Hét hónappal a választások előtt úgy figyeljük a pártok népszerűségére vonatkozó közvéleménykutatási adatokat, mintha legalábbis kiolvashatnánk belőlük a jövőt. Holott, mint azt az elmúlt másfél év is megmutatta, ennyi idő alatt történhet bármi, na meg annak az ellenkezője is. A politikusok úgy csinálnak, mintha elfelejtették volna a sokat idézett bonmot-t, miszerint nem közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választásokat. Ez leginkább olyankor jut eszükbe, amikor számukra kedvezőtlen adatok látnak napvilágot. Olyankor viszont nem riadnak vissza a személyeskedéstől sem.
A közelmúltból elég csak a 21 Kutatóközpont vezetőjének, Róna Dánielnek a példájára gondolni, akire a fél propagandasajtó rá lett állítva, mondván „nem mindennapi luxuslakást” vásárolt a közelmúltban, amelyben amerikai konyha, kényelmes franciaágy, és „falon lévő okostelevízió” is található. A kormánypárt környezetében példátlan luxizás leleplezését vélhetően azzal érdemelte ki, hogy az általa igazgatott intézet a Tisza előnyét merészelte mérni az utóbbi időben a Fidesszel szemben, hasonlóan egyébként az összes kormánytól független szereplőhöz a piacon. De egyelőre még ő is jobban járt, mint Hann Endre, akinek alakját az ElkXrtuk című kurzusfilm egyik fő intrikusává tették meg a hatalomhoz közel álló alkotók.
Nehéz eldönteni: a magas tét, az ego vagy a hülyeség az oka, hogy a politikusok nem bírják megállni, hogy érdekeik mentén állandóan (Böcskei Balázs szavaival) lezsűrizzék a közvéleménykutatók teljesítményét. Mindenesetre éppen ez utóbbiak azok, akik hangsúlyozzák: a kutatási adataikat a helyén kell kezelni. Pillanatfelvételek, amelyek már a nyilvánosságra hozataluk pillanatában kissé elavultak, és bár sok következtetést le lehet vonni belőlük, egyvalamire biztosan nem alkalmasak: a választások eredményének megjóslására.