„A táncban a láb és a kar csak eszköz, a művész a fejével táncol. Az egész lénye táncol: a személyisége, a rigolyái, a fóbiái, de legfőképpen a vágyai.” – Hallottak már a Dolly nővérekről, Jennyről és Rosie-ról? A balassagyarmati Deutsch ikrek, Janka és Róza tizenegy évesen, rongyos cipőben érkeztek meg a tengerentúlra, alig tíz évvel később pedig már a Broadway és Hollywood a lábaik előtt hevert. Kegyeiket olyan hírességek keresték, mint Picasso, Hemingway, Chaplin, a walesi herceg vagy a spanyol király. Vass Virág nyáron megjelent regénye, a Szóló a jazz hőskorában, az 1910-es, 20-as és 30-as évek Amerikájában játszódik, főszerepben a Dolly nővérekkel. Az írónővel és regényével a tizenegyedik AVL–Érdi Jazz Fesztivál nyitónapján lehet találkozni, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész pedig jazztörténeti áttekintést ad a regény koráról – a korszak zenéjét is megszólaltatva.
– A fesztiválon minden koncert ősbemutató lesz – mondta Irk Réka. – Pénteken a világhírű amerikai jazzénekes, Judy Niemack a Nagy Amerikai Daloskönyv legismertebb klasszikusait adja elő, néhány számban Lakatos Ágnes közreműködésével. Judy Niemack a Zeneakadémián mesterkurzusokat és egyéni órákat is tart majd, így kapcsolódik a fesztiválunkhoz. A kísérő zenekarban Gyárfás István gitározik, a bőgős Csuhaj-Barna Tibor – aki szintén a Zeneakadémián tanít. A ritmusszekció most különleges lesz: ezen a koncerten nem lesz dobos.
Péntek este lép színpadra Clotile Bonner (művésznevén Clotile Yanna) is, aki jazzbőgős férjével, Farkas Norberttel egy hónapja érkezett New Orleansból Magyarországra. – mesélte a fesztiválmenedzser. – Amerikában neves színésznő, családjának több tagja is ismertebb filmekben szerepel. Nyolcan testvérek, és mindannyian zenével foglalkoznak. Pályája egy gospel kórusból indult, ahogy Whitney Houstoné és sok más amerikai énekesé. A hangja egyszerűen csodálatos! Nagyon örülök, hogy most már van egy igazi amerikai jazzhang Magyarországon, ez eddig hiányzott. Biztos vagyok benne, hogy a koncert után Clotile Bonner sok helyen fellép majd nálunk is. Úgy tudom, a családjával hosszabb időre maradnak – jegyezte meg Irk Réka. A koncerten Farkas Norbert bőgőzik, Tálas Áron dobol, Egri János jr. zongorázik.
Tizenegy év után először kap helyet az Érdi Jazz Fesztiválon a free jazz. – Szombaton két nagyon erős produkcióval készülünk. A fesztivál történetében eddig sosem mertünk szabad zenét színpadra állítani, mert nem könnyű műfaj, de most egy olyan formáció érkezik, amelyet vétek lett volna kihagyni – fogalmazott Irk Réka. Az Érden élő Birta Miki jazzgitáros és Kollmann Gábor szaxofonos – a Budapest Jazz Orchestra vezető alakjai – Mogyoró Kornéllal lépnek színpadra, aki rendkívül széles skálán játszik ütőhangszereken. Szabadon zenélnek, improvizálnak, a színpadon is meg kell érteniük egymást.

Miles Davis jövő májusban ünnepelné 100. születésnapját. A centenáriumhoz kapcsolódva a Modern Art Orchestra (MAO) művészeti vezetője, Fekete-Kovács Kornél irányításával egy öttagú trombitaszekció tiszteleg a legendás muzsikus előtt. Mind az öten zenekarvezetők: Fekete-Kovács Kornél mellett Subicz Gábor, Koós-Hutás Áron, Fekete István és Tűzkő Salamon játszik, a ritmusszekciót Barcza Horváth József (bőgő) és Csízi László (dob), valamint Cseke Gábor zongoraművész egészíti ki a MAO-ból.
– Nagyon kevés hangszeres női zenész van a jazzben, akik folyamatosan játszanak. A vasárnapi program egyik különlegessége, hogy két ilyen muzsikus is fellép – emelte ki Irk Réka. – Fehér Melissza, a Snétberger Központ felfedezettje, a Zeneakadémia Jazz Tanszékének friss hallgatója, a kiemelkedően tehetséges egyetemisták koncertjén, a Horváth Szabolcs Quartet tagjaként mutatkozik be. A MagyarJazz-díjas, Érden élő Horváth Szabolcs zongorista mellett Papp Tamás bőgős és Éles Máté dobos játszik majd. A kvartett jazz-sztenderdeket és Horváth Szabolcs díjnyertes darabjait szólaltatja meg.

Utánuk az egyik legnagyobb név, Roby Lakatos jazzhegedűs lép színpadra, akinek köszönhetően először hallható ezen a fesztiválon gipsy, más néven manouche jazz. – A Django Reinhardt nevével fémjelzett műfaj a jazzen belül teljesen más irányt képvisel: a cigányzene és az afrikai ritmusok találkozásából született, lendületes, vidám stílus, amelyben a gitárnak és a hegedűnek jut kiemelt szerep. Itt is három gitáros és két hegedűs játszik majd, a ritmust a nagybőgő adja – tette hozzá a fesztiválmenedzser. – A bőgős az Érden élő Flór Noémi lesz, aki Roby Lakatos állandó partnere a koncertjein.
A zárókoncerten két dobos is lesz. A közreműködő Jellinek Emil – művésznevén Emilio – dobosként kezdte pályafutását, de hamar kiderült róla, hogy énekesként is kivételes tehetség. Nem ismer műfaji határokat: a pop, soul, R&B, jazz és rap világában egyaránt otthonosan mozog, sajátos stílusát pedig beatbox technikával is gazdagítja. Emilio és Roby Lakatos a koncert egy pontján dob show-t fog tartani – ugyan nem közismert, de Roby Lakatos dobosként is kiváló.
Infó: XI. AVL–Érdi Jazz Fesztivál. 2025. szeptember 11–14. Helyszínek: AVL Székház, Magyar Földrajzi Múzeum