Ez már egy kétpólusú világ. Oroszország ásványkincsei és fegyverei révén még nagyhatalom, de gazdasága rozoga, Európa is jobb napokra vár. Csak az Egyesült Államok és Kína pozíciói erősödnek. Kettejük konfliktusa semmiképp sem elkerülhető, mert Peking világhatalmi ambícióit most minden korábbinál erősebb gazdasági, pénzügyi és katonai erő fűti. A kérdés az, és harmadik felek számára csakis az, hogy kettejük párviadala megvívható-e háború nélkül.
A szeptember 3-i pekingi díszszemle, 80 évvel a történelem egyik legpusztítóbb háborújának lezárása, ezen belül a legutóbbi japán-kínai konfliktus után, még mindig kísértetiesen emlékeztetett a hasonló ambíciókat sugárzó, korábbi berlini és moszkvai parádékra. Washingtonból soha nem érkeztek hasonló képek, talán mert ebben a kétpólusú világban a rivalizálás egy demokrácia és egy autoriter hatalom között zajlik.
Ami nem azt jelenti, hogy Kína holnap lerohanja Tajvant, kilövi a Tajvan körül úszkáló amerikai hadihajókat, és kirobbantja a világháborút, ahogy egyesek jósolják. A XIX. századi brit-kínai ópiumháborúk és a XX. század első felében lezajlott japán-kínai háborúk idején Kína volt a megtámadott és megalázott fél. Később az 1969. évi Usszuri incidens (egy kínai ezred rohammal foglalta el a Szovjetuniótól követelt Damanszkij-szigetet), majd az 1979. évi kínai-vietnámi határháború jelezte, hogy Pekingnek sincsenek skrupulusai. A lemészárolt vietnamiak tetemei még ottjártamkor, hetekkel a háború után is temetetlenül úszkáltak a határfolyóban. És mégis úgy tűnik, hogy Peking, netán a politikai rendszereken átívelő évezredes tapasztalat és bölcsesség okán, nem szívesen bocsátkozik gazdasági romlással fenyegető fegyveres konfliktusokba. Számára a kereskedelmi dömping az igazi csodafegyver.
Christopher Miller, aki Biden alatt rövid ideig az Egyesült Államok ügyvivő hadügyminisztere volt, „az amerikai védelmi tervezés egyes számú prioritásaként” Kínát nevezte meg, mert szerinte „a legjelentősebb veszély, ami az amerikai biztonságot, szabadságot és jólétet fenyegeti – Kína”. Korábban Barack Obama egy „fordulat Ázsia felé” doktrína képviseletében nem kibékíteni, hanem ellensúlyozni próbálta Kínát. Trump már első ciklusában a keménykedést választotta. Nem volt más választása. Kevés olyan terület van, amelyen az amerikai dominancia még fenntartható, és közülük minden bizonnyal a katonai fölény a legfontosabb.
Kína az egyes számú világhatalom pozíciójára tör. Gazdasági teljesítmény tekintetében és a maga közel ötször nagyobb népességével már ma is nagyon közel jár a riválishoz. Pár éven belül meg is előzheti. Van keresnivalója Pekingnek a technológia olyan fontos ágazataiban is, mint a mesterséges intelligencia vagy a villanyautó ipar. Mégis téves következtetés, hogy a Tienanmen téri erőfitogtatás Peking egyeduralkodói vezető szerepét vetítené előre.
Az Egyesült Államok egyes számú világhatalomként akar megmaradni. Biden vagy Trump, MAGA vagy nem MAGA. Ehhez pedig ugyanúgy, ahogy Reagan negyven éve a Szovjetunióval szemben megnyerte a „csillagháborút”, mindenképpen meg kell nyernie a fegyverkezési versenyt és meg kell őriznie a dollárt nemzetközi tartalékvaluta minőségében.
Ilyen körülmények között könnyen lehet, hogy a pekingi erődemonstráció Donald Trump pozícióit erősítette. Ő a maga sokszor erőszakos és a fékek és ellensúlyok ottani rendszerébe gyakran beleütköző módján, de logikusan cselekszik. Hszi elnök beszédében egyetlen direkt Amerika-ellenes szó nem hangzott el. Ám a mennyei béke védelmére kevésbé, az ellenfél védelmének kijátszására nagyon is alkalmas újtípusú cirkálórakéta bemutatása többet mondott a szavaknál.
A pekingi díszszemle egy tapsikoló orosz elnök támogatásával félreérthetetlen figyelmeztetés volt. De ha fenyegetésnek szánták, akkor célt tévesztett.
Washington nem fog meghátrálni. Az amerikai világhegemóniát, mely rengeteg felesleges vérontással és gazdasági zsarolással járt, nincs ok visszasírni. De egy kínai világhegemónia nem kisebb veszélyekkel jár. Mint a hazai tapasztalatok mutatják, Kína játszva a maga képére és hasznára formálhatja egy kis ország gazdaságát, és egész kontinensekre képes kiterjeszteni gazdasági befolyását.
Katonai téren más a helyzet. A világ tíz legnagyobb fegyvergyártó cége közül hat ma is amerikai, és 2023-ban az amerikai katonai kiadások összege háromszorosa volt a kínainak. Biden után Trump is kolosszális pénzeket szán arra, hogy az USA megőrizze fölényét a nukleáris fegyverek, az űrháborús eszközök, a stratégiai légierő terén és más hadászati területeken. És ezen nem érdemes sopánkodni. Azért nem érdemes, mert egy kétpólusú világban addig van esély a békére, amíg a két pólus között fenntartható az egyensúly.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
