A Történelem az Élet tanítómestere – mondják sokan. De ha a valóságot látjuk, akkor arra gondolhatunk, hogy szinte soha senki nem okult a korábbi tapasztalatokból. Az emberiség újra és újra elköveti mindazokat a hibákat és bűnöket, amelyek miatt az előző generációk korábban már nagy árat fizettek.
Magabiztosságunkat erősíti, hogy a modern világ információáradata azt az érzést kelti bennünk, hogy mindent tudunk-tudhatunk a világról. Pedig a valóság más képet mutat. Az információk tengeréből mindenki csak azt tudja igazán befogadni, amit képes megérteni, elfogadni és beilleszteni saját tudása korlátai közé. A nyitott sokféleség lehetősége önmagában semmivel sem visz közelebb a történések lényegének megértéséhez – ahhoz átfogó tudás kell. A mindent átható politikai agymosások elfeledtették, hogy minden valóságban többféle igazság is létezhet (Ferge Zsuzsát idézve). Azt is elhallgatják, hogy minden korszak történéseit és az abban élők cselekedeteit is csak saját koruk mindig változó feltételei között lehet reálisan értékelni.
Szomorú felismerés, hogy néhány évtized után már azok sem tudnak hiteles válaszokat adni a történésekről, akik megélték azokat. Pedig a sorsunkat meghatározó változások lényegének ismerete a jelen és a jövő cselekvéseinek az iránytűje, amely elkerülhetővé teheti a tévutakon haladást, a szükségtelen áldozatokat.
Lássunk egy példát, ismerjük meg a vidéki Magyarország rendszerváltás utáni fejlődéséről levont tanulságokat. Magyarország rendszerváltás utáni újjáépítésének legfontosabb kérdése, hogy az elkerülhetetlen vagyonújraosztás valamilyen közösségi érték és társadalmi cél, avagy egy új tulajdonosi uralkodó kör létrehozása érdekében történt, történik? A válasz mostanra egyértelművé vált. Az új uralkodó osztály létrehozása volt a cél, amelynek a tisztességtelen privatizáció, a feketegazdaság és a mindenre kiterjedő korrupció voltak a tudomásul vett eszközei. Másképpen fogalmazva: a rendszerváltás nem a nagyobb fokú jóléthez és szabadsághoz, hanem a kapitalizmus restaurációjához vezetett.
Abban a közönyben, amelyet a nép kisemmizése iránt a társadalom tanúsít, egyrészt a XX. században megélt, több rendszerváltás nyomán kialakult tömeg-lélektani magatartás, a hatalom mindent maga alá rendelő akaratával való szembeszegülés kilátástalanságának tudata érhető tetten. A központi tervezés-irányítás évtizedeinek hatására az állampolgárok egyéni kezdeményező képessége és szándéka minimális, „felülről”, az államtól várják egyéni, helyi és területi gondjaik megoldását. A másik fő ok, hogy a vidéki népességet, ahogyan az egész országot, foglyul ejtették a rendszerváltást követő ideológiai illúziók. Az egyéni boldogulás káprázatával vezették be a munkájukból élők sokaságát a kiszolgáltatottság különféle zsákutcáiba.
Gazdasági és társadalmi tekintetben a demokrácia nevében a „régi Magyarország” született újjá, de vele a kirívó egyenlőtlenségek is visszajöttek. A mostanra átfogóvá váló válság közel kétmillió embert taszított a társadalom aljára. A Messiás-várás, az esélytelenségbe történő beletörődés a leépülés folytatódásához vezet. Az elmaradottság újratermeli magát, mert sem a munkaerő területi mobilitása, képzettségi színvonala, sem az életkori struktúrája nem biztat más jövővel. A modernizáció belső szellemi és erkölcsi energiái fogytak el. Az egymást követően regnáló kormányok nem a válságból kivezető alternatív megoldásokat keresik, hanem csak a politikai szempontból veszélyforrásnak tekintett konfliktusok megoldására törekednek.
A fejlődéshez az elmúlt évszázad tanulságai szerint legfőképpen szabadságra van szükség. A potenciális esélyek csak akkor válhatnak valóságos felemelkedési lehetőségekké, ha megváltozik a társadalom gondolkodása és kialakul az egyén, a közösség és az állam összehangolt, differenciált stratégiai együttműködése. Emberek százezreit kell a múltból a jövő felé fordítani – ám ehhez nem elegendőek még a hatalmas gazdasági befektetések sem. „A társadalmi fejlődésben hosszabb távon nem a pénz, hanem a tömegélet színvonala a meghatározó” - írta Hajnal István -, ehhez pedig átfogó, stratégiai szintű változtatásokra van szükség.
Újra fel kell fedezni Magyarországot, hiszen gyökeresen más, mint amilyen akár egy-két évtizede volt. Ennél is fontosabb felismerés, hogy a vidék pusztulásának fő okai nem a gazdaságban, hanem a felülről folytonosan ráerőszakolt, elhibázott politikában, közösségeinek, értékeinek, másságának elsorvasztásában rejlenek. A gyors modernizáció utópiái azon buktak el, hogy felülről vezérelt, az önálló gondolkodás és cselekvés lehetőségeitől megfosztott, alattvalókká degradált emberekből álló társadalmat akartak felépíteni.
Ebben a rendszerben elsorvadtak-elsorvadnak a fejlődés belső, szellemi energiái, ezért nem tud jó válaszokat adni a nagy történelmi sorsfordulók kihívásaira. Szabadság, önállóság és előrejutás lehetőségei nélkül nem képes a ma is benne rejlő energiák feltárására-felszabadítására. Ahhoz az önkormányzatok és a civil szervezetek szabadságán túl új gazdasági célokra, érdekeltségi viszonyokra, másfajta tudásra, a helyi közösségek és a térségi kapcsolatok megerősítésére van szükség. Mivel ezek összekapcsolódnak, egy rendszert alkotnak, csak egy hosszabb távú, komplex fejlődés vezethet a vidék újjáéledéséhez.
Franciaországban már felismerték ezt. Ott alulról-felfelé haladva építkeznek, a helyi és térségi érdekekre épülő fejlesztéseket támogatják, hatalmas belső innovációkat ébresztve és kibontakoztatva. Ezen az úton lehet eljutni az alulról szerveződő, önigazgatáson alapuló, valódi demokrácia felé.
A feladat nem egyszerű – másfajta világot kell teremteni. De létezik orvosság, amelyik a vidéket újra egészségessé teheti – ez nem más, mint az itt élők közösségeinek újjáteremtése, olyan egyéni és közösségi szabadság biztosítása, ami ezt lehetővé teszi. A múltat nem eltörölni kell, mert a múlt, jelen és a jövő egymásra épülése, a társadalom életfolyamata örök, míg minden emberi hatalom és alkotás csak ideiglenes – törekvései zátonyra futnak, ha nem annak valóságára építkeznek.
Egyetlen mondatba foglalva: a jövő a helyi közösségekben kezdődik, a vidék újjászületése a sikeres nemzet építésének egyik legfontosabb alapköve.
Dr. Köteles Lajos Miért beteg a magyar vidék? "In memoriam Viharsarok" című könyve most jelent meg a Táncsics Alapítvány támogatásával.
A szerző társadalomkutató, nyugalmazott főiskolai tanár.