Harmadfokon, jogerősen is felmentette a Győri Ítélőtábla Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól, így lezárult a négy éve tartó pereskedés a Fertő tavi fecskementő akció miatt - írta közleményében a környezetvédelmi szervezet.
A közlemény felidézi, hogy a színésznőnek és az aktivistáknak azért kellett évek óta járniuk a bíróságra, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelmében leszedték a fészkeikre való visszatérésüket megakadályozó „madárvédő hálót”. Az aktivisták a Fertő tó természeti értékei védelmében egy lebontásra ítélt Fertő tavi cölöpházról vágták le a madárhálót, hogy az Afrikából hazaérkező füsti fecskék visszatérhessenek korábbi fészkeikre és tojást rakhassanak. Megjegyezték, ebben az esetben a házat már nem lehetett volna elbontani, mert a tojásos fészkek tönkretétele bűncselekménynek minősült volna.
A bíróság a másodfokú felmentő ítéletet hagyta helyben, amely kimondta, hogy az aktivisták ténykedése nem volt veszélyes a társadalomra. A bíróság érvelése szerint a természeti értékeink közös tulajdonunk, melyeknek a védelme fontosabb volt a fecskeháló védelménél - áll a közleményben.
Felidézik azt is, hogy a térség országgyűlési képviselője, a fideszes Barcza Attila idén júliusban a tó és környezete fejlesztésének miniszteri biztosaként közölte, hogy „a Fertő tavi fejlesztés folytatását illetően társadalmi konszenzuson alapuló újratervezésre van szükség. A korábbi tervekhez képest egy kisebb volumenű beruházás megvalósulása várható ütemezett formában”. A Greenpeace felidézi, hogy az Orbán-kormány előzőleg 13 milliárd forintot költött el a kezdetektől kritizált, természetpusztító beruházásra.
Ökoturisztikai központot álmodnak a fertőrákosi kikötőbe, hét év után először mehet majd le sétálni a lakosság a Fertő tó partjáraFelmentette a bíróság Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáitA Greenpeace mellett döntött a Kúria a Fertő tavi gigaberuházás ügyébenÉlőlánccal követelik Greenpeace-aktivisták a Fertő tónál a kormányzati megaberuházás leállítását