatnyian vannak azok, akik nem beszélnek magyarul, csak románul.
„Tudja mi a különbség Magyarország és Románia között? Hát ez!”A lakosság összetételének változása a népszámlálási adatokból is nyomon követhető: amíg 2011-ben a biharkeresztesiek 4,6 százaléka románnak mondta magát, addig 2022-ben már 7,8 százalék volt ez az arány. A városvezető szavai szerinte nincsenek nagyobb súrlódások sem a tősgyökeres biharkeresztesiek, sem a régebben vagy újonnan betelepülők között, mert a város eredendően befogadó. Igaz, azért akadnak gondok. Egyrészt a kereslet megnövekedése felverte az ingatlanárakat: nemrégiben 60 millió forintért kelt el itt egy száz négyzetméteres kockaház, amit régebben 20-21 millió forintért lehetett megvásárolni. Ez azt is jelenti, hogy a helyi fiatalok egyre nehezebben tudnak helyben saját otthonhoz jutni, ezért sokszor elköltöznek a szülővárosukból. Igaz az ő irányuk nem Románia, hanem sokkal inkább Nyugat-Magyarország, illetve Németország, Ausztria, Anglia. A másik probléma, hogy akad néhány olyan kulturális különbség, ami a két ország közötti eltérő jogszabályozásból ered. Előfordult például, hogy az egyik betelepült család nem értette meg: be kell engednie a szomszédot a portájára, ha az a feléjük néző falat akarja éppen újrafesteni.
A szintén Hajdú-Bihar megyei, Biharkeresztestől alig három-négy kilométerre lévő Ártándnak, – amely gyakorlatilag magyar–román határátkelőhely – hosszú évekig 500 fő körüli lakosa volt, az utóbbi időben azonban ez bő százötvennel növekedett meg. Benkő Sándor független polgármester szerint a Nagyváradról és környékéről áttelepült, javarészt fiatal, magyar ajkú családoknak köszönhetik, hogy nem néptelenedett el a település. Korábban ugyanis az volt a jellemző, hogy amikor kihaltak az idősek egy házból, az időközben elköltözött gyerekek, unokák már nem jöttek vissza ide a városokból, így üresen maradtak az ingatlanok. Az, hogy nem lettek az enyészeté, a határ túloldaláról, az alacsony árak miatt átköltöző, de Nagyváradra továbbra is munkába visszajáró állampolgároknak köszönhető. Ez a kereslet alaposan felverte az itteni házak árait is: míg korábban akár három-négymillió forintért meg lehetett venni egy Kádár-kocka típusú otthont, addig ma egy ugyanilyenért 20-25 millió forintot is elkérnek.
Öröm az ürömben, hogy hiába a jelentős számú új beköltöző, maga a település inkább csak afféle alvófaluként szolgál. Az odaát dolgozók reggel felkerekednek, gyakran viszik magukkal a gyerekeket is, ottani iskolákba, óvodákba, majd este visszatérnek,
és másnap mindez folytatódik tovább.
Benkő Sándor számításai szerint ma az ártándi lakosok mintegy 70 százaléka áttelepültnek számít. Több mint 90 százalékuk magyar ajkú, így a nyelv miatt nemigen voltak beilleszkedési nehézségeik. A helyektől megtudtuk: a kulturális különbségek itt is megnehezítik olykor az egymás mellett élést.
Berobbant a kereslet, a románok miatt is drágulnak a kelet-magyarországi lakások a határon– Itt hétvégén mindig faszén füstje leng a falu felett, ha jó idő van, a romániai magyarok kitelepülnek az udvarba, gyakran áthívják a barátokat, és együtt sütögetnek, főként az általuk közkedvelt darált húspogácsát, a miccset, vagy éppen a tarját, gombát, padlizsánt. Az őslakosok ettől valamivel zárkózottabbak, legfeljebb családi körben ünnepelnek, s az ilyen udvaron való sütögetés is legfeljebb nyaranta három-négy alkalomra korlátozódik – mesélte egy helybeli. Más arra panaszkodott, hogy az újonnan érkezők nehezen szokják meg: nem parkolhatnak le akárhogy és akárhol, sokan nem állnak be autóval az udvarba, garázsba, hanem a ház előtti füves részt, járdát foglalják el.
A polgármester szerint párbeszéddel ezek a „kis problémák” áthidalhatók.
Ő maga is sokat tesz azért – mondja –, hogy az ideköltözők tiszteljék a helyi építési szabályzatot, ne kezdjenek el tetőteret, emeletet felhúzni a megvásárolt házakra, keressék fel az építési hatóságokat, hogy megtudják, Magyarországon milyen beépítésekre van lehetőség, vagy milyenekre nincs. Megtudtuk azt is: Ártánd költségvetése sem változott sokat a betelepültek miatt, hiszen a faluban egyedül iparűzési adó van, de mivel az érintett családok nem Magyarországon dolgoznak, így ezt az adófajtát sem ide fizetik. A polgármester kérdésünkre elárulta azt is: noha a helyiek közel háromnegyede nem őslakos, az ártándi önkormányzatban egyelőre csak utóbbiak szereztek képviselői helyeket. Magát a polgármestert nagy többséggel választott meg legutóbb a falu lakossága, beleértve az áttelepülteket is. Mindez azt sugallja, hogy a Nagyváradról és környékéről ide költözők egyelőre nem érdeklődnek a helyi közügyek iránt, valójában csak egy ingatlant vásároltak itt, de életük jó részét továbbra is a határ túloldalán, nagyváradi üzemekben, intézményekben élik. Ott is vásárolnak be, hiszen az alacsonyabb áfa miatt sokkal jobban megéri amott teletölteni a kosarakat, mint a határ magyar oldalán, ahol ráadásul az itteni nagyvárosok – Debrecen, Nyíregyháza – is jóval messzebbre esnek, mint a romániai oldalon.
