Minden nyugati politológust és politikust a békevágy mozgat az Ukrajna szó hallatán. Érthető hiszen a háború valójában több mint 4000 napja tart, ha Krím 2014-es annektálásától számoljuk az orosz agressziót. De ne tévesszük szem elől, hogy az EU és a NATO országok számára csak annyira fajsúlyos kérdés ez, amennyire a nemzeti kormányok stabilitását érinti.
Ez a szűklátókörűség magyarázza, hogy miért vontatott/részleges, valójában elégtelen az Ukrajnának nyújtott segítség - és ezért kell folyamatosan hátrálnia az ukrán hadseregnek. Ugyanakkor mindenki látja, tudja, hogy az orosz elit politikáját csak komoly erő változtathatja meg. De honnan érkezhet olyan erő, amely ezt a változtatást generálhatja? Úgy látszik, hogy a NATO-ból, az EU-ból, az USA-ból nem.
A történelemnek soha nincs vége, és egy-egy nemzet sorsában vannak a hatalomgyakorlásnak sok-sok évszázadon át ismétlődő tradíciói. A Putyin vezetésével megerősödött orosz elit nem véletlenül rúgta fel az előző politikai generáció által megkötött nemzetközi megállapodásokat, és harapott bele előbb a Kaukázusba, majd Ukrajnába. Az orosz állameszme a folyamatos hódításra épülő, gyenge saját gazdasággal rendelkező, de erős hadiiparú és erős hadseregű katonai rablóállam. Az orosz elit és az orosz belpolitika csak akkor nyugodt, ha katonai sikereket tud felmutatni.
Visszalépve az orosz történelemben, a Romanov ház viszonylagos belpolitikai nyugalmat jelentő 300 éves uralmát a folyamatos hódítás jellemezte. De még ez sem volt mentes a palotaforradalmaktól, sőt I. Péter brutális eszközökkel számolt le vetélytársaival. II. Sándor cárral merénylet végzett 1881-ben, 1917-ben pedig, a februári forradalommal lemondatták II. Miklóst, majd a bolsevikok októberben erőszakkal átvették a hatalmat. A cári család kivégzése az erőszakos politikai hagyomány tragikus csúcspontja volt. Az 1917 után kiépülő szovjet-orosz állam biztonságának alapját nemcsak a hadsereg jelentette, hanem az ideológiai alapon kiépülő belső és külső titkosszolgálati munka is.
Sztálin korszakát is az belső erőszak jellemezte, tökélyre fejlesztett titkosszolgálat kezdte irányítani a bel- és külpolitikai életet. Nem klasszikus palotaforradalmak, hanem a politikai elit folyamatos „tisztogatása”, kivégzések, bebörtönzések zajlottak. A vezetők közti vetélkedést nem ritkán likvidálások döntötték el. A Szovjetunió későbbi időszakában a hatalomváltás formálisan „békésebb” lett (pl. Hruscsov, Brezsnyev, Gorbacsov), de a politikai gyilkosság motívuma (pl. disszidensek, külföldi ellenzékiek likvidálása) fennmaradt. Az 1990-es évek összeomló orosz államában a titkosszolgálatok szervezettsége lépésről lépésre a legerősebb államszervező erővé vált. Ebből a közegből emelkedett ki a Putyin vezette politikai elit.
A demokratikus díszletek között, de a titkosszolgálat segítségével hatalomra került Putyin előbb leszámolt a demokrácia “naiv” híveivel, majd az ellensúlyra képes oligarchákkal is. Totális államot épített, megtartva persze a demokrácia egyes díszleteit. A világgazdasági fellendülés előnyeit kihasználva megerősítette hadiiparát és hadseregét, majd a sok évszázados reflexek alapján a hódítás útjára lépett. És ebben a politikai szakaszban van most is. Totális háborút indított Ukrajna ellen, aminek totális voltát máig nem ismeri el, pedig már több mint egymillió katonája vált harcképtelenné, és az orosz gazdaság 40 százaléka az ukrajnai háború kiszolgálója hadieszközzel, szállítással, élelemmel.
Egy ilyen történelmi örökséget/reflexeket cipelő politikai-gazdasági elit ki tud-e hátrálni az ukrajnai háborúból és békét tud-e kötni? Szerintem nem! Csak győzni tud, vagy összeomlani. Putyin ennek a háborúnak lett a foglya, vagy győz, vagy meghal. Ez a háború addig fog tartani, amíg Putyin él. Ő nem teheti meg, hogy kompromisszumos békét vagy tűzszünetet kössön, mert a hazatérő milliós létszámú hadsereg, a megrendelés hiányában összeomló hadiipar, valamint hadiipari logisztika maga alá temeti az orosz gazdaságot, és persze a háborún élősködő politikai-gazdasági elitet is. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz az orosz történelem ismeretében, hogy ebben a helyzetben mi történne Putyinnal, ha nem tudna más frontokkal újabb háborút kirobbantani, és odairányítani Oroszország hadi potenciálját.
A szerző ökológus.
