Az Országos Színházi Évadnyitót évek óta a Vidnyánszky Attilával fémjelzett Magyar Teátrumi Társaság társaság szervezi. Három évvel ezelőtt Debrecen rendezett már hasonló eseményt, akkor éppen a Csokonai Fórum megnyitása volt az apropó. Most itt rendezték az eseményhez kapcsolódó konferenciát, az esti Kaszás Attila díjátadót pedig az ugyancsak megújult Csokonai Teátrumban.
A mostani eseményre meghívást kapott a Magyar Színházi Társaság is, de a szervezet hétfő este közleményben tudatta, hogy nem vesznek részt a rendezvényen. A közleményben többek közt megjegyezték: „Távolmaradásunk nem az egyes színházak, nem a társulatok, nem a művészek, nem az alkotók, nem a színházi dolgozók ellen irányul. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet: a párbeszéd nem azonos a párbeszéd látszatával! Mert aligha nevezhető párbeszédnek az, ha a szakmai szervezetünket kedélyesen meghívják, miközben az általunk képviselt színházak és műhelyek egy részét – és természetesen szolidaritást vállalunk a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) azon tagjaival is, akik ugyanezt élik át – rendre háttérbe szorítják, elsorvasztják. Ha ott ülnénk a debreceni évadnyitón, azzal éppen azt a kirekesztő politikai-hatalmi gyakorlatot igazolnánk, amely ezeknek a színházaknak, műhelyeknek a létét teszi lehetetlenné. Elfogadhatatlan, hogy alkotókat nem a munkájuk minősége, hanem a hovatartozásuk alapján ítélnek meg. Elfogadhatatlan, hogy a támogatás nem a művészi teljesítmény, hanem annak alapján dől el, ki melyik szakmai szervezethez csatlakozik. Elfogadhatatlan, hogy a kulturális finanszírozás gyakorlata újra felélesztette a tiltott–tűrt–támogatott kategóriákat. Ha a színházat a hatalmi logika szabályozza, elveszíti a lényegét.”
Ebben a hangulatban kezdődött el az országos évadnyitó. Vadász Dániel, a debreceni teátrum megbízott igazgatója, illetve Papp László polgármester még igyekezett ünnepi maradni, Vidnyánszky Attila már ellentámadásba ment át. Először ő is a párbeszéd szükségességéről beszélt, amely szerinte már a most induló évadban elkezdődhet. De szerinte ennek csak akkor van értelme, ha ez konstruktív és „a kettős mérce mellőztetik.” A színházigazgatók kinevezésénél megemlítette a Madách Színházat, de valószínűleg az Örkényre gondolt, ahol még Mácsai Pál mandátumának lejárta előtt kinevezték az utódját. Beszélt arról, hogy nem lenne jó, ha a francia finanszírozási példát követnénk, amelynek szerinte a független színházak hazai támogatásának másfél évtizedes megoldatlanságában is szerepe van. Már a köszöntőben és később az egyik beszélgetésben is azt hangoztatta, hogy nálunk túl sok az alternatív, független színházi műhely. Szerinte, miközben Magyarországon akár kétszázat is össze lehet számolni, Romániában mindössze két tucatnyi működik. A már emlegetett Franciaország a Vidnyánszkyhoz eljutott adatok szerint összesen negyvenkét nemzeti színházi központot tart fenn és hatszáz független társulatot támogat. Úgy, hogy Franciaországban nincs hagyományos társulati struktúra.
Hankó Balázs miniszter önálló előadással is készült. Tavaly nemrég iktatták be és azután jelent meg a szegedi országos színházi évadnyitón. Azóta megismert néhány színházi embert, érezhetően valamennyivel otthonosabbnak tűnt ebben a közegben, bár elmondta, hogy az eredeti hivatása szerint elsősorban gyógyszerésznek, patikáriusnak tartja magát, aki a számokat patika mérlegen kezeli. De nem csak számokat hangoztatott. „ A mindennapokban feszítő valóságnak élem meg, a szabadság és a szabadosság felcserélését. Amikor a szabadságért kiáltanak egyesek, akkor a szabadság valós értelmezése vész el és az egyén és a közösség viszonyrendszerét fordítják meg teljes mértékben. A jól értelmezett szabadsággal szemben annak a szabadosságnak, amely sokszor romboló, nem szabad, hogy olyan útja legyen, amely a közösséget, az identitást, a közösséget szétveti.”
Miközben etikai útmutatást adott, sikertörténetként állította be a magyar kultúra állami finanszírozását, amely szerinte az Európai Unió átlagának a duplája. Ugyancsak sikerként könyvelte el a nemrég bejelentett hatmilliárdos előadó-művészeti pénzosztást. Arról azonban nem szólt, hogy kik ültek a pénzosztó kuratóriumban. Kiemelte, hogy hetvenöt millió forint jutott az idős színészek megsegítésére. Másrészt saját találmányként aposztrofálta a magyar népmesék bábszínházi feldolgozásának támogatását.
A miniszter beszélt Koós Boglárka színésznő tragédiájáról is. Elmondta, hogy hétfőn járt a Budaörsi Latinovits Színházban. Találkozott a társulat tagjaival. Arra a kérte a mostani tanácskozás résztvevőit, közösen fogalmazzák meg, hogyan lehet ilyen esetekben segíteni. Miként lehet hasonló problémákra egy védőhálót megalkotni. (Olt Tamás, a Karinthy Színház igazgatója azóta elsőként bejelentette, hogy mentálhigiénés szakember segítségét veszi igénybe a társulatának támogatására.)
És akkor újra kellemesebb dolgokról: a debreceni színház idén ünnepli a százhatvanadik születésnapját. A kulturális tárca egyfajta ajándékként, tekintsük így, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színházat a kulturális stratégiai intézmények sorába helyezi. Ez az esetükben évi 900 milliós plusz támogatással járhat. Arra, hogy ezt mire fordítják, konkrétan nem esett szó. (Eddig három színház, a Nemzeti, az Opera és az Operett tartozott a teátrumok közül kulturális stratégiai intézmények közé, hozzájuk jött most a debreceni színház és nemsokára a Kolozsvári Magyar Opera is várhatóan belép ebbe a sorba.)
Este adták át a Csokonai Teátrumban a Kaszás Attila-díjat. Az elismerést a közönségszavazás alapján Sodró Eliza, a Radnóti Miklós Színház színésze érdemelte ki. (A másik két jelölt Bakonyi Csilla, a Tatabányai Jászai Mari Színház és Csathó Norbert, az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt.)
Sodró Eliza köszönő beszédében úgy fogalmazott: „Most csak annyit szeretnék mondani, hogy figyeljünk oda jobban egymásra. Figyeljünk azokra, akik a pálya szélére sodródtak, figyeljünk oda a pályakezdőkre, becsüljük meg az időseket, támogassuk a függetleneket. Mert minden széthúzásnak, megosztottságnak végül a legkiszolgáltatottabbak isszák meg a levét.”
Egy méltán díjazott nagyon is érvényes mondataival zárult a feszültségekkel és látványos összeborulásokkal teli, hiányzókkal megtűzdelt debreceni országos színházi évadnyitó.
