A hír meglehetősen váratlanul érte a sajtó szépszámú képviselőit, ugyanis éppenséggel Orbán Viktor kormányfő jelentette be, hogy - a korábbi évektől eltérően, amikor az újságírók csak a kúria előtti utcában próbálkozhattak szóra bírni a kormánypárti vendégsereget -, ezúttal sajtónyilvános lesz az esemény. Az csak vasárnap reggel a helyszínen derült ki, hogy a nyilvánosságot a belső élő közvetítés jelenti majd, s ezúttal már a kúria környékét is hermetikusan elzárták a sajtó elől: vagy tucatnyi rendőr és biztonsági őr terelte el a forgalmat, s a környező utcákban is kordonok és a hatóság emberei biztosították a piknikezők újságírómentességét.
A korábbi évekhez képest látványos rendőri készültséget már egy faluval korábban, Szóládon érzékeltük, Kötcse pedig láthatóan valóban műveleti területté vált vasárnapra. Magyar Péter népes kíséretével nem sokkal negyed tíz után érkezett meg Balatonőszödről, a fotósok és operatőrök addig jobb híján az araszoló kocsikat „lőtték”: viszonylag egyszerűnek tűnt megállapítani, ki, melyik rendezvényre érkezett, hiszen az átlagjárművek a tiszás parkoló felé gurultak tovább, a felső- és luxuskategóriásak pedig a Dobozy-kúria felé.
Magyar Péter Kötcsén: Ki kell mondanunk, hogy vége a hazugság, a cinizmus korának, 2026 egy utolsó, óriási esély leszMiközben a tiszások az ellenzéki rendezvény helyszínére tartottak, többen azon morfondíroztak, miért vasárnapra szervezte a Fidesz az idei pikniket, melyet az előző években rendre szombaton tartottak. A megfejtések közül a legtöbb voksot a szombat esti ír-magyar labdarúgó vb-selejtező kapta, melyen Orbán Viktor mellett több kormánypárti potentát is a helyszínen szurkolt, így vélhetően egy focimeccs miatt csúszott egy napot az esemény.
Orbán Viktor Kötcsén azt mondta, kiskakasból nem lesz nagykakas, de a Tisza Párt adóterveiről azért tartanak egy nemzeti konzultációt- Nem azért jöttünk, hogy balhé legyen – bizonygatta egy kisebb csoport tiszás a rendőröknek, cáfolva a kormányfő állítását, hogy az ellenzékiek provokálni érkeznek éppen a piknik napján a faluba. Azt a miniszterelnöki kijelentést pedig, hogy a helyiek felháborodtak a Tisza akcióján megannyi, általunk megkérdezett kötcsei annulálta: szerintük csak néhány „helyi vérfideszes sírta tele” az internetet, valójában a többséget nem érdekelte, éppen kik miatt növekedett meg a rendőri jelenlét. Sőt, a Tisza-menet kényszerútvonalán sok házból Árad a Tisza! kiáltás hallatszott, ezzel szemben mindössze egy épületen láttunk Fidesz-zászlót, mely előtt szívesen szelfiztek az ellenzéki vendégek.
Miután a falu eleji rendőri ellenőrzések miatt tíz órára hatalmas dugó alakult ki – a kocsisor vége már Szóládon állt –, a Tisza rendezvénye értelemszerűen csúszott. A hangulat amúgy leginkább egy majálisra hasonlított, a hivatalos program kezdetéig bömbölt a zene, a résztvevők beszélgettek, ettek ittak – utóbbinak leginkább a sarki Erika ABC tulajdonosa örülhetett: a bolt gyorsan megtelt, sőt, az utcán is 30 méteres sor alakult ki, vagyis pártállásától függetlenül minden bizonnyal szívébe zárta a Tiszát.
Magyar Péter 2026-ot tartja az ország utolsó esélyének, Rogán Antal szerint az egész olyan, mint egy futballmeccs – Minden egy helyen Kötcséről