Volt ugye Béla királynak egy jegyzője, aki egyrészt korának viszonyait vetítette a múltba, másrészt ha nem tudott valamit, konfabulált egy jót. Anonymus a Gesta Hungarorum 40. fejezetében azt állítja, hogy a honfoglalók egy hónapig állomásoztak a mai Ópusztaszer helyén és törvényeket hoztak, „elrendezték az ország minden szokástörvényét, meg valamennyi jogát is, (...) a helyet, ahol mindezt elrendezték, Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország dolgainak”.
A szavakkal való ilyetén játék, mint a teljesen hülye szófejtések, mindig tudománytalan, az utóbb első országgyűlésnek és első alkotmánynak nevezett eseményről egy árva hang sincs 1790-ig, Anonymus editio princepséig, pedig ha (igaz) lett volna, az akkora buli lett volna, mint a honfoglalás vagy a Magna Charta. A szöveg annyira igaz, mint a miniszterelnök úr péntek reggeli agymenései, aki szerint a politika láthatóan nem az egzigenciák tudománya (Kossuth), hanem a szakadatlan és tudatos hazudozás és az ellenfél fasisztoid dehumanizálásának művészete. Mit műveltek akkor a honfoglaló magyarok Bugyi, Simaság, Pornóapáti, Csesznek vagy Makkoshotyka, Homorúd, Mogyoród, Kurd vagy Heréd határában? Pfuj. Szóval Ópusztaszer kamu, fake news, bármekkora feneket szoktak volt keríteni neki Apró Antaltól Nemeskürty Istvánig az ügyeletes elvtársak.
Lovagoljunk át szittya ménjeinken Hortobágyra. A puszta és a hozzá társított alföldi pásztor- és betyárromantika ugye az ország egyik idegenforgalmi vonzereje, gulyások fortyognak, csikósok durrogtatnak, kuvaszok kavarnak a végtelen rónákon, és betyárok bujdosnak, kik a végén magasan függendnek, mint Zöld Marci (Petőfi).
Well, abból, hogy a hortobágyi puszta az ősi magyar pásztorkodó életforma tere lenne, egy szó sem igaz, a hortobágyi puszta a második Tisza-szabályozást követően jött létre, vízhiány alakult ki, ugye, terjeszkedni kezdtek a szikes területek. Másodlagosan keletkezett táj, a középkorban szó sem volt itt végtelen pampáról és muzeális őstájról, melyen szürke marhák szolmizálnak. Olyan pusztáról, a legtisztább és legmagyarabb izéről, melyen bölcs, copfos indiánokra hajazó magyar parasztok pogóznak, egymás kezéből esznek a rendes magyar emberek, pöfékelő Platon Karatajevek kvaterkáznak fess Winnetoukkal mindenütt, instállom, usgye, aszongya, butykos lelköm. Az újkor előtt a Hortobágy folyómelléke nem lakatlan puszta, hanem falvakkal telehintett vidék volt, ma a nyugatnémet turistáknak ősmagyar pusztaként eladott idegenforgalmi desztináció, ahol nem ez az SNI-s, cejgnadrágos, illetve nylon otthonkás-cicanadrágos, minden kulturális érintéstől mentes, közösségeit elvesztett, max a templomban jajongó, a háttérben egész nap mulatóst hallgató félproli él (a mulatós az ész végső trónfosztása, az abszolút agyfasz, cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy az emberiség megérett a pusztulásra, és durvára rá is fér, megérdemli, úgy kell neki). A bennszülöttek zöme zavarba ejtően segítőkész, kedves félproli, ez a rurális népnek egyharmad országnyi tömege, amely hullámzik a pampán, sokszor ama családmodell rácsai között, amiben apu alkoholista, veri anyut, aki mártír.
Végül a legkreténebb ilyen identitáskereső izé a sumerológia, amelynek gyanús emlékműve a finoman fogalmazva eklektikus-sztochasztikus Nemzeti Színháznál (ad notam a hányás is eklektikus-sztochasztikus) csavarodik az ég felé: a zikkurat. Hogy mi a jó fenét keres itt egy zikkurat? Gyanús. A magyar őskeresés leghülyébb és legtudománytalanabb rétege a sumer-magyar rokonság kérdése, melyet frankón antiszemita nénik és bácsik dolgoztak ki a XX. századi Dél-Amerikában, de még Illyés is megpendíti az 1963-as Petőfi-életrajzában. Valami mást kerestek, mint a halszagú finn atyafiság, melyet szerintük a mocskos, nyamvadt zsidrákok találtak ki a Habsburgok nyomására. Ennek emlékművet állítani, pont olyan gáz, hazug és hamis, mint egy péntek reggeli gyűlölet-félóra, avagy mint az egész NER és annak minden megnyilvánulása.
