Puzsér Róbert a Magyar Hang augusztus 22-i számában a témához illő indulattal sorolja fel a magyarság 10 főbűnét, köztük a szervilizmust, a közügyek iránti közömbösséget, az önsajnálatot, a rövidtávú gondolkodást, a provincializmust. A lista sokkoló és még bővíthető is. A nemzetkarakterológia azonban félrevisz, és megfoszt bennünket a reménytől, hogy mégis lehet valamit tenni.
Ami ennél fontosabb: a 10 főbűn nem az egyszerű nép, hanem az általa táplált politikai elit sajátja. Tenni pedig ezzel kell valamit. Ha lesz elég idő, a nép egyszerű fiai (a választók) a jobb mintákat fogják követni. Mert mit is sugall a politikai elit manapság: pálinkát, kocsmát mindenhova. A mai urak szemérmetlenül dőzsölnek ugyan, de te tűrd, ez a dolgok rendje. Nem baj, ha csak elöl van pár fogad, ha nincs rendes ruhád, elég, ha nagyokat eszel, és közben követeled az adók csökkentését. Hallottál már olyat, hogy az adócsökkentés a beiskolázásokat, a szegények ellátását támogatná, nemcsak tanszerekkel, hanem ruhával is?
A 10 főbűnt egészítsük ki még kettővel, nekünk ugyanis főleg ezekkel lesz dolgunk.
JOBBÁGYTARTÁS. A mai politikai elit nem állampolgár-tudatú választókat lát, hanem morgolódó jobbágyokat. Olyan messze van tőlük a nép egyszerű fia, hogy gyakran nem is érti őket, és ezért a primitív politikai követelményeknél is sokkal primitívebb módon (azt hiszi, a nép hangján) kommunikál. A nép egyszerű fia azonban strukturált jelenség, alsó rétegét a közmunka támogatja, felső harmadát meg a remény, hogy külföldre távozzék.
Dráma a politikai elit által produkált minta silánysága és hazugsága. Magaddal törődj és a pénzzel, amelyet könnyű munkád közben megszerzel. Ne csatlakozz semmilyen csoporthoz, amely bármit is el akar érni (környezetvédők, egyetemek, szegénypolitika, civilek pláne), mert csatlakozni a vezérhez vagy a helyi politikai földesúrhoz kell. Majd ők megmondják, mit kell gondolnod.
Igy alakul ki aztán, hogy bár ők magukat a hozzájuk rendelt pórnéphez képest elérhetetlen magasságokban tételezik, a valóság mégsem ez. Ők nem Orbán-Zeusz istentársai, hanem a legjobban fizetett jobbágyok. A mi Zeuszunk fejéből nem Pallasz Athéné pattan elő. A mi Pallasz Athénénk a tőlünk elsíbolt 500 milliárdon ült, de hogy mindent tudna, arra hivatalból ellenpélda az alisteni kreátor, Matolcsy György.
Elfogadhatatlan, hogy a politikai elit magatartása önfeladásra buzdít: a pártba lépj be, legyenek felsőszintű barátaid, kapcsolataid, és ha vannak, ha üzletet szereztél vagy építettél, de szeretnéd is megtartani, add le a tizedet meg a kilencedet, akinek kell. A NER példatára elképesztő fellépésű nagyurak egész körét mutatja, akik éjjel-nappal szereztek, mulattak, lőtték a fácánt, ünnepségeket rendeztek a megszerzett kastélyokban. Hosszú a lista, de nincs közöttük egy sem Richter Gedeon típusából; sok palotát emelnek, ám sehol Podmaniczky báró, a saját pénzét közjóra is használó Széchenyi Istvánról nem beszélve.
A politikai elit génhibás: hiányzik belőlük a szégyenérzet. A mi fejlettségi szintünkhöz nem ilyen infrastruktúra és közellátás tartozik. Nem szégyellik magukat azért sem, mert az iskolákat fizetős formulákra kényszerítik, és ezzel kizárják belőlük az ország felét. De ugyanez a helyzet a közegészségügyben, ahol néhány felújított kórház mellett rohad minden, a létrejövő magánellátást pedig megszállja a NER, amely a hosszú várólisták ostorcsapásai miatt lassan átveszi a közellátást is, és lassan nagy anyagi áldozatra kényszeríti a közellátáshoz nem jutó betegeket. Ne hidd, hogy ügyes, nem az. Ügyes akkor lenne, ha jól bejáratott szakmai rutinok és általános biztosítás mellett a két szektor szervesen összekapcsolódna.
SZPÁHI FŐURAK. A politikai elit többsége addig élvezi kivételes helyzetét, amíg meg nem roppan a NER. Orbánfüggő figurák adják össze a jellemző típust. Próbálják magukat tartósítani társadalmi státuszukban, szinte mindegyiknek van kisebb-nagyobb vagyona. Számlálatlan milliárdokat őriznek offshore-számlákon vagy magántőke alapokban, bár erre a rút szokásra nem a NER kapott rá először. De a lényeg, hogy csak páran önállóak, a többség helyzetfüggő, kinevezésfüggő, szpáhi uracs.
Az ország jövője közvetlenül függ attól, hogy a hatalom mikor fog egyenletesebben megoszlani a kormány és az önkormányzatok között. Egy normális önkormányzati rendszer úgy kell az országnak, mint egy falat kenyér. Nem elég szétverni a NER falait, nem elég elszámoltatni a szpáhi főurakat, a helyi önszerveződés adja az ország alapjait. Ez a folyamat hosszabban is fog tartani, mint egy szimpla rendszerváltás.
Nemcsak arról van szó, hogy egy kisebb önkormányzat csatlakozik egy közösséghez, hogy jobb legyen az oktatás és a közegészségügy, hanem hogy az önálló szakmai feladattal bíró kisebb-nagyobb szervezetek, a kórházaktól a hivatalokon át az egyetemekig (a hivatásrendek, mondjuk így) a maguk szabályai között működjenek, a nagy egész részeként. Ez aztán tényleg bonyolulttá teszi az előttünk lévő rendszerváltást.
Kormányváltás, rendszerváltás, kiegyensúlyozott erőviszonyok és egy újabb alkotmány. Nem érdemes riadozni, hogy milyen nehéz lesz megnyerni a választást (ha egyáltalán megtartják), mert a java csak utána jön.
A szerző közgazdász.