BRFK;Erzsébetváros;letartóztatás;emberölés;őrizetbe vétel;brit férfi;

Gyilkosság Erzsébetvárosban: A gyanúsított brit férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését

A BRFK őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatását.

Ahogyan arról hétfőn reggel lapunk is beszámolt, nem sokkal negyed öt előtt érkezett bejelentés arról, hogy késelés történt egy VII. kerületi lakásban. A sérült férfin a mentők megpróbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

A fővárosi rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

A rendőrség hétfő esti tájékoztatása szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

A 34 éves brit férfit gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerte a bűncselekmény elkövetését, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A MÁV cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint az ellenőrök elől menekült volna a gyermek, ugyanis a 14 éves kor alattiak számára nem kell jegyet váltani.