„Kevesebb mint 24 óra alatt 63 ezren csatlakoztatok a TISZA Világhoz” – közölte Magyar Péter szerda reggel a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt elnöke posztjában az Orbán Viktor-féle Digitális Polgári Körökre utalt, amelynek szerinte majd két hónap után sincs ennyi tagja. „Egy nap alatt 120 új eseményt és 30 új kihívást hoztatok létre! Hihetetlen látni, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki érzi a fontosságát ennek az új közösségépítő eszköznek” – írta Magyar Péter. A politikus azt ígérte, hogy még sokat fogják fejleszteni a Tisza Párt új applikációját, de már jelen formájában is „hazánk legsikeresebb politikai eszközének” tartja. Azt is írta, hogy több mint 300 új javaslat és ötlet érkezett egy nap alatt, igyekeznek minden hasznos tanácsot beépíteni. „Az App Store-ban továbbra is listavezetők vagyunk és ma reggeltől már a Google Playen is eléritek a TISZA Világot” – közölte a pártelnök.
Magyar Péter a Tisza Párt kötcsei nagygyűlésén jelentette be, hogy létrehoztak egy „Tisza Világ” nevű applikációt, melyet hivatalosan kedd reggel mutattak be. Az alkalmazásban a Tisza Szigetek tagjai kihívásokat teljesíthetnek, amelyekkel pontokat gyűjthetnek, szinteket érhetnek el és jelvényeket szerezhetnek. De lehet mémet és videókat készíteni, sőt még falut örökbe fogadni is. Az appról részletekbe menően az alábbi cikkben írtunk:
Falu-örökbefogadás, kihívások és jelvények, pontszerzés a mémgyártásért – Elstartolt a Tisza Párt új applikációjaMagyar Péter Kötcsén: Ki kell mondanunk, hogy vége a hazugság, a cinizmus korának, 2026 egy utolsó, óriási esély lesz