– Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, vagyis bármi áron, de győzni kell. Ez volt Orbán üzenete, ami azt jelenti, hogy minden eszközt lehet használni, minden megengedett, akár a csalás is. Beleértve a most bejelentett nemzeti konzultációt, amit a saját hazugságukról indítanak. Tehát egy olyan adórendszerről, amit a Tiszának tulajdonítanak, de ők találtak ki, és terjesztenek. Mindezt közpénzből. Egy normális rendszerben ezt jelenteni lehetne a Nemzeti Választási Irodának, de mi nem abban élünk – mondta lapunknak Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke Orbán Viktor kötcsei beszédének azon részével kapcsolatban, ahol az úgynevezett „Tisza-adóról” beszélt.
Itt érdemes felidézni, hogy a kormányközeli Indexen egy kinyomtatott lapra hivatkozva korábban arról írtak, hogy sávosan, de adót emelne a Tisza. Magyar Péter ezt nemcsak, hogy tagadta, de bejelentette adóprogramját, ami a medián jövedelem alatt mérsékelné az SZJA-t, utána maradna a jelenlegi adókulcs (15 százalék), és csak óriási vagyon, 5 milliárd forint felett vezetne be vagyonadót. Kármán András, a párt frissen bemutatott szakértője azt is elárulta, a vényköteles gyógyszerek áfája nulla, a tűzifáé 27-ről öt százalékra mérséklődne.
Magyar Péter Kötcsén: Ki kell mondanunk, hogy vége a hazugság, a cinizmus korának, 2026 egy utolsó, óriási esély leszAmi a konzultációt illeti, várhatóan drága is lesz, hiszen a 2024-es konzultációk például (szuverenitásvédelmi és gazdasági) 3,15 és 3,61 milliárdba kerültek. Ez az összeg pedig nem tartalmazta a kommunikációs költségeket, amivel a számla vége akár 10 milliárdra is rúghatott. (A 2022-es brüsszeli szankciók esetén például 9,8 milliárd volt a végösszeg, ami már mindent tartalmazott.)
Noha feltehetően ez a konzultáció elsősorban a Fidesz magszavazóit képes elérni, Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakértő szerint az mégis üdvözlendő, hogy egy választási kampányban szakpolitikáról zajlik a vita.
– Tavaly arról volt szó, hogy bele kell állni a szakpolitikai vitákba, de ez az irány a Takács-Kulja vita után elhalt, most mégis az adópolitika körül forog a közbeszéd, noha nem ezen az alpári, alacsony színvonalon kéne ennek történnie, de legalább beszélünk róla
– vélekedett. Bőhm Kornél hozzátette, a Fidesszel kapcsolatban sokaknak még friss a seb, amit a KATA kivezetése okozott, de más, számukra kedvezőtlen adópolitikával kapcsolatos emlékek is felidéződhetnek. Így pedig kérdéses, hogy ez mennyire lehet sikeres téma a részükről.
Orbán Viktor csak kiskakas akar lenni, az EU-ban pont ugyanazt csinálja, amivel Magyar Pétert vádolja itthonAmi a vasárnapi, kötcsei nap nyertesét illeti, mindkét szakértő egyértelműen Magyar Péter mellett tette le a voksát. Horn Gábor szerint a Tisza Párt elnöke olyat húzott, amit még egy ellenzéki politikus sem, hiszen egy újabb Fidesznek tulajdonított helyszínt „trollkodott meg”.
– Egyértelműen lehetett látni a két világ közti különbséget. Egyik oldalról egy zárt, rendőrökkel, kordonokkal biztosított rendezvényt láttunk, ahol a résztvevők sötét, olykor szirénával ellátott autókból szálltak ki. A másik oldalról pedig van egy férfi, aki kora reggel gyalog indult Balatonőszödtől Kötcsére, és menet közben egyre több ember sétált vele – állapította meg a politológus. Bőhm Kornél arra hívta fel a figyelmet,
hogy Magyar Péter húzása kényszerhelyzetbe hozta Orbán Viktort is, kénytelen volt nyilvánossá tenni a beszédet, amivel elvesztette eddigi karakterét a kötcsei piknik, és végső soron szintén az ellenzék vezetője jött ki jobban.
Nem csak a látvány, a két pártelnök beszéde is szöges ellentétben álltak egymással. Horn Gábor szerint míg Magyar Péter alapvetően egy jó hangulatú, lelkesítő szónoklatot tartott, addig a miniszterelnök szinte csak külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. – Miközben egy nem működő Magyarországon élünk, arról egy szó sem esett, hogy mi lesz másként. Helyette egy zavaros, vérgőzös, tényeket gyakran mellőző külpolitikai elemzést kaptunk, körülbelül azon a szinten, ahogy Nógrádi György, vagy George Spöttle szokott beszélni. Egyébként sok újdonságot sem tartalmazott, leszámítva, hogy megfenyegette az embereket, amivel feladta azt a pozícióját, hogy sose ő legyen a kommunikáció legszélén – utalt Orbán Viktor beszédének végére, amikor azt mondta „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve!”
Orbán Viktor Kötcsén azt mondta, kiskakasból nem lesz nagykakas, de a Tisza Párt adóterveiről azért tartanak egy nemzeti konzultációtMíg a miniszterelnök ismét kelet irányába hajbókolt, Magyar Péter épp ellenkezőleg, székesfehérvári beszéde után már másodszer foglalt egyértelműen állást a nyugat, azon belül is az Unió és a NATO mellett. Bőhm Kornél szerint noha ez kockázatos vállalásnak tűnik, mégis minden létező felmérés szerint ennek a két intézménynek többségi támogatottsága van Magyarországon.
– A NATO-hoz még a Fidesz táborból is egyfajta biztonságérzetet kapcsolnak. Azért jó tudni, ha egy négyzetcentit is megtámadnak az országunkból, akkor van, akit szerződés kötelez arra, hogy megvédjen minket
– mondta a kríziskommunikációs szakember. Horn Gábor is hasonló véleményen van, mint mondta, ha megkérdezik az embereket, hol szeretnének élni, senkinek nem Moszkva vagy Peking jut eszébe. Ami a kockázatot illeti, a politológus szerint Magyar Péternek létkérdés, hogy máshova pozícionálja magát külpolitikai kérdésekben, és az látszik, hogy ha ezt jól felépíti az ellenzék vezetője, akkor működhet a nyugati fordulat.
Megkérdeztük Menczer Tamástól, hogy a Fidesz miért verte át az embereket – Videó!Sok házból az „Árad a Tisza!” kiáltás hallatszott