Navracsics Tibor;átláthatósági törvény;

Navracsics Tibor közölte, nem véletlenül került le a napirendről az átláthatósági törvény

Nem egyedül én, hanem a frakcióból és a politikai életből többen is jelezték, hogy abban a formában nem tudják támogatni – jegyezte meg a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Önmagában a törvény célja nem ördögtől való, hiszen ma már a közvélemény befolyásolása annyi módon, annyi eszközzel történik, hogy ez felerősíti azokat az érveket, miszerint aki közéletben részt vesz – legyen az választott politikus, újságíró vagy civil aktivista –, rájuk egységes szabályozás vonatkozzon. Tehát tudjuk mindegyikükről, hogy kap-e nagy összegű külföldi támogatást – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslattal kapcsolatban a Magyar Hang Kompország című műsorában.

Hozzátette, abban a formában, ahogy az a napirenden volt, még érlelésre méltónak tartotta a javaslatot.

– Nem véletlenül került le a napirendről. Nem egyedül én, hanem a frakcióból és a politikai életből többen is jelezték, hogy abban a formában nem tudják támogatni. Abban bízom, ha a törvény ősszel valóban napirendre kerül, akkor érettebb megvalósítást tartalmaz majd

– jelentette ki. Kérdésre válaszolva azt is elismerte, hogy európai uniós támogatások, uniós pályázaton nyert pénzek felhasználását „önmagában, úgy általában” nem lehet szankcionálni.

A Tisza Párt elnöke azt ígérte, hogy még sokat fogják fejleszteni a Tisza Párt új applikációját, de már most is „hazánk legsikeresebb politikai eszközének” tartja.