A kötcsei szezonnyitón a miniszterelnök szokatlanul kemény szavakkal fordult saját táborához: „Ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”
– Ez erős jelzés arra, hogy valami nincs teljesen rendben, és a kampány egyes elemei félremehetnek. Éppen ezért a miniszterelnök fenyegetése annak szólt, hogy most nincs itt a kritikák ideje, egységet és stabilitást kell sugározni
– elemezte Orbán Viktor kötcsei beszédének erős mondatait Ranschburg Zoltán politikai elemző.
Az Öt című YouTube csatorna műsorában Hont Andrásnak és Gavra Gábornak Orbán elmondta, a „mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek” rész világossá teszi kiknek is szólt az üzenet. Később a Balzac újságnak hozzátette: „Azoknak szólt, akik ezt nem akarták.” A fenyegetésként ható mondatokat így tehát a saját politikai és gazdasági holdudvarának címezte Orbán Viktor.
Orbán Viktor elárulta, kiknek szólt a kötcsei fenyegetésOrbán Viktor Kötcsén azt mondta, kiskakasból nem lesz nagykakas, de a Tisza Párt adóterveiről azért tartanak egy nemzeti konzultációtTörök Gábor politológus korábban már ráérezhetett kiknek szólt az üzenet, mivel a 24.hu műsorában már arról beszélt, Orbán most nem az ellenfeleket, hanem a saját köreit figyelmeztette. Mint mondta, a Fidesz eddigi előnye az volt, hogy szereplői az utolsó pillanatig hajlandóak voltak mindent a győzelem érdekében kockára tenni. Most viszont a kormánypárt tág értelemben vett holdudvarában – a politikai és gazdasági elitben egyaránt – sokan mérlegelni kezdték, mennyit érdemes még feláldozni a rendszer fenntartásáért. Török úgy véli, a miniszterelnök jól érzi, hogy a 2026-os választás közeledtével egyre többen gondolkodnak azon: mi lesz utána, és hogyan érdemes addig viselkedni.
Ranschburg Zoltán szerint egy ilyen helyzetben is nehéz kívülről megmondani, hogy a Fidesz belső állapotai milyenek. Ugyanakkor szokatlan fejleménynek tartja, hogy Orbán Viktor nyíltan megfenyegette azokat, akik láthatóan arra készülnek, hogy a párt vereséget szenved, vagy esetleg csak nem hisznek eléggé a győzelemben.
– Orbán figyelmeztetése nemcsak konkrét személyeknek szólhatott, hanem az óriási gépezet minden tagjának. Beleértve akár a kormány önkormányzati politikájával szembeni kritikájuknak olykor nyilvánosan is hangot adó polgármestereket, az aktivistákat és a frakciót is.
Utóbbi esetében különösen érzékeny pont lehetett az úgynevezett ellehetetlenítési törvény, amelyről „azt lehetett hallani, hogy a frakción belül is vita van, nem szeretnének egy nem egyértelműen pozitív véleményeket kiváltó törvényt átvinni, ami miatt később magyarázkodni kell.
Navracsics Tibor közölte, nem véletlenül került le a napirendről az átláthatósági törvényOrbán Viktor kötcsei beszédének zárómondatai nemcsak a szavaiban, hanem testbeszédében is erős feszültséget tükröztek – elemezte a Testbeszéd című influenszer oldal. Például amikor kimondta: „semmi nem lesz elfelejtve”, hirtelen lepillantott a papírjára, ezzel hivatalos, megfontolt súlyt adva a fenyegetésnek, majd a szemkontaktussal személyessé is tette azt. Gesztusai pedig lezáró, lefelé irányuló mozdulatokká váltak, mintha elvágtak volna minden vitát. A végső mondatnál – „minden el lesz rendezve” – testbeszéde összeomlott: fejét oldalra billentette, szája lefelé görbült, a megvetés és az ítélkezés jeleit mutatva. Karjait a törzséhez húzta, ösztönös védekező tartásba merevedett, hangja rekedt, megcsukló lett, ami az elemzés szerint a stressz egyértelmű jele. Bár hangja végig kontrollált dühöt sugárzott, az összeszorított száj már a konkrét visszafojtott haragot tükrözte. A záró fejbiccentés pedig inkább felelősséghárító gesztusként hatott: mintha azt üzente volna: „én szóltam, innentől ez van”.– zárta gondolatait a Testbeszéd című elemző oldal.
Kötcse győztese Magyar Péter, Orbán inkább megfáradt külpolitikai szakértőként mutatkozott beEzzel párhuzamosan a gazdasági elit mozgásairól is érkeznek hírek. Panyi Szabolcs tényfeltáró újságíró szerint „újabb finom jelei mutatkoznak annak, hogy egyes hatalomközeli szereplők politikai fordulatra számítanak”. Független banki vezetők megerősítették neki: több ismert NER-es oligarcha és az Orbán-rezsim belső köreinek tagjai vagyonuk egy részét elkezdték kormányközeli bankokból független, többnyire külföldi tulajdonban álló magyar bankokba áthelyezni. Egy forrás úgy fogalmazott: „Ha nálunk számlát nyitnak, gondolhatod, hogy mennyit utaltak már át Svájcba vagy Szingapúrba!” A jelek szerint nemcsak az üzleti elit, hanem bizonyos, privatizált és kormányhű vezetés alatt álló egyetemek is próbálják biztonságba helyezni a vagyonukat. A lépések mögött egyértelmű félelem állhat: ha 2026-ban fordulat jön, egy új kormány akár elkobozhatja az eddig felhalmozott vagyont.
Ranschburg Zoltán szerint ezt ugyanakkor nem érdemes túldimenzionálni, a kormánytól erősen függő gazdasági elitnél természetes reakció, hogy a vagyonbiztonságuk szempontjából lépéseket tesznek. – Pontosan ugyanazt lehetett hallani négy évvel ezelőtt, amikor az egyesült ellenzék épp a legjobb eredményeket produkálta. Azt persze jól mutatja, hogy mi az aktuális politikai helyzet, de a közvélemény-kutatásokhoz és egyéb nyilvános mozgásokhoz képest új információt valójában nem közöl ez a mozgás – fogalmazott Ranschburg, hozzátéve:
ez egy feszült kampány lesz, amibe nem állhat bele olyan magabiztosan a Fidesz, mint a korábbiakba.
– Tényleg van egy potenciális kihívó, akihez nem lehet nyeglén viszonyulni. Mindez a forráspont felé emeli a hőmérsékletet, és emiatt érezzük, mocorog a fedő a fazékon.
Megkérdeztük Menczer Tamástól, hogy a Fidesz miért verte át az embereket – Videó!